Videón, ahogy elérte az ár Nova Kahovkát és Herszont

Elérte az ár Nova Kahovka és Herszon települést, miután az orosz hatóságok által kinevezett polgármester szerint az ukrán hadsereg csapásai lerombolták a kahovkai vízi erőművet. Ugyanakkor Ukrajna terroristaállamnak nevezte Oroszországot az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága (ICJ) meghallgatásán a Nova Kahovka-i víztározó gátja elleni robbantásos támadás miatt.

2023. június 6., 14:50

Szerző:

 

Nova Kahovkában rendkívüli állapotot vezettek be. Vlagyimir Leontyjev polgármester azt mondta, hogy a város elleni ukrán tüzérségi csapások a Dnyeper jobb partjáról a nap folyamán is folytatódtak. A terrorcselekményekért a kijevi hatóságokat tette felelőssé és azokat, akik őket irányítják. Fő feladatként a lakosság elszállítását és az áramütés lehetőségének kizárását nevezte meg. Mint mondta, ennek érdekében lekapcsolták a folyam alsóbb szakaszán fekvő települések áramellátását. Úgy vélekedett, hogy az erőművet helyreállítani már nem lehet, csak teljes újjáépítéséről lehet szó.

A rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma arra figyelmeztette Herszon megye part menti területeinek lakóit, hogy a vízszint hirtelen megemelkedhet a gátrendszer egy részének megsemmisítése miatt, amint arról mi is beszámoltunk. A tárca szerint katasztrofális áradás léphet fel Nova Kahovka, Hola Prisztany és Aleski város körzetében.

A lakosokat felszólították a legszükségesebb személyes tárgyak, iratok, valamint három napra elegendő élelmiszer és ivóvíz összekészítésére, valamint a gáz és a víz elzárására.

Nova Kahovkában tíz méterig, Dnyiprjanyban nyolc méterig, Korsunkában pedig 5,3 méterig emelkedett a vízszint, és ez az állapot szakemberek szerint körülbelül 72 órán át tarthat.

A kahovkai vízerőműtől lefelé 14 települést áraszthat el a folyó, a területen mintegy 22 ezer ember él. Herszon megye ukrán ellenőrzés alatt maradt részén a RIA Novosztyi hírügynökség szerint nyolc települést áraszt el a víz.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna szándékos diverziót hajtott végre az erőmű ellen, ami potenciálisan több tízezer ember számára járhat nagyon súlyos következményekkel. Hangsúlyozta, hogy Moszkva határozottan visszautasítja az ukrán vezetés vádját, miszerint köze lenne a létesítmény elleni rakétacsapáshoz, és hangsúlyozta, hogy a felelősség a történtekért a kijevi rezsimet terheli. Közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök folyamatos tájékoztatást kap a helyzetről.

Vlagyimir Szaldo, Herszon megye Moszkva által kinevezett ügyvezető kormányzója a Telegram-csatornáján azzal vádolta meg Kijevet, hogy a vízi erőmű lövetésével a régió élelmiszerbiztonságát akarja aláásni, és igyekszik elterelni a fegyelmet az ukrán ellentámadás „kudarcáról”. Úgy vélekedett, hogy a bal parton nem lesz szükség evakuálásra, noha a helyi hatóságok felkészültek erre, és kifejezte meggyőződését, hogy az orosz hadsereg a történtek dacára képes lesz megvédeni állásait.

Szergej Akszjonov, a 2014-ben elcsatolt Krím vezetője a Telegram-csatornáján azt írta, hogy a kahovkai vízerőmű tönkretétele miatt nem fenyeget árvíz a félszigeten, de fennáll a veszélye annak, hogy az Észak-krími Csatorna vízmennyisége megcsappan. Hangsúlyozta, hogy az ivóvízkészletek több mint elegendőek, a hatóságok azon dolgoznak, hogy minimalizálják a csatorna vízveszteségét.

A víz Noha kahovka után elérte Herszon városát is. 

Ukrajna terroristaállamnak nevezte Oroszországot az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága (ICJ) meghallgatásán a Nova Kahovka-i víztározó gátja elleni robbantásos támadás miatt – tájékoztatott a L’essentiel című francia nyelvű luxembourgi hírportál alapán a 24.hu.

A beszámoló szerint a meghallgatás nyitóbeszédében Anton Korinevics, az ukrán külügyminisztérium nemzetközi jogi osztályának igazgatója, az ukrán fegyveres erők jelentésére hivatkozva emlékeztetett: az orosz erők kedd hajnalban felrobbantották a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka víztározójának gátját a Dnyeper folyón. A kahovkai vízerőmű elleni támadás miatt civileket kell evakuálni a térségből, és súlyos ökológiai kár fenyeget – hívta fel a figyelmet. „Oroszország tettei egy terroristaállam, egy agresszor tettei” – fogalmazott a diplomata, majd hozzátette: Oroszország nem tudja legyőzni Ukrajnát a csatatéren, ezért a polgári infrastruktúrát veszi célba, hogy megpróbálja behódoltani az országot. Korinevics továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a gátrobbantás veszélyezteti a zaporizzsjai atomerőmű biztonságát is.

(Kiemelt képünkön: Herszon víz alatt. Forrás: Twitter)