Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2011. augusztus 4., 17:27
Életének 82. évében elhunyt Sapszon Ferenc Liszt-, és Bartók-Pásztory-díjas karnagy, kiváló művész, aki több mint három évtizedig dolgozott a Magyar Rádió Énekkarával, 1966 és 1990 között pedig karigazgatója volt.
2011. augusztus 4., 05:33
76 éves korában elhunyt Gene McDaniels énekes-dalszövegíró, az 1961-es A Houndred Pounds of Clay című sláger szerzője.
2011. augusztus 3., 20:05
Az angol világsztár arról is beszélt a 168 Órának, hogy milyen érzés volt először lemerészkedni Peter Jackson Gyűrűk ura-pincéjébe, miért szokott néha vadidegen embereket követni az utcán, és miként jutott el a coming outig, hogy a világ elé tárja másságát 1988-ban, 49 évesen. A teljes interjút a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatja.
2011. augusztus 3., 17:44
Október 1-jén és 2-án, három előadással a londoni Royal Albert Hallban ünneplik Andrew Lloyd Webber musicaljének negyedszázaddal ezelőtti bemutatóját.
2011. augusztus 3., 12:43
Lesz egy színvonalas egészségügy a gazdagoknak és lesz egy másik a szegényeknek? A 168 Óra stúdiójában Barát József és Nagy Csaba.
2011. augusztus 3., 12:12
Augusztus 1-jén adták át a Helpmann Díjat, az ausztrál színházi élet egyik legnagyobb elismerését. A Ványa bácsi alkotóit több kategóriában jelölték, közülük Cate Blanchett váltotta díjra a nominálást.
2011. augusztus 3., 10:15
Tiszteletbeli Oscar-díjjal tünteti ki egy novemberi gálán az amerikai filmakadémia James Earl Jones színészt és Oprah Winfrey tévés személyiséget, valamint Dick Smith sminkest.
2011. augusztus 3., 07:40
Az Úr 1490. esztendejében, két évvel Amerika felfedezése előtt, Európa egyik legjelentősebb városában vagyunk időutazáson, a 75 ezer lakosú Firenzében. Nagyon félnek a pestistől, mert tudják, hagyományos módszerekkel (harangzúgás, puskaropogás) nem állítható meg. A gyász színe itt a barna. Majd’ száz hivatásos orvos vigyáz a lakókra, a gazdagokat porrá tört gyönggyel és őrölt gyémánttal kezelik.
2011. július 31., 21:58
Elhunyt Szabó András akadémikus, egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság volt tagja szombaton, életének nyolcvannegyedik évében, közölte az Alkotmánybíróság.
2011. július 31., 16:28
Idén másodszor van szükség esőnapra a Szegedi Szabadtéri Játékok rendezvénysorozatában. A péntek esti Carmen előadás kétszer is félbeszakadt az eső miatt, pótlás vasárnap lesz. De nemcsak Szegeden okoz gondot az esős időjárás.
2011. július 31., 13:23
Washingtonban is bemutatják Ascher Tamás sydneyi Csehov-rendezését: a Ványa bácsi című előadást Cate Blanchett főszereplésével augusztus 4-től láthatja a közönség a Kennedy Center színpadán.
2011. július 31., 08:33
Igazgatói pályázatokat írtak ki a Madách és az Új Színház vezetői posztjára. A leendő vezetőktől azt várják, hogy megtartsák a színházak jelenlegi profilját.