A valóság szemfényvesztő tükröződése
A párizsi Grand Palais nimfákkal szegélyezett szökőkútjából fel-feltörő füstgomolyag – Fujiko Nakaya ködszobra – beborítja az épület bejárata előtt sorban álló látogatókat. Valamennyien a Dynamo című kiállításra szeretnének bejutni. Ahogy a felhőinstalláció előrevetíti, itt minden az érzékelésről szól: fények, formák és tükrök manipulálják érzékeinket olyan módon, hogy sokszor mi is a kiállítás részévé válunk, hol azért mert visszatükröződünk benne, hol azért, mert konkrétan meg kell kapaszkodnunk a művekben, hogy egy pillanatra szilárd pontot találjunk az illúzióvilágban.
A július 21-ig látható tárlatot a szervezők Denise René párizsi galeristának dedikálták, aki 1955-ben „A mozgás” címmel először rendezett kiállítást az Op-Art és a kinetikus művészet témájában. Nyolc művész, köztük Victor Vasarely munkáit mutatta be. A 50-es 60-as évek divatos kisérletező művészeteinek – és így Vasarelynek – a Grand Palais tárlatán is fontos szerep jutott. Az Op-Art leghíresebb képviselőjének geometrikus fekete-fehér konstuktív festményei, többek között a Métagalaxie és a Vega-Bas képviselik az irányzatot, amelynek fő célja volt, hogy dinamizálja az absztrakt művészetet és bevezesse a mozgás fogalmát a festészetbe és a szobrászatba.
A tárlat Anish Kapoor három, több mint két méter átmérőjű konkáv tükörből álló kompozíciójával indul, amelyekből önmagunk többszörösen eltorzult tükörképe néz vissza. A hatás szédítő, és hamarosan tovább fokozódik, amikor továbbhaladva belépünk a Jeppe Hein készítette „Forgó labirintusba”. A tükörlapok között keringve két párhuzamos körben haladunk, miközben ellentétes irányból saját magunk, illetve a labirintus többi látogatójának tükörképe „jön” szembe. A Dynamo kiállítás műveinek nagy része az optikai hatásokkal játszik: villogó fények vakítanak el, és geometrikus alakzatok hipnotizálnak, miközben az érzéki csalódásoktól szédelegve műtől műig tántorgunk.
Az összesen 150 alkotó között több magyar származású művész neve is szerepel: Molnár Vera „Lent mouvement giratoire”-ja (Lassú körkörös mozgás), illetve a férjével Molnár Ferenccel közösen készített „Effet esthétique de l’inversion des fonctions par la fluctuation de l’attention”, Moholy-Nagy László „Space modulátora” és Nicolas Schoffer „Le prisme” című alkotása is a kiállított művek között van.
A tárlat másik fontos tematikája a tér léte, nemléte, illetve a különféle térhatások által keltett illúziók. „Most itt vagyok, most nem vagyok itt, most itt vagyok, most nem vagyok itt”- ragadja meg az egyik látogató a fekete tér koncepciójának egyik alapigazságát. Egy biztos: soha ilyen közel nem kerültünk ahhoz, hogy megtapasztaljuk, mit érzett Alice, amikor lezuhant a nyúl barlangjába. Gianno Colombo „Elasztikus tere” – egy fekete fénnyel megvilágított és fehér, folyamatosan mozgásban lévő fonalakkal kockákra szeletelt tér – például azt az érzetet kelti, hogy folyamatosan bővül, míg Doug Wheeler „Végtelen terében” a fehér fal a rávetített neonfénynek köszönhetően „mélységet kap”, és szinte arra késztet, hogy megbizonyosodjunk róla valójában milyen hosszú a fényalagút.
Először fordul elő, hogy a Grand Palais egész épületét elfoglalja egy kiállítás, így összesen 3700 m2 szubjektív valóság és öncsaló káprázat várja a látogatókat, Az esetleges mellékhatások elhárításáról állandó ügyeletes orvos gondoskodik.
Haller Dóra (Párizs)
Tárlatvezetés (videó):
Dynamo, l'exposition by Rmn-Grand_Palais
http://www.grandpalais.fr/fr/article/dynamo-lexposition
