Varsóban a budapesti expresszt várják

– A Jog és Igazságosság párt komolyan vette választási ígéreteit és számos új szociálpolitikai intézkedést jelentett be. Ön szerint mi a Kaczyński-párt legfontosabb társadalompolitikai újítása?

– Kétségtelenül az úgynevezett 500+ program, amelynek lényege, hogy a második gyermektől kezdve a családok készpénzben 500 złotys, úgynevezett gyermeknevelési ellátmányt kapnak minden gyermekük után. Ez drámai módon csökkenti, gyakorlatilag megfelezi a gyermekszegénységet.

– Nem kis összegről, gyermekenként körülbelül 37 ezer forintról van szó.

– Így van. Lengyelországban korábban nem létezett családi pótlék, csak a legszegényebbek kaptak segélyeket – gyakran természetben. Ahol az egy családtagra jutó jövedelem 800 złoty alatt van, tehát a legnagyobb a nélkülözés, ott már az első gyerek után is jár a pénz. Érdemes tudni, hogy Lengyelországban népesedési válság van: a családok 51 százaléka csupán egy utódot vállal. Azonban így is 3,7 millió gyermek után jár a pénz.

– Tényleg bőkezű program. Csak az a kérdés, hogy a lengyel gazdaság elbírja-e.

– A lengyel kormány álláspontja szerint igen. A hivatalos közlések szerint a lengyel gazdaság száguld, az új gazdasági miniszter, Mateusz Morawiecki minimum 3 és 4 százalék közötti éves növekedésre számít a hazai beruházások, a bővülő export és az uniós támogatások együttes hatásaként. A PiS-vezérkar szerint a következő két évben 17 és 25 milliárd złoty közötti növekmény várható. Ez roppant sok pénz. Úgy számolnak, hogy ebből finanszírozhatók a programok: a GDP több mint 3 százalékát családtámogatásra költhetik majd, ami Lengyelországban történelmi fejlemény.

– Korábban Varsó mindig kevesebbet költött családtámogatásra, mint Magyarország, ám az Eurostat legutóbbi adatai szerint nálunk most csak 2,5 százalék jut erre a célra. Eddig a hivatalos álláspontot ismertette. Mi a személyes véleménye?

– Szerintem ez nem fenntartható program, legfeljebb két-három évig tudják folytatni. Igaz, vannak tartalékok: maradt a magyar példa alapján államosított magánnyugdíj-pénztári vagyonból és némi fedezettel szolgál az is, hogy egy évtizeden át egyre csak nyirbálták a családtámogatási összegeket, két százalékról fél százalékra zsugorodtak. A szociális programok egyik fontos forrásának tekintik az uniós támogatásokat is.

– Még mindig jobb, mint ha a klientúra lenyúlja őket.

– Az új szociálpolitikai kezdeményezések hosszú távú fenntartásához azonban szerintem mindez együtt sem elég. A lengyelek ugyanis nem számolnak a világgazdasági környezet romlásának le­­hetőségével. A Brexit, Trump megválasztása, az ázsiai gazdaságok visszaesése miatt az elemzők többsége globális lassulásra számít. Fontos tényező az is, hogy az uniós támogatások belátható időn belül elapadnak.

– Tehát ön szerint döntő módon külső okokból fenntarthatatlan ez a rendszer.

– Nem. A világgazdasági tényezők csak árnyalják a helyzetet. Van ugyanis a Szydło-kormánynak egy másik intézkedése is, amely a családtámogatási programot keresztezi. Egyszerűen hihetetlen, hogy megvalósíthatónak hiszik egyszerre a kettőt: egy hete ismét leszállították a nyugdíjkorhatárt. A korábbi nyugdíjreform arról szólt, hogy a korhatárt fokozatosan felemelik a férfiak esetében 67, a nőknél 65 évre. Most úgy döntöttek, hogy a férfiak számára 65, a nőknek 60 év lesz a korhatár. Vagyis a hatvan éven túli nők százezrei egyszerre mehetnek majd nyugdíjba. A közgazdászok többsége egyetért: ez a költségvetést egy-két éven belül összeroppantja. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt a két programot egyszerre működtessék.

– Viszont olyan döntésekről van szó, amelyeket közfelháborodás nélkül visszavonni sem lehet.

– Igen, talán trükközni fognak. Minthogy az 500+ program például nominális összeghez van kötve, egy esetleges infláció csökkentheti a költségvetési terheket. A kormány szakértői azt mondták nekem, hogy két évre már megvan a tartalék. Lehet. De annyi nincs, hogy ezzel a pénzzel kihúzzák a választásokig. Pedig büntetlenül nem hátrálhatnak.

– Van egy harmadik fontos program: erőltetett ütemben építenek szociális bérlakásokat. A hírek szerint jelenleg a 35 éven aluli lengyel fiatalok 53 százaléka úgynevezett mamahotelben, azaz a szüleivel lakik. 2030-ra viszont el akarják érni az uniós átlagot, hogy 1000 emberre 435 lakás jusson. Ehhez az államnak, az önkormányzatoknak és a magáncégeknek kellene összefogniuk.

