Akár hétvégén is remek szórakozást nyújthat egy-egy klasszikus film.
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legfrissebb részt, ne hagyja ki!
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazását adja elő a magyarországi deportálások 80. emlékévének kiemelt eseményén az Óbudai Zsinagógában szeptember 30-án 19 órakor. A koncert meglepetést is tartogat, hiszen Schubert kuriózumnak számító kórusművét, amelyet a 92. zsoltár héber szövegére komponált e koncert kedvéért tanulta meg Benjamin Appl.
Ady Endre és Léda kapcsolatának egyik tragédiája, hogy Léda 1907-ben halva született kislányt hozott a világra. Bár egyértelmű bizonyítéka nincs, Ady magáénak érezte a gyermeket. Néhány évvel később, már Ady halálát követően, szárnyra kapott a pletyka, hogy a költőnek van egy fia.
2023. június 2., 19:46
A Los Angeles-i American Cinematheque hétrészes vetítéssorozat keretében mutatja be Tarr Béla legismertebb műveit június 6. és 10. között.
2023. június 2., 19:34
Felavatták a Petőfi Irodalmi Múzeumnak (PIM) otthont adó Károlyi-palota udvarával egybenyitott Károlyi-kertet pénteken, Budapesten.
2023. június 1., 13:56
Megjelent Odze György legújabb regénye, az Érdemes volt. Az író a főszereplő, gróf Andrássy Gyula szemszögéből mutatja be a könyvben a kiegyezés történetét és Erzsébet királynéval folytatott titkos viszonyának momentumait.
2023. május 31., 17:22
Zenei vásárt és családi napot tart a nyár első hétvégéjén a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), hogy játékos formában a legkisebbekkel is megismertesse a zene semmihez sem fogható örömét: szombaton az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park minden szegletében a muzsikáé lesz a főszerep.
2023. május 31., 14:35
Sőregi Melinda a Kabóca Bábszínház társulatának volt tagja.
2023. május 31., 13:55
Az eddig az ifjúsági irodalomként terjesztett Papp Dóra könyvei a szórkoztató irodalomhoz kerülnek, mert a gyermekvédelmi jogszabály alapján a regény szereplőinek története a homoszexualitás népszerűsítésének is tűnhet.
2023. május 31., 12:31
Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért. Továbbá Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor is vehet át elismerést egy-egy kötetéért.
2023. május 30., 14:38
Idén 170 kiállító kötetei mellett számtalan könyvbemutató, dedikálás, beszélgetés, koncert és egyéb program várja a közönséget a 94. Ünnepi Könyvhéten június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
2023. május 28., 14:04
Harminc új történettel megjelent a Nagycsaládosok meséi 2. kötet, a könyvet vasárnap, a városi gyermeknapon mutatták be Kiskunhalason.
2023. május 28., 11:26
Kiemelt helyszíne az idén Veszprém lesz.
2023. május 28., 10:46
Most gratulációját fejezte a Nemzeti Filmintézet.
2023. május 27., 15:59
Megjelent a Budai Krónika hasonmáskiadása, első kötetének kinyomtatását éppen 1473 pünkösdje előtt fejezte be Hess András.
2023. május 27., 08:13
Életének 82. évében pénteken hajnalban elhunyt Szegedi Erika színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja – közölte a Vígszínház a Facebook-oldalán pénteken este.
2023. május 26., 19:28
A magyar irodalom székely realista táltosának nevezte Tamási Áront Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth-díjas székely magyar író első egészalakos köztéri szobrának pénteki avatásán, Budapesten Pokorni Zoltán társaságában.
2023. május 26., 19:18
Továbbra is Ókovács Szilveszter vezetheti a Magyar Állami Operaházat, akinek főigazgatói megbízatása 2023. augusztus elsejétől öt évre szól – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter pénteken Budapesten.
2023. május 26., 14:03
A Kossuth-díjas költőről szóló életútinterjút a Kertész Imre Intézet adja ki, a beszélgetéseket Tasi József készítette Petri Györggyel a kilencvenes években.
2023. május 25., 20:50
Ingyenesen lesz nézhető a Macskafogó mindkét része vasárnapig, az alkotó, Ternovszky Béla munkássága előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet.
2023. május 25., 19:00
Május 30-tól visszatér a Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben.