Újabb kerítés épült meg a határon

Felépült a 186 kilométer hosszú acélkerítés a lengyel-fehérorosz határon. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő ebből az alkalomból csütörtökön az ukrajnai háború előjelének nevezte a tavaly ősszel Minszken át Lengyelországba tartó migrációs hullámot.

2022. június 30., 14:21

Szerző:

Morawiecki az északkelet-lengyelországi Kuznicában tartott sajtóértekezletet Mariusz Kaminski belügyminiszterrel, valamint Tomasz Praga tábornokkal, a határőrség főparancsnokával közösen – számol be az MTI. A miniszterelnök rámutatott: Lengyelország keleti szomszédságában, Ukrajnában „a második világháború óta a legvéresebb háború" zajlik. Ennek a háborúnak, mint ma már látható, „első akkordja volt Aljakszandr Lukasenka támadása a lengyel-fehérorosz határon", a fehérorosz elnök, valamint „az ő felettese, Vlagyimir Putyin ugyanis úgy döntöttek akkor, hogy megtesztelik a lengyel határt, az Európai Unió keleti határát", amely felé közel-keleti, nagyrészt iszlám vallású migránsokat irányítottak.

Mariusz Kaminski az Ukrajnával szembeni orosz agresszióért a Lukasenka-rezsimet is felelőssé tette. Februárban Fehéroroszországból orosz csapatok indultak Kijev felé, az onnan kilőtt rakétákkal azóta is ukrán civileket ölnek meg – érvelt. Hozzátette: minden fehérorosz, aki Lengyelországban keres menedéket, ezentúl is megkapja.

A lengyel idegenrendészeti hivatal szerdai közleménye szerint a lengyelországi tartózkodási engedéllyel rendelkező fehéroroszok száma túlhaladta az 50 ezret, és ez nem foglalja magában a Lengyelországban átmenetileg, vízum alapján tartózkodókat. A fehérororoszok a külföldiek második legnépesebb csoportját képezik az ukránok után.

Az 5,5 méter magas kerítést a migrációs nyomás miatt kezdték el építeni. Tavaly szeptemberben határtérségre vonatkozóan belépési tilalmat is bevezettek, amely a kerítés befejezésének köszönhetően péntektől megszűnik.

Tavaly a lengyel-fehérorosz határszakaszon 39 714 határsértési kísérletet jegyeztek fel, míg egy évvel korábban mindössze 88-at. A csütörtöki sajtóértekezleten Praga tábornok elmondta: ez év eleje óta csaknem 6 ezer határsértési kísérletet jegyeztek fel.
    
A sajtókonferencián elhangzott: szeptember közepéig felszerelik az acélkerítést mozgásérzékelőkkel és kamerákkal is. Az elektronikus riasztórendszer összesen 202 kilométer hosszú szakaszra terjed majd ki, mert a szárazföldi szakaszon emelt acélkerítésen kívül a folyók képezte határszakaszt is őrizni fogja.

 (Kiemelt kép: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).