Vadul licitált, de nem tudja kifizetni a horribilis árat

Egy kínai műgyűjtő bejelentette, hogy ő vette meg az Yves Saint Laurent-hagyatékból a múlt héten elárverezett, Kína által visszakövetelt bronzszobrokat, de azt állítja, hogy nincs pénze kifizetni a vételárat. A patkányfejet, illetve nyúlfejet ábrázoló, mintegy 40 centiméter magas bronzszobrok múlt szerdán a vártnál jóval magasabb áron, egyenként 15,7 millió euróért keltek el a Christie's párizsi árverésén. Mindkét szoborra három-három potenciális vásárló licitált telefonon.

2009. március 2., 09:17

Caj Ming-csao kínai műgyűjtő hétfőn közleményben bejelentette, hogy ő volt az eddig ismeretlen nyertes ajánlattevő. A férfi, aki egy ellopott műtárgyak visszaszerzéséért küzdő nem kormányzati szervezet tanácsadója, mindazonáltal azt állítja: nincs pénze az összesen több mint harminc millió eurós vételár kiegyenlítésére - adta hírül az MTI.

A XVIII. századi szoborfejek már legálisan kerültek a tavaly június 1-jén elhunyt Yves Saint Laurent francia divattervező, valamint a divattervező partnereként ismertté vált Pierre Bergé üzletember birtokába. A kínai külügyminisztérium szóvivője nemrégiben azonban hangsúlyozta: a modern kori történelemben a nyugati imperialista hatalmak számos kínai műkincset raboltak el a pekingi nyári palotából, amelyeknek vissza kell térniük Kínába.

Életének kilencvenedik évében elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.