Könyvből sosem elég, májusban pedig van is mivel bővíteni az otthoni könyvtárat.
A Netflix igazán izgalmas filmekkel, sorozatokkal indítja a májust, mutatjuk a legjobbakat!
Most tényleg nincs indok az otthon ülésre, hiszen májusban rengeteg program közül válogathatunk.
A nemzetközi zenei életben is elismert Leslie Mandoki ezúttal dobverők helyett billentyűzetet ragadott.
Hamarosan elkezdődik a cannes-i filmfesztivál, a programban pedig idén is lesz magyar film.
2018. szeptember 20., 16:18
Budapest az amerikai filmstúdiók kedvenc forgatási helyszínévé vált, lekörözve több európai nagyvárost. Miközben a hazai képzett munkaerő az egyik fő vonzerő, a filmipar több területén súlyos szakemberhiánnyal küzd az ország. Ezen igyekszik segíteni a filmalkotók- és szakemberek által alapított Lumiere Filmiskola.
2018. szeptember 19., 08:11
Éleződik a kultúrharc, rövidül a póráz.
2018. szeptember 17., 11:07
Soon-Yi Previn azt mondja: Farrow elmeállapota, valahol érthetően, teljesen megbomlott viszonyuk lelepleződése után és szerinte ennek tudható be az is, hogy testvérét, Dylant belerángatta a harcába Allen ellen.
2018. szeptember 17., 10:08
2018. szeptember 14., 15:38
Nincs harag. Próba közben annak kell történnie, amit a rendező akar.
2018. szeptember 14., 10:50
Új digitális kötelezőolvasmány-könyvtár az olvasó gyerekekért.
2018. szeptember 13., 19:09
A Párbeszéd Házában zsúfolásig megtelt a nagyterem az Eötvös Csoport „Politika és katolicizmus” című, a Társadalmi Reflexió Intézettel együttműködésben szervezett rendezvényén.
2018. szeptember 9., 06:00
A fiatal erdélyi drámaíró, Székely Csaba egyike lett annak a száz közéleti személyiségnek, akik a DoR című folyóirat szerint nagy hatással lesznek Románia következő száz évére. Nemrég Orbán Viktor tusványosi beszédét parodizálta. A magyarországi kultúrharcokról is kérdeztük.
2018. szeptember 7., 18:27
2018. szeptember 5., 11:56
Mi is, mi is!