2009. március 11., 08:53

Ismét tavaszi zeneáradat lesz pénteken és szombaton a fővárosi Gödör Klubban, immár kilencedszer. A koncertsorozaton fellép többek között Péterfy Bori és a Love Band, az Üllői Úti Fuck, a Malacka és a Tahó, a Kistehén Tánczenekar és a Pannonia Allstars Ska Orchestra.

2009. március 11., 01:13

Ha párducos Árpád nem is, sávozott Árpád beletartozik a jobboldali hagyományok közé, leginkább a csúf emlékű nemzetvezető és pártszolgálatosai miatt. Amint Istóczy Győző is, az Országos Antiszemita Párt vezére.
Vezérből aztán jött több is: nagy az igény effélére errefelé. Akadt, aki félezer oldalon bizonygatta: nem halt ki az Árpád-ház 1301-ben, kései leszármazottjában, Horthyban szökkent szárba az ősi törzsök. Hogy úgy mondjuk.
A kormányzót IV. Bélához, Rákóczihoz. Kossuthhoz és Árpádhoz hasonlították. Őt a magyarok Istene küldte apánknak. Egyenesen.

2009. március 10., 15:37

Creativ Art néven díjat alapított Vukán György zeneszerző-zongoraművész azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a kreativitás szükségességére és visszaadja az improvizáció becsületét a zeneművészetben. Az 5 ezer euróval (mintegy másfél millió forinttal) járó elismerést először jövőre adják át - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a 60 éve pódiumon lévő zeneművész.

2009. március 10., 14:35

A kortárs irodalom egyik legolvasottabb írója, Moldova György március 12-én lesz 75 éves; az alkotónak már hetvennél is több kötete jelent meg összesen 13-14 millió példányban. A rádiókabaréban felolvasott humoros történeteinek poénjaiból szólás lett, nevéhez kötődik a ferencvárosi koktél is, amelynek receptje egy rész rum meg két rész rum, jól összerázva.

2009. március 10., 12:45

Négynaposra bővül az idén a Balaton Sound fesztivál; július 9. és 12. között több világsztár, például Moby és az elektronikus zene alapítójának tartott Kraftwerk is fellép Zamárdiban a szervezők keddi tájékoztatása szerint.

2009. március 9., 18:40

Már "előműködésben" több mint ezer üzenet érkezett arra a telefonra, amely "isteni" szolgáltatást nyújt: aki felhívja a számot, beszélni ugyan nem fog Istennel, de üzenetet hagyhat neki rögzítőn.

2009. március 9., 17:07

Ezernyolcszáznegyvenkilenc után a vagyonosabb embereknek (akik életcéljuknak vagy lelkük és elméjük pallérozását tekintették, vagy nem) volt bizonyos eszméjük arról, hogy mennyit illik költeniük magyar könyvekre-újságokra. Ezért aztán – amint Kemény Zsigmond báró feljegyezte – az ötvenes években többen vásároltak, mint ahányan olvastak magyar nyomtatványokat. És ezért, hogy ők, a helyesen viselkedni igyekvő nem olvasók, a kiadványokba belepillantók, de azokat nem mindig értők támogatták és tartották fönn a (hírlap)irodalmat.

2009. március 9., 15:42

No Line On The Horizon című lemezével megszerezte tizedik első helyezését a brit albumlistán a U2; az ír rockegyüttes új korongja az év eddigi leggyorsabban fogyó lemeze a szigetországban - közölte az Official Charts Company.

2009. március 9., 14:37

A Vatikán lapja szerint a mosógép feltehetően többet tett a XX. században a nők felszabadításáért, mint a fogamzásgátló tabletta vagy a munkához való jog.

2009. március 9., 13:58

A kormány március 9-től közel egymillió példányban Válságkalauz című ingyenes kiadványsorozat terjesztését kezdi meg - derült ki a kormányszóvivő tájékoztatón hétfőn.

2009. március 9., 12:57

Budapesten ad koncertet szerdán az Eurovíziós Dalfesztivál 2006-os nyertese, a finn Lordi: ami a dolgok jelenlegi állása szerint annyit jelent, hogy az állandóan maszkok mögé rejtőző, s ma már mindenhol világsztárként ünnepelt rockerek most Magyarországon űznek majd csúfot a zenészek igazi ábrázatát meglesni próbáló fotósokból.

2009. március 9., 05:44

Kilencvenéves korában meghalt Václav Bedrich, a nemzetközi hírű cseh gyermekfilmrendező és képzőművész. Alkotásai Magyarországon is ismertek és kedveltek voltak.

2009. március 8., 05:00

Színész kétféle van: féltékeny és nem féltékeny. Van, aki mindenre hajlandó volna, hogy ne vegyék körül partnerek, Paul Bettany viszont nagyon szeretne egyet.

2009. március 7., 21:36

Kétnapos, pénteki és szombati könyvárverésén 70 százalékos eredményt könyvelhet el az Országház Antikvárium, és a második napon hozzá csatlakozó antikkonyv.hu. Ez a majd ezres tételszám mellett igen jó arány.