Kocsis Máté szerint a kormány nem fog támogatni pénzzel „zaklatószínházakat", Karácsony Gergely szembeszáll az új törvénnyel

2019. december 6., 16:45

Szerző:

„A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket. Nem vitás, az állam így nem támogathat tovább működést, ezért a kormánypárti frakciók meg fogják szavazni a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot" – idézi Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán a Magyar Nemzetnek azt a cikkét, amelyben egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írják, hogy a Katona József Színházban kialakult állapotok miatt készül megváltoztatni a kormány a kultúra finanszírozásának eddigi gyakorlatát.

A Független Előadó-Művészeti Szövetsége már el is indította petícióját, amellyel a törvénytervezet ellen tiltakoznak. A Magyar Színházi Társaság pedig közleményt adott ki a fejleményekkel kapcsolatban. 

Mint írják, „e törvény célja, hogy biztosítsa a művészeti alkotás szabadságának megvalósulását. Meggyőződésünk, hogy a most napvilágot látott tervezet a törvény ezen céljával ellentétes rendelkezéseket tartalmaz, és az előadóművészeti intézmények, alkotócsapatok vezetői, munkatársai és fenntartói számára is mozgásterüket, művészi szabadságukat korlátozó helyzetet épít ki."

Karácsony Gergely főpolgármester közben a Facebook-oldalán közzé tette a levelet, amelyet Gulyás Gergelynek a Miniszterelnökséget vezető miniszternek írt. A főpolgármester az általa ismert kormányelőterjesztés szándékait, szövegét, az abban megfogalmazott javaslatokat súlyos károkozásnak tartja:

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.