Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2009. március 2., 09:17
Egy kínai műgyűjtő bejelentette, hogy ő vette meg az Yves Saint Laurent-hagyatékból a múlt héten elárverezett, Kína által visszakövetelt bronzszobrokat, de azt állítja, hogy nincs pénze kifizetni a vételárat. A patkányfejet, illetve nyúlfejet ábrázoló, mintegy 40 centiméter magas bronzszobrok múlt szerdán a vártnál jóval magasabb áron, egyenként 15,7 millió euróért keltek el a Christie's párizsi árverésén. Mindkét szoborra három-három potenciális vásárló licitált telefonon.
2009. március 1., 21:01
Új műsorokkal jelentkezik márciustól a Petőfi rádió. A Lángoló Gitárok blogjának ajánlója szerint "végre úgy tűnik, a csatorna eljutott odáig, hogy megértse: attól még, hogy országos adóként hazai viszonylatban egyedülálló zenei kínálattal szolgálnak, nem árt, ha értékelhető, informatív, élvezhető műsorokat is készítenek. Azon túl, hogy egész nap nagyon zene. Úgyhogy kíváncsian várjuk az új műsorokat, reméljük, hogy jók lesznek."
2009. március 1., 11:38
Kiállítás nyílt a héten Pablo Picasso műveiből a londoni National Galleryben.
2009. február 28., 23:01
Százötven éve, 1859. március 2-án született az ukrajnai Perejaszlavban Sólem Aléhem jiddis író, akinek Tóbiás, a tejesember című munkájából készült a világhírű Hegedűs a háztetőn című musical. Akik előbb olvasták a könyvet, mint hallgatták a musicalt, máig nem felejtik el, milyen őszintén sírtak Tevje sorsán. Irodalomkedvelőknek örök etalon a regény.
2009. február 28., 14:15
Elhunyt Havasházi László Aranytollas újságíró szombaton Tatabányán; idén lett volna 85 éves.
2009. február 28., 10:42
A fáradhatatlan Clint Eastwood szerdán Párizsba érkezett új filmje, a Gran Torino (Gran Torino, hazai bemutató: április 16.) bemutatójára, de az útról egy kis souvenirt is hazavihet: a filmművészet egyik legrangosabb díját, a Cannes-i Arany Pálmát.
2009. február 28., 05:31
A francia Oscar-díjnak számító César-díj idei nagy győztese és egyben meglepetése is Martin Provost rendező hét szobrot elnyert Séraphine című filmje. Ezt az alkotást találta a legjobb filmnek a francia Filmakadémia, a címszerepet alakító Yolande Moreau pedig másodszor vehette át a legjobb női alakításért járó Césart.
2009. február 27., 17:31
A magyar kultúra és közélet híres embereit, valamint hazai fogyasztási cikkeket "warholizáltak" a szegedi street art művészei, akik az elkészült képekkel egy Tisza-parti trafóházat ragasztottak tele.
2009. február 27., 13:44
Féner-házzá változott néhány hétre a Mai Manó: a hajdani műteremház minden terét a nyolcvanesztendős mester művei (és tárgyai) foglalják el.
2009. február 27., 07:49
A színészt a francia Művészet és Irodalom Lovagrendjének tagjává avatták.
2009. február 27., 05:18
Bemutatták Londonban az atombomba készítéséről és a programban résztvevő tudósok erkölcsi dilemmáiról szóló operát. Bár a téma inkább történelmi, a drámaisága miatt rászolgált az opera-feldolgozásra.
2009. február 26., 15:34
Brit szakemberek kimutatták, hogy a mobiltelefonon írott rövid szöveges üzenetek fejlesztik a gyermekek nyelvi készségeit.
2009. február 26., 13:50
Világcsúcsnak számító, 112 milliárd forintnak megfelelő bevétellel zárult a tavaly elhunyt francia divattervező, Yves Saint Laurent hagyatékából rendezett párizsi árverés - közölte az MTI. Az évszázad árverésének is nevezett aukció első két napján elért 306 millió eurós eredményt szerda estig további bő 67 millióval sikerült megfejelni, a Christie's árverése így a legsikeresebb, amelyet magángyűjteményből valaha szerveztek. Az eddigi rekord egy 1997-es New York-i árverés volt, amelynek során összesen 206 millió dollárért (48,5 milliárd forint) keltek el műtárgyak Victor és Sally Ganz hagyatékából.
2009. február 26., 12:25
Elfeledett gótikus freskót talált a plébános a szlovákiai Felsőköröskény (Horné Krskany) templomának falán a penészréteg alatt - adta hírül az MTI.
2009. február 26., 07:35
Maci Laciból 3D-s sztár lesz: a félévszázados rajzfilmhőst a Warner Bros. filmstúdió bízta a három dimenziós technikában járatos Eric Brevig gondjaira.
2009. február 25., 18:30
Újra színpadra lép a korábban rockzenészként ismert ausztrál környezetvédelmi miniszter. Peter Garrett az erdőtüzek károsultjainak megsegítésére szervezett koncerten lép fel korábbi együttesével.
2009. február 25., 16:59
Akaratlanul címmel öt, egymástól független történetből készített filmet Ruben Östlund, a mai svéd filmművészet egyik legígéretesebb fiatal rendezője; a több fesztiváldíjat is elnyert alkotást, amelynek témája a csoportban való viselkedés, csütörtöktől vetítik a magyarországi mozik.