Azahriah és Desh a csúcson

A hazai közönség legtöbbször Azahriah és Desh Pullup című számát hallgatta a Spotify-on, mely majdnem 6,5 millió lejátszást ért el 2022-ben. Ugyanezen a zenei streamingszolgáltatón a világ legnépszerűbb dalának Harry Styles As It Was című dala tekinthető, amit több mint 1,7 milliárdszor játszottak le a platformon a tavalyi évben – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából.

2023. július 10., 15:24

Szerző:

A Spotify és a YouTube heti gyakorisággal hozza nyilvánosságra adatait mind globális, mind országos szinten. Hivatalos éves toplista hiányában az NMHH a publikus adatokra támaszkodva készítette el az éves eredményeket, összeszámolva a teljes év során felgyülemlett hallgatottságot, nézettséget.

Az összegzés szerint a Spotify 2022-ben 488 millió felhasználóval és 205 millió előfizetővel büszkélkedhetett. Éves szinten 433 millióan jelentkeznek be, amelyből 188 millió előfizető. Napi szinten a felhasználók 44 százaléka lép be az oldalra. A közönség 26 százaléka 24 év alatti. Napi szinten a legtöbb időt az észak-amerikaiak töltik a platformon (140 perc), majd az afrikai és közel-keleti régióban élők (124 perc) következnek a sorban, míg az öreg kontinens lakói a legkevesebbet (99 perc).

A legtöbbet játszott előadó a Spotify világranglistája szerint Bad Bunny (Rossz Nyuszi) volt. A név egy 28 éves férfit rejt, akinek dalait az év során több mint ötmilliárdszor streamelték. A második helyezett, Harry Styles-t másfél, a harmadik helyen álló Taylor Swift-et pedig 2,3 milliárddal kevesebbszer hallgatták, mint Bunny-t. A Spotify adatai szerint a világ legnépszerűbb zeneszáma Harry Styles 2022. április 1-jén debütáló As It Was című műve lett, amit több mint 1,7 milliárdszor játszottak le. A magyar hallgatók körében is népszerű volt az angol énekes a maga nyolcadik helyével, de az élen két hazai fiatal: Azahriah és Desh végzett. A Pullup című szerzemény 2022-ben - majdnem hat és fél milliószor került lejátszásra. Külön érdekesség, hogy több mint három éve, 160 hete folyamatosan a magyar top200-ban található Dzsúdló és Lil Frakk Lej című műve, melyet csak 2022-ben 3,8 milliószor streameltek – olvasható az elemzésben.

Ami a YouTube-ot illeti: a Facebook után a világ második leglátogatottabb weboldala, több mint 65 ezer nyilvános csatornával és évente 2,6 milliárd felhasználóval rendelkezik, illetve 80 millió előfizetője van.

A közleményben felidézték, hogy 2021-ben a legmagasabb nézettséget elérő zeneszám 1,7 milliárdos megtekintést ért el. 2022-ben ez a szám 1,33 milliárdra csökkent. A YouTube slágerlistáira India nagy hatással van a maga 1,4 milliárdos népességével. Nem véletlen, hogy a világ húsz legtöbbször megtekintett előadója közül 11 indiai. Figyelemre méltó, hogy hárman a 3,2 milliós népességű USA társult államából, Puerto Ricoból származnak. A kalkuttai Alka Yagnik-ot 18 milliárdszor látta képernyőin a Föld 7,9 milliárd lakosa. Rajta kívül Bad Bunny-nak és a Blackpinknek sikerült első helyezést elérnie az év során legalább egy hét erejéig. A hazai közönség ugyanakkor elsősorban a magyar előadókra kíváncsi a YouTube-on. Akárcsak 2021-ben, ezúttal is húszból mindössze egyetlen volt a külföldi, az amerikai Eminem. Sokkal nagyobb mozgások jellemzik a hazai toplistát, mint a globálist.

Egy-egy új sláger pár nap alatt sokmilliós nézettséget hoz, de a folyton érkező újdonságok leszorítják egymást a dobogóról. A legnézettebb a magyarok körében a 2022-ben a 21 éves Azahriah 

– emelték ki.

Úgy folytatták: a rádiós top20-ból hárman vannak jelen a YouTube-os top20-ban: a Halott Pénz (rádiós 2.), a Follow The Flow (4.) és a Bagossy Brothers Company (10.). A 2022-ben 122 milliószor megtekintett Azahriáh-t összesen 6.774-szer hallhattuk a rádiókban ugyanebben az évben, ezzel a 85. helyezést érte el. Olyan nincs közöttük, akit egyszer se szerkesztettek volna a rádiók műsoraiba. A magyar lakosok egy jelentős csoportja (főleg a fiatalok) távol marad a rádiók lineáris adásaitól. A Spotify, a YouTube és megannyi online tartalomszolgáltató platformján saját maguk látják el a műsorszerkesztők szerepét, hosszú éveken át finomított algoritmusok segítik őket a zeneszámok kiválasztásában.

Érdekesség, hogy a zenei streamingplatform legsikeresebbjei közül egyetlen zenekar sem került be a rádiós top20-ba. Ezzel ellentétben Ákos, a Bagossy Brothers Company, a Bon Bon, Caramel, a Follow The Flow, Győrfi Albert, a Halott Pénz, a Honeybeast, a Hooligans, az Irie Maffia, a Kowalsky Meg A Vega, a Magna Cum Laude, a Margaret Island, a New Level Empire, a Republic, Rúzsa Magdi, a Soulwave, Szakács Gergő és a Wellhello mind olyan előadók, amelyek a rádiós top20-ban végeztek, a Spotify-on azonban minimális sikereket értek el – zárták az összegzést.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: Lars Pehrson/TT hírügynökség via AFP)