Analóg esetek feketén-fehéren

Nemrég olvashatták Jolsvai kolléga vallomását arról: mennyi bánatot okoztak neki annak idején a nem intelligens – mai szóhasználattal: analóg – fényképezőgépek. A filmbefűzés, a blende és az expozíciós idő beállítása megoldhatatlan feladat elé állította őt, ezért ma félreexponált felvételek, lefejezett rokonok képei sorakoznak azokból az évekből családi fotóalbumukban. Mostanra ezt is megoldotta az élet. Csendben eltűnik a boltokból a film, a Kodak gyártószalagjáról lefutott az utolsó Kodachrome-tekercs; nem gyártják többé. S ezzel végképp elmúlt a vöröses fényben derengő fürdőszobai házi laborok, a fixír, a hívó, a nagyítás, szóval az analóg fényképezés kora. Fotómasináink viszont megokosodtak; már egy kétéves gyermek kezében is megbízhatóan teljesítik azt, amire rendeltetnek.

A Kogart Házban a Körmendi-Csák Fotográfiai Gyűjtemény darabjaiból nyílt válogatás fotói régi vágású darabok: egytől egyig filmre készültek a 21 kiváló magyar fotós most látható másfél száz, 1950 és 2000 között született munkái. Semmi közük az elektronikához, csakis az emberi szemhez, a klasszikus fotózási és laborálási technikákhoz meg a 20. századi magyar valósághoz. E jellemzően dokumentarista és avantgárd képek egy része kiállításokról, folyóiratokból, szociográfiai munkák illusztrációiként korábbról már ismert, mégis jó újra felfedezni őket. Azzal a fontos tanulsággal szolgálnak az ezt megelőző „átkos(ok)ról”, hogy az ember mindent túlél, s ez reményt ad. Olykor pedig még a keserű humor jelei is felvillannak egy-egy képen, a fáradhatatlan kísérletezések, megújuláskeresések dokumentumai mellett. Színes anyag – fekete-fehérben. Kiváló a tárlat, közelmúltunk magyar történelmének tanulmányozásához akár kötelező kiegészítő tananyagul is ajánlható.

Köszönet illeti az anyag összegyűjtőit is, hogy kötelességüknek érezték megőrizni és bemutatni egy évszázados múltú, eltűnőben lévő képalkotási technika legjobb hazai értékeit. A kiállítás július 7-ig látható.

Berkó Pál