Afrika egyetlen stabil demokráciájának is nevezik a partoktól 670 kilométerre lévő szigetországot, a Zöld-foki Köztársaságot. A 15. századig lakatlan szigetcsoport később rabszolga-átrakodó állomásként vált híressé. Itt álltak meg az amerikai kontinens felé tartó hajók, hogy vizet és élelmet vételezzenek, és itt osztották szét a rabszolgákat a különböző amerikai célállomások szerint. A portugál kalózoknak is kedvenc célpontjuk lett, így a mai zöld-fokiak a portugál hajósok és a rabszolgák leszármazottai. Valiskó Gyöngyi, a hátizsákos világutazó, a Magányos Bolyongó blog szerzője azt mondja, elvonási tünetektől szenved, ha évente legalább egyszer nem jut el ide.

A pesti srácok gyakran idézett mítoszából bántóan hiányzik egy igen hangsúlyos csoport, a „pesti lányok” kis csapata. Azok a lányok, feleségek, anyák és harcosok, akik 1956 őszén az utcákon küzdő felkelőcsoportok tagjai, később a megtorlások áldozatai voltak. A szürke pesti flaszteren a csatakos napokban szerelmek szövődtek, életre szóló szövetségek köttettek és persze árulások történtek. A nők nemcsak sebeket kötöztek, krumplit hámoztak, kenyeret szállítottak, de a fegyveres harcból is kivették részüket, sokan az életükkel fizettek. Ők nem a nemzeti romantika nagyasszonyai, hanem prolinők, betanított munkások, marósok, orvosok, ápolók, javító-nevelőből elszökött állami gondozottak, s uram bocsá, hősiesen harcoló prostik. Hősiességük, csúnyaságuk-szépségük, haláluk, szenvedésük mindeddig fennakadt a macsóság falán. Tóth Ilonát és Wittner Máriát leszámítva nevüket elmosta az idő. Eörsi László régi adósságot törlesztett, amikor a pesti lányokról írt könyvet. A Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent Pesti lányok, 1956 című kötet 66 nő sorsát örökíti meg.

Müller Péter Sziámi sokarcú személyiség, stílusosan mondva: több húron játszik. Most úgy érezte, eljött egy újabb összegzés ideje. Október 29-én az Erkel Színházban, gyermekkorának fontos helyszínén lép fel nagyon sok baráti vendéggel. Mi is összegeztünk: életművéről, hitről és kultúrát leuraló hatalomról is beszélgettünk vele.

Szurdi András filmrendező, író nevét sokan a Privát kopó és a Kisváros tévésorozataiból ismerik, amelyeknek a forgatókönyvét írta. Nemrég megjelent az első önéletrajzi regénye, a Legendák könyve, amely az 1944-ben született szerző gyerekkoráról szól. Az egykori kisfiú szemével mutatja meg, milyen volt a Rákosi-korszak, és kik is voltak azok a „pesti srácok”, akik ötvenhatban csupán kalandvágyból keveredtek a harcokba. A fiú nyomasztó titkok közt nő fel: a családja azt is elhallgatja előle, hogy zsidó. Kevés könyv segít ilyen mélyen átélni a zsidó sorsot és a diktatúra szorongató légkörét.

Szilágyi János újságíró, rádiós, televíziós a hatvanas évektől folytatólagosan a média sztárja, vagyis nem celeb és nem influenszer, hanem a hírességeknek az a fajtája, akit még csak a valódi teljesítmény minősített. A Klubrádió Szabadság, elvtársak! című sorozatában ő is beszélt a rendszerváltással kapcsolatos élményeiről. A riporter Szénási Sándor.

Nemrég mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban Székely Csaba Semmit se bánok című darabját, amely a mű hazai bemutatója is. Az előadást Sztarenki Pál rendezte, Elek Ferenc és Sztarenki Dóra mellett a főszereplő Schneider Zoltán. A Jászai Mari-díjas színész tizennyolc éve a Radnóti Színház tagja. A társulat egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze, ritkán vállal vendégszereplést. A Rózsavölgyiben egy volt szekus tisztet játszik, aki meggyőződésből kínozta halálra a népi demokrácia ellenségeit. Vajon lehet a szörnyű múltból valamit jóvátenni? Egy kegyetlen gyilkosban is felébreszthető a bűntudat? A főszereplőről mindenesetre azt írta egy kritikus: „Schneider, a színészkirály.”

Az oslói operát látva óhatatlanul bevillan Sydney. Nem a formai, hanem a telepítési hasonlóság miatt. A tengeri kikötői terület kulturális átértelmezése. Városrehabilitáció a barna mezőn. A város egyfajta önbizalomhiányos próbálkozás arra, hogy megmutassa: mi is vagyunk valakik. Oslo lett 2019-ben Európa zöld fővárosa, de nem ezért. Apropó: a Norvég Tájépítészek Szövetsége, az NLA idén kilencvenéves. Oslo a tájépítész szemével.