Osztályharc

- Filmje François Bégaudea- könyvéből készült, aki korábban tanár volt, és saját pedagógiai tapasztalatait írta meg. Ráadásul ő játssza az osztályfőnököt is. Ugyanakkor ön úgy nyilatkozott: a diákszereplők maguk is formálták a történetet.

– Bár valóban kész forgatókönyv alapján dolgoztunk, rengeteget improvizáltunk az általam megadott iskolai helyzetekre: ezeket a diákok továbbfejlesztették, belevettek saját dialógusokat is. Progresszíven léptek bele a történetbe, s ennek sokat köszönhet a film hangneme. A huszonöt diák „mikrokozmoszt” alkotott – bizonyos sajátos elvek alapján.

- Mint például?

– Egyrészt vannak „speciális” kommunikációs kódok a különféle bőrszínű, származású emberek között. Másrészt engem a kamaszkori sajátosság is érdekelt, amikor az együttélés szabályai, a hatalommal, a kultúrával való kapcsolat „kódjai” kialakulnak. Elvégre úgy tizenhárom-tizennégy évesen kezdünk el absztrakt módon gondolkodni a valóságról, helyünkről a világban. Arról: mi a szerepünk a társadalomban, miként fogadnak el bennünket. De a film azt a kérdést is felveti: mi, felnőttek vajon milyen lehetőségeket adunk gyerekeinknek, milyen példákkal szolgálunk a beilleszkedésükhöz.

- Mondta egyszer: a francia társadalom nem képes befogadni a bevándorlók gyerekeit a maguk hagyományrendszerével, gondolkodásmódjával.

– Sajnos így van. De ugyanez elmondható a „kis gallok” kapcsán is, akik manapság már másként gondolkodnak, beszélnek, más kommunikációs eszközöket használnak, mint – mondjuk – húsz évvel ezelőtt. Ma már nem a pedagógus a tudás egyedüli birtokosa, hiszen ott az internet, a globális informatikai háló. Ha mindezt nem vesszük figyelembe, nem leszünk képesek valódi dialógust kialakítani a jövő nemzedékeivel, és soha nem tudunk velük aktív résztvevőként számolni a társadalomban.

- „Osztálya” életében egyfajta teatralitás is megjelenik. Ami arra utal: miként a társadalomban, úgy a diákok között is léteznek „kiosztott” szerepek, van hierarchia.

– Jól látja: egy iskolai osztály is hasonlóan működik, mint egy színtársulat. Mindenki hozza a maga szerepét, előadja a saját „produkcióját”. Pontosan tudjuk: vannak jó diákok meg balhésak, akadnak, akik pusztán verbálisan agresszívak, mások meg verekednek is. Ugyanakkor a diákok képesek egy pillanat alatt hangulatot, stílust váltani. Például az egyik fiútól azt kértem, legyen agresszív a tanárral, aztán hirtelen „adja” a megszeppentet: tökéletesen képes volt az átváltozásra. A forgatás arról is meggyőzött: az emberi karakter gazdagságának felismerésében óriási felelősség hárul az iskolára. A társadalomban betöltött helyünk attól is függ, milyen szerep rögzül bennünk az iskolai években, a diákközösségben.

- A filmbeli tanár sértő megjegyzést tesz az egyik lányra, akit védelmébe vesz egy fiú, megsebesíti a diáktársát, s ezért kirúgják. Sokak szerint Az osztály egy kudarc története a tanár szempontjából.

– Noha a balhés fiút elbocsátják, mégsem nevezném kudarcnak, ami történik. Közben ugyanis rengeteg tapasztalatot szereznek a gyerekek. Kissé patetikusan: kijárják az élet iskoláját, amely nemcsak kudarcokkal van tele, de sikerekkel, újrakezdésekkel, konfrontációkkal, küzdelmekkel is. Egyébként a diákszereplők közül többen elmondták: a film sokat segített nekik abban, hogy másként viszonyuljanak a tanáraikhoz is. Emberibb, esendőbb képet kaptak róluk, s már nem valami „idegen szuperfelnőttként” tekintenek rájuk. Fontosnak tartom azt is: ezek a beilleszkedési problémákkal küzdő gyerekek rendkívül hálásak voltak azért, hogy a forgatás során egyenrangúnak érezhették magukat.

- Ön szerint egy ilyen film mennyire segíthet abban, hogy megváltozzon a nehezen kezelhető, bevándorló diákokkal szembeni előítélet, bánásmód?

– Egy filmnek nem lehet ennyire közvetlen befolyása. De – a franciaországi iskolarendszert bemutatva – talán hozzájárulhat egy vitasorozat elindításához: meddig terjed a tanárok felelőssége, mit engedhetnek meg maguknak akár a diákok, akár a pedagógusok.

- Úgy tudom: a franciaországi tanárok rosszul fogadták a filmet.

– Egyáltalán nem általánosítanék! Számos pedagógustalálkozón vettem részt, s a tanárok többsége elismeréssel nyilatkozott. Bár az is igaz: sokan dokumentumfilmként nézték Az osztályt.

- Csodálkozik? Ismert a pályakezdete: dokumentaristaként indult.

– De ebben az esetben direkt módon kiragadtam bizonyos iskolai szituációkat, hatalmi játszmákat, amelyek különösen alkalmasak a feszültség, a viták megteremtésére. A „dokumentumjelleg” lényegében a gyerekeknek köszönhető: hálás is vagyok nekik, hiszen korábban alkotóként még soha nem éreztem ilyen szabadságot. Nem lesz könnyű visszazökkennem a klasszikusabb filmkészítésbe, ahol szorít az idő, a költségvetés. Ahol a mozicsinálás inkább mesterséges gépezet.