A zöld urai

Van min törnünk a fejünket, amíg e filmet nézzük. Például azon, hogy miként sikerült e címet, Epic, úgy fordítani: A zöld urai. (Amihez a korosztályom tagjai automatikusan hozzáteszik, hogy Tivadar. Annál már a Levélőrök is jobb lenne.) Aztán, hogy mire való valójában a háromdimenziós mozi. E sorok írója (meghatalmazottja útján) nemrégiben megtekintette A nagy Gatsby című filmet – recenzióját reményeink szerint rövidesen olvashatják állandó filmkritikusunk, Bölcs István tollából e hasábokon –, méghozzá három dimenzióban, és megállapította, hogy a legújabb kiterjedés inkább nehezítette a befogadást, mintsem könnyítette volna. (Mindezzel semmiképpen sem szeretnénk befolyásolni Bölcs tanár úr formálódó ítéletét.) Ezzel szemben A zöld urai tényleg nyert a harmadik dimenzióval – e technikai újdonság, mint látszik, a természetfilmek és a rajzfilmek világában érzi igazán jól magát, s minthogy A zöld urai épp e kettő között áll, a nyereményt meg is duplázta. Aztán azon is érdemes elgondolkodnunk, miközben szemüvegünk előtt pereg a film, hogy a mai műalkotások (a mai hollywoodi filmalkotások, hogy pontosak legyünk) milyen aggálytalan nyugalommal sétálnak át ókori legendák, középkori és újabb kori mesék és mai társadalmi problémák ösvényei között.

Ez a film elegánsan és gond nélkül ötvözi a jó és rossz küzdelmét bemutató tündérmeséket a mai ökopártok szlogenjeivel – és a valóságos környezetvédelemmel –, de nem okoz nehézséget neki a Hüvelyk Matyi-típusú történetek adaptálása sem, miközben a tudós apa–kamasz lány-konfliktus ezerszer megfilmesített eposzának egy új változatával is találkozhatunk. Aztán, ha még ez sem elég nekünk, elmerenghetünk a modern animációs filmek toposzain – a mellőzhetetlen betétdalon például, meg a komikus szereplőpáros (dramaturgiailag leginkább az operettek bonviván–szubrett-duójára hajazó) működésén. És ha még ez sem volna elég, fordítsuk oldalra a fejünket a moziban, és örüljünk leszármazottunk elmélyült, gyermeki műélvezetének.

Neki még minden úgy jó, ahogy van. Akkor meg hadd szóljon.

Nádas Sándor