A lényeg a combok között van

„A lényeg a combok között van” – állapítja meg Jack Kerouac alteregója, Leo Percepied a Senkiháziak című beatregényben. Ugyanerre a következtetésre jutott Jelto Drenth holland szexológus, aki A világ eredete címmel – Tények és mítoszok a vagináról alcímmel – szentelt egy vaskos könyvet a vaginának. Az eredetileg 2005-ben megjelent, de számtalan világnyelvre lefordított, majd a Nyitott Könyvműhely jóvoltából 2011 óta már magyarul – több kiadásban – is olvasható munka nemcsak a hüvely működését járja körül, hanem az elsődleges női szeméremtest ókortól indított, középkoron is részletesen átívelő mitológiájával és kultúrtörténetével is behatóan foglalkozik. Drenth lélegzetelállítóan gazdag, teljességre törekvő kötete a témában írt, a kultúrtörténettel legnagyobb és legizgalmasabb mértékben foglalkozó szövegek egyike: a reneszánsz fametszetektől a csiklóeltávolításon, a vibrátorokon és a szüzesség-ellenőrzésen keresztül a vagina dentata-képzetig vagy a feminista irodalomig hatalmas utat barangol be.

Emlékszem, tizenkilenc évesen vásároltam meg. A borítón látható összezárt női combok, amelyeket középen egy finom női kéz takar el, a Vörösmarty téren, az Ünnepi Könyvhéten árválkodtak, a kiadó standjánál, az előző években megjelent, leárazott könyvek rengetegében. Nem értettem, hogy nem nyúl ezért a vakítóan fehér védőborítós könyvért egyetlen kéz sem. Már csak azért sem, mert ami engem illet, pont ott csaptam fel, ahol Drenth arról ír, hogy alig száz évvel ezelőtt is „metéltek körbe” lányokat és asszonyokat a „fejlett” Európában, és képtelen voltam letenni, ráadásul a csillagászati ár feléért kínálták. Mint oly sok könyv esetében, már a hazaúton elkezdtem olvasni, és miután néhány nap alatt a végére jutottam, ajánlottam lány barátaimnak és ismerőseimnek. Félreértés ne essék: szó sem volt semmiféle kamaszos szexuális túlfűtöttségről. Ezt bizonyítandó mindazok, akik egyből megértették, hogy ez se nem pornográf és se nem tudományos munka, hanem egy tudományos elemekkel átszőtt, rendkívül üdítő hangvételű (azért akadnak benne megdöbbentő erejű részek is, még az említett női körülmetélésnél is durvábbak) és olvasmányos ismeretterjesztő kötet, ugyanúgy jártak, mint a botcsinálta promóter: képtelenek voltak letenni.

Hasonlóan igényes könyvet írt Nina Brochmann és Ellen Støkken Dahl, akiknek A csoda odalent című – Minden, amit a női nemi szervről tudni akarsz, és amit tudnod kell alcímű – kötete már nemzetközi bestsellerként (miután harmincöt nyelvre lefordították), a Cser Kiadó segítségével, 2019-ben érkezett a magyar piacra. A Norvégia legnépszerűbb – Underlivet elnevezésű – egészségügyi blogját vezető szerzőpáros azután fogott könyvírásba, hogy kénytelenek voltak – érthetően nagy csalódottsággal – megtapasztalni a női nemi szervvel kapcsolatos orvosi tévhiteket, szégyenérzetet és tabusítást. „A női altestről szóló leginformatívabb és legolvasmányosabb könyv, amivel valaha találkoztam” – így méltatta Ellen Sofie Lauritzen norvég kritikus az elsődlegesen oktatókönyvként funkcionáló munkát. A kamasz olvasók számára valóban hiánypótló lehet: sok eredményt ér el a szexualitás körüli mítoszok eloszlatásában (a szerzők fiatalos hangja, a – némileg talán túlerőltetett – humor, valamint a rajzolt illusztrációk miatt), de inkább praktikus, mint tudományos vagy kulturális mű.

A szexualitás témakörével és a hüvellyel foglalkozó szövegek iránti érdeklődésemet Jen Gunter amerikai nőgyógyász Vaginabiblia című, Amerikában 2019-ben megjelent és rögvest sikerkönyvvé váló munkája sem kerülte el. Magyar kiadója, az Alexandra Könyvkiadó a Glamour női magazin Instagram-oldalán már a tavalyi évben megszavaztatta a közösségi médiában aktív olvasóival, hogy a kettévágott körtét vagy fügét ábrázoló borítóterv közül melyik kerüljön a március végén megjelent kiadványra. (Végül a kevésbé plasztikus és nem túl izgalmas körte lett a befutó.)

