2010. november 10., 11:44

A 168 Óra címlapján Orbán Viktor, Schmitt Pál és a Szent Korona.
Érkeznek az indítványok az alkotmány-előkészítő bizottsághoz, és van rengeteg vad ötlet. Valaki még azt is el tudja képzelni, hogy Magyarország apostoli királyság legyen. Már csak az a kérdés: ki legyen a király?

2010. november 10., 10:12

Gyula keleti végén, közel az országhatárhoz alkot az élettelen agyagból szinte élettörténeteket varázsoló képzőművész: Boldogné Horváth Ilona. Szép családi házuknak egyik szobáját műteremmé változtatták, ahol az alaktalan masszából mély érzéseket kifejező szobrok keletkeznek.

2010. november 9., 16:21

November (kétévente) a fotográfia hónapja. Bécs az idén száz helyszínen kínál kiállításokat, nagyobbakat múzeumokban, kisebbeket galériákban. Hagyományos fényképek, szerzői kiállítások, vagy éppen tematikusak éppúgy megtekinthetők, mint a fotórealizmus legjobbjainak alkotásai.

2010. november 9., 13:28

Száz éve már, több is talán, hogy Csehországban rendeletet hoztak a nyelvek egyenrangúságáról: mind a csehet, mind a németet egyaránt lehet használni. A csehet otthon, suttogva, hogy ne provokálják a szomszédokat, a németet hangosan, nyilvános helyen, bármikor.

2010. november 9., 10:08

Tudásra szomjazik? Kikapcsolódásra vágyik? Tartozzon Ön is a Scolar-könyvek egyre bővülő olvasótáborához! Csak három kérdésre kell válaszolnia, és öné lehet a Scolar Kiadó által felajánlott értékes könyvcsomag!

A helyesen válaszolók között három könyvet sorsolunk ki a Scolar Kiadó újdonságai közül. A megfejtéseket november 19-én, pénteken 12 óráig várjuk.

2010. november 8., 14:32

Három díjat is nyert a Budapesten tegnap koncertet adott Lady Gaga az MTV Europe Music Awards vasárnapi madridi díjátadóján. A Papp László Budapest Sportarénában Lady Gaga előadása közben kapcsolódott be a madridi ceremóniába. A popdíva ezúttal is extravagáns öltözékben, átlátszó plasztik ruhában, mellbimbóin fehér ragtapasszal jelent meg a közönség előtt, a Best Romance című számáért a legjobb dal, ezen kívül a legjobb női előadó és a legjobb pop előadás kategória díjait kapta meg az MTV Europe-tól. "Nagyon sokat jelent nekem. Szeretlek Európa" - mondta az élőben kapcsolt énekesnő az Aréna színpadán.

2010. november 8., 12:44

Feltétlenül következetességet kell abban látnunk, hogy Jolsvai András immár harmadik novelláskötetét szenteli a maga teremtette figurának, Köröndynek. Ha kizárólag a megjelenések éveit vesszük alapul, akkor tizenhárom éve, 1997-ben indult útjára az akkor napvilágot látott kötet lapjain ez a letagadhatatlanul – és a szó legjobb értelmében vett pesti – figura. A következő kötet – Köröndy vesztésre áll – 2000-ben kerülhetett az olvasók kezébe, hogy egy röpke évtized múltán trilógiává növekedjen (Köröndy vérre megy) az elbeszélésfolyam.

2010. november 8., 08:09

A Bánk bán eredeti, úgynevezett ős-változatát adták elő este a Magyar Állami Operaházban, Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulóján.

2010. november 7., 21:51

Lehet, hogy nem volt telt ház a Papp László Sportcsarnokban, mégis hihetetlen örömet szerzett a rock 'n' roll rajongóinak a nyári betegsége után még mindig kímélő üzemmódban játszó Jerry Lee Lewis.

2010. november 7., 19:30

2007-ben, az ELTE egykori Egyetemi Színpadának 50 éves jubileuma alkalmából indult el ez a hiánypótló fesztivál, mely az ország egyetemein működő színházi csoportok legfrissebb előadásait gyűjti csokorba, és mutatja be a budapesti közönségnek. Az intézményhez kötődés ugyanakkor nem szigorú feltétel: a Színváltások inkább egy korosztály fesztiválja.

2010. november 7., 19:07

A központi szervezésű Múzeumok Őszi Éjszakája az idén szervezési és műszaki okok miatt elmarad. A Budavári Labirintus mégis megtartja a Múzeumok Őszi Éjszakáját, igaz, nem a Márton-napi vigasságok, s nem is a megszokott fesztiválhangulat, hanem a tartózkodó fényesség és csendesség jegyében.

2010. november 7., 16:50

A nyakatekert, nagyot mondó, habos cím nem egyszerű krimit rejt, hanem komplikáltat. A nyugdíjba vonult nyomozó, aki szenvedélyesen a Megoldatlan Nagy Bűnténynek szenteli öregkorát, Dürrenmatt hagyatékából (is) ismerős lehet.

2010. november 7., 15:07

Tim Ries, a Rolling Stones szaxofonistája világsztárokból álló zenekarával lép fel a Millenárison. A felejthetetlennek ígérkező zenés estén Tim mellett megtaláljuk majd a Rolling Stones koncertjein rendszeresen turnézó zenekari tagokat: Bernard Fowler énekest, Darryl Jones basszusgitárost és Ben Monder New York-i gitárvirtuózt. Európa legjobbjai közé tartozó két magyar muzsikus - Oláh Kálmán zongorista és Balázs Elemér dobos – is közreműködik a szenzációs koncerten.

2010. november 7., 09:20

Mindössze egyetlen nap fogják a mozik vetíteni a Kispál és a Borz Napozz holddal című koncertfilmjét. A magyarhangya nevű csapat közösségi forgalmazással kíván közel 5 ezer jegyet értékesíteni november 24-ére.

2010. november 6., 19:05

Egyszerre három tárlat, három intézmény tiszteleg Escher Károly emléke előtt: a fotográfus százhúsz esztendeje született.