A mosoly Magyarországa

Becsüljük meg azokat a ritkuló alkalmakat, amikor úgy tehetünk kiruccanást a zsarnokság kulisszái mögé, hogy teljes szívünkkel csakis a látványra és a következtetésekre figyelünk, s közben nem kell féltenünk az állásunkat, ha van, a trafikunkat, s rettegni attól, holnapra vajon milyen újabb bornírt ötlet jut majd a Nagy Vezető, Népünk Bölcs Tanítómestere, Apánk – (itt még) szabadon lehet választani – eszébe.

Az OSA Centrális Galériájában vagy háromszáz, 1949 és ’89 között a munkásosztályt, a szövetkezeti parasztságot és a velük szövetséges haladó értelmiséget meggyőzni próbáló falragasz látható. Hogy mit hirdetnek, az voltaképp mindegy is, a lényeg az: hogyan teszik ezt.

A munkás izmos, és az imperializmus ellen vívott ádáz küzdelem megkövetelte gondossággal hajol esztergapadja fölé, a paraszt a padláslesöprések ellenére is kikerekedett és mosolygós, akárcsak békés malacai, a gyermek pedig jól nevelt, és roppant módon aggódik a világ békéjéért. Minden egyes, az ötvenes években készült darab azt sugallja nézőjének: Magyarország jobban teljesít. Hát persze, amikor az iskolaköpeny ára 86 forintnál kezdődött, a tornacipőé 24,50-től. De van itt minden – hasonló árakon. Ünnepi könyvhét, szekerén a vásárból hazafelé tartó parasztcsalád (az asszony ölében az új rádióval, amelyen talán a Szabad Európa adása is jobban bejön), totó, lottó, borítékos sorsjegy, békekölcsönjegyzés, színházi, cirkusz- és moziplakátok, rég megszűnt, ellopott vagy szétprivatizált cégek reklámjai, akciói: temérdek mosoly és végtelen boldogság.

Apró figyelmesség a kiállítók részéről, hogy a tárlat végén még arról is gondoskodnak, a látottak hangulatában lebegő látogatót a búcsú pillanataiban gondosan visszahelyezzék természetes közegébe: a valós időbe. Nehogy az épületből kilépve s még mindig álmodozva véletlenül beverje a fejét a Nemzeti Együttműködés Rendszerének valamelyik kiálló, hebehurgya módon odakontárkodott szegletébe. A tárlaton felállították ugyanis az alkotmány asztalát. Fölötte felirat: „A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé.” S a kör ezzel be is zárul.

A kiállítás így kerek.

Berkó Pál