– Túl korai ennek a realitását megítélni, még nem kiforrott program. Az biztos, hogy a szociális építkezések környékén nagyon sok volt a korrupció, aminek véget kell vetni. Ráadásul a szűkös lakásviszonyok is szerepet játszanak abban, hogy a fiatalok közül olyan sokan elhagyták Lengyelországot. Csak Nagy-Britanniában 700 ezer lengyel él. Összesen két és fél millióan hagyták el az országot éppen a legjobb munkaerőnek számító fiatalok közül.

– Lengyelországban tüntetésekkel tarkított nagy viták vannak az abortusztörvény módosítása körül. Most épp ott tartanak, hogy a művi vetélést engedélyeznék, ha az anya élete veszélyben forog vagy erőszak áldozata lett, de meg kellene szülni az előre tudhatóan sérült vagy fogyatékos, esetleg életképtelen babát is – hogy megkeresztelhessék. Ön szerint ezt elfogadják a lengyel nők?

– Nem hiszem. Az én benyomásom az, hogy a kormánynak előbb-utóbb tudomásul kell vennie, ezt a programot még a kevéssé képzett, vidéki emberek is elutasítják, nem lehet ráerőszakolni a lakosságra. De látni kell még valamit. Egy veszélyes jelenség megerősödött a PiS-kormány győzelme óta, és hasonló történik az Egyesült Államokban is Trump diadala után. Amikor olyan politikusok kerülnek hatalomra, akik korábban nagy nyilvánosság előtt vállalhatatlannak tartott álláspontot képviseltek, előbújnak a sarokból a szélsőséges csoportok, az eszelősök, olyan nézetek zajos követelésével, amelyekről azt hittük, beszámítható emberek fejében már nem fordulnak meg. Előjönnek félfasiszták, gyűlölködő xenofóbok, vallási fanatikusok, misztikusok és mások mellett a terhességmegszakítás szélsőséges ellenzői is, akik ráadásul jelentős nemzetközi kapcsolatokkal és finanszírozási háttérrel rendelkeznek. Hozzájuk képest a Jog és Igazságosság párt maga a higgadt bölcsesség. Úgy látszik, egyes ütközeteket nem lehet végleg megnyerni: korábban már megvívott harcokat kell újrakezdeni.

– Szavaiból úgy tűnik, a Kaczyński-pártnak mélyreható szociális programokkal kell megküzdenie az emberek támogatásáért, míg a Fidesz úgy szerzett kétharmadot, hogy a szegényeknek valójában nem ígért, de nem is adott: a felső középosztályt támogatja.

– Tény, például a családtámogatási rendszer megerősítése az egyik legfontosabb oka annak, hogy az emberek túlnyomó része támogatja a PiS-kormányt. És amíg ezek a programok folytatódnak, addig nem lesz riválisa. A közelmúltban Wrocławban találkoztam egy általános iskolai osztálytársammal, aki technikusként egy villamoskocsiszínben dolgozik. Jól tájékozott, kritikus ember, akinek komoly fenntartásai vannak a kormány antidemokratikus intézkedéseivel szemben. A kollégái viszont azt mondják: minek ugrálni– Jó fizetésünk van, kapjuk a családi pótlékot, lakásokat is fognak építeni, hülyeség lázadozni. A politikai szabadságjogok csak a nagyvárosi középosztályt érdeklik. Kétségtelen, a varsói értelmiség mélyen elítéli a kormány populizmusát, a demokráciát korlátozó lépéseit. De a vidéki népesség nagy többsége úgy érzi, 1989 óta először történik valami jó: pluszpénz áll a házhoz.

– A PiS-nek tehát nem is keveset kell adnia a népszerűség fenntartásához, amihez a Fidesznek a jelek szerint mostanában elegendő a menekültek elleni gyűlöletkampány. Ami szinte ingyen van.

– Amikor legutóbb egy magas beosztású lengyel kormányhivatalnokkal beszéltem, ő a hivatalos tájékoztatás után sóhajtozva irigykedett: ha nekünk kétharmadunk lenne, mint Magyarországon a Fidesznek, végre mindent átszabhatnánk kedvünk szerint. Orbánt csodálják a centralizált politikai hatalmáért és mert képes volt megzabolázni a médiát. Lengyelországban az állam csak néhány televíziós csatornát tudott a hatalma alá hajtani, egyébként teljes a sajtószabadság, és a kormány igen erős médiaellenszélben működik. A lengyel államapparátusban mostanában semmilyen más külföldi modellről nem hallani, mint a Fidesz példájáról. Ott egyre csak várják a budapesti expresszt.

Tomasz Inglot

a Minnesotai Állami Egyetem politikatudományi karának professzora.

Wrocławban született 1961-ben. 21 éves korában egyetemistaként a Független Diákszövetség egyik vezetője volt, a Jaruzelski tábornok által meghirdetett rendkívüli állapot idején ő volt a legfiatalabb aktivista a városban, akit bebörtönöztek. Szabadon bocsátása után az Egyesült Államokban kapott politikai menedékjogot.

Inglot 1994-ben szerzett politikatudományi PhD fokozatot a Wisconsin–Madison Egyetemen. A Welfare States in East-Central Europe (Jóléti államok Kelet-Közép-Európában) című, a Cambridge University Pressnél megjelent könyve elnyerte az American Association for the Advancement of Slavic Studies szervezet nagydíját. Jelenleg a Regensburgi Egyetem vendégprofesszora, a lengyel, a magyar és a román családtámogatási rendszer történetét bemutató monográfián dolgozik Szikra Dorottyával és Cristina Raţcal.