Utolsó útjára indult az ország véleménydiktátor celEBje, Demény, az imádnivaló, „kötsög” vizsla, akinek mindig mindenről volt véleménye. Magos Judit, aki könyveket írt Deményről, közösséget épített a sajátos karakterű kutyája követőiből, kedden közölte a közösségi médiában, hogy Demény átkel a szivárványhídon.
Jól indul a 2025-ös év: néhány izgalmas könyv már meg is érkezett.
Megyeri Jonatán rabbi és a felesége, Szilánk Zsuzsa beengedték az ATV Heti Napló Sváby Andrással stábját, így a tévénézők is láthatták, milyen egy igazi sábát.
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor január 27-i felszabadításának évfordulója.
Bár nem kirívó mértékben, de jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a mozijegyek ára.
2013. április 22., 13:37
A Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) elhatárolódik Dézsy Zoltán Filmalapot érintő nyilatkozataitól – közölte a szervezet.
2013. április 21., 21:43
A letöltési listák élére repítette Liszt Ferenc zenéjét Japánban Murakami világhírű japán író új regénye, mivel a könyvben nagy szerepet kapnak a magyar zeneszerző Zarándokévek című zongoradarabjai.
2013. április 21., 20:02
A nyolcadik évadával befejeződik a Dexter című amerikai bűnügyi tévésorozat – jelentették be a hétvégén a műsor Facebook-oldalán a széria producerei.
2013. április 21., 18:02
A Nemzeti Színházban áprilisban és májusban is különleges programokon vehet részt a közönség: Az ördög szekrénye, a Mephisto és a Social Error – The Last Man in Budapest című előadások bemutatói mellett a Baltazár Színház produkciója, Rátóti Zoltán koncertje, Tót Endre kiállítása, könyvbemutatók és az Újvidéki Színház vendégjátéka várja a nézőket.
2013. április 21., 13:32
Előző könyve egyfajta folytatásaként írta meg Alessandro Baricco Háromszor hajnalban című, rendhagyó szerkezetű kisregényét, amelyet a Helikon Kiadó a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelentetett meg.
2013. április 20., 22:10
A neves művészettörténész lassan huszadik éve igazgatja a Kiscelli Múzeumot. Főszerkesztője a Kortárs Magyar Művészeti Lexikonnak. Alapító szerkesztője a Balkon című folyóiratnak. A velencei biennále magyar pavilonjának kurátora volt 2005-ben, amely munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Tagja a nemrég alakult Művészeti Összefogás nevű akciócsoportnak, amelyet művészettörténészek, kortárs művészek hoztak létre, tiltakozásul „a magyar kulturális életben tapasztalható nyugtalanító folyamatok ellen”. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2013. április 19., 14:02
Köztünk maradjon című verseskötetéért Kántor Péter kapja az Artisjus Irodalmi Nagydíjat 2013-ban. A fődíjas mellett Szvoren Edina, Szálinger Balázs és Szőnyei Tamás írókat szólítják majd színpadra április 25-én az Artisjus Irodalmi Díjak átadó ünnepségén. 2006 óta összesen 31 kitűnő költőt és írót ismert el ezzel a díjjal az Artisjus Egyesület.
2013. április 18., 11:43
Április 25-től látható az Uránia moziban Groó Diana Regina című kreatív dokumentumfilmje, amely a világ első női rabbijának, az Auschwitzban elpusztított német Regina Jonasnak állít emléket.
2013. április 18., 06:34
Húsz év után újra sportműsorban szerepel a TV2 egykori műsorvezetője. Bárdos András – aki sportújságíróként kezdte karrierjét – a SportKlubon tér vissza a képernyőre.
2013. április 17., 11:27
Ír szerző darabjával nyitott múlt év végén a befogadó és saját produkciós színházzá avanzsált Átrium Film-Színház, a volt Átrium, volt Május 1. mozi a budai körúton. Ír szerző darabja az álmoskönyv szerint is sötét titkokat, véres tragédiába torkolló családi viszályokat, gyilkosságot és öngyilkosságot jelent.