„Kézikönyv mind a két nem számára” – ajánlja az alcím, bár Gunter mintegy hatszáz oldalas magnum opusa aligha a férfi olvasókat célozza meg. „A célom, hogy minden nő helyes információkkal rendelkezzen a szeméremtestéről és a vaginájáról” – jegyzi meg az expliciten nőknek dedikált ajánlást követő bevezetőben, majd később, a prológus végén: „A Vaginabibliában összefoglaltam mindent, amit szeretnék, ha a nők tudnának a vaginájukról és a szeméremtestükről.” Ez legyen a legkevesebb, de aztán ott a „patriarchátus” említése, fejezetről fejezetre.
A szerző mizandrizmusa nemcsak végigvonul a fejezeteken, hanem nagyon hamar már-már tolerálhatatlanná válik. „A pénisz és a herezacskó fel sem érhet a szeméremtesthez!” – szakad ki Gunterből egy ponton.

A harcias szerző harcias hangvételű írása mégis sokakhoz szól (csak hát ugye, az esetleges férfi befogadók orrára alaposan rákoppint), ezt kiválóan erősítik a fejezetek végén található, Stichwortokból felépülő, rövid tartalmi összefoglalók. És hát van mit összefoglalni. Gunter precízen lebont egy rakat tévhitet: érzékelteti, hogy a szűzhártyának miért nincsen biológiai rendeltetése, bemutatja többek között a hüvely csodálatos tágulási képességét, elmondja, hogy miként alakítanak ki vaginát a hímvesszőből és a herezacskóból a nemváltó műtétek során. Ebből az egyszerre olvasmányos és komoly munkából kiderül, hogy az átlagos szexre fordított idő napi négy perc; hogy az alsónemű használata vagy mellőzése csupán kényelmi kérdés; hogy a kozmetikum- és szépségipar miért akarja elhitetni, hogy az egészséges és nedves vagina két eltérő kategóriát jelent; és hogy az intimtörlőkre miért illene jobban az irritáló törlők megnevezés. Nem létezik kifejezett G-pont (a hüvely alsó részében található érzékeny terület a csikló komplex része), a fehér pamut alsónemű tényleg nem jelent védelmet a gombás fertőzések ellen, a szexről rosszul és hiányosan kommunikálunk (feleslegesen és régóta tabusítjuk – lásd erről a Gunter által nem említett Foucault-tanulmánykötet-sorozatot, A szexualitás történetét). Gunter számtalan olyan elméletet is bemutat, amelyet már meghaladtak, és néhány – meglepő módon – soha nem kutatott jelenséget, amelyet jobb híján más, hasonló területeken végzett vizsgálatokkal képes érzékeltetni (egészen meglepő, de a szeméremtest tisztítását soha nem tanulmányozták). Habár szó esik például a fanszőrzet kulturális-történelmi áttekintéséről és arról, hogy az intim szőrzet miként vált társadalmi (és feltehetőleg egészségtelen) normává, meglehetősen kevés a valódi kulturális-történelmi adalék, márpedig ilyeneket is szívesen olvasnánk. Ugyanez a helyzet a terjedelemmel: az egyes fejezetek egybefüggő szöveges részeit inkább bújnánk, mint a praktikus tanácsokat pontokba szedve. Igaz, a kötetet szépen építik a magyar kiadás szakmai lektorának, Dr. Szántó Viktória szülész-nőgyógyásznak a kiegészítő lábjegyzetei.

A Vaginabiblia elsődlegesen haszna – Jelto Drenth mindvégig higgadt és értékes munkájával szemben – a marketingfogások mögé tekintés. Különösen egy olyan világban, amelyben Gwyneth Paltrow Oscar-díjas amerikai színésznő és celebtársai hüvelyi termékek özönét szabadítják a nőkre, amelyek hatékonysága korántsem bizonyított. Persze, ez a hatszáz oldal összességében rendkívüli lépés az évszázados tévhitek és a nőgyűlölet leküzdése felé vezető úton. Az, hogy mennyivel jobb lenne az olykor elharapódzó feminista hangok nélkül, már más kérdés. Đ

(Jen Gunter: Vaginabiblia, 592 oldal,
Alexandra Kiadó)