A német külügyminisztérium elmondta, ki a felelős az élelmiszerhiányért

Vlagyimir Putyin orosz elnök igyekszik elhitetni a világgal, hogy a nyugati országok felelősek az afrikai éhínségért, de az élelmiszerhiány valójában Oroszország ukrajnai inváziójának a következménye – szögezte le pénteken a német külügyminisztérium szóvivője.

2022. június 3., 16:24

Szerző:

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Oroszország háborújának, nem pedig a nyugati szankcióknak a következménye az éhínség veszélye és az, hogy egyes országokba nem érkezik gabona – fogalmazott sajtótájékoztatóján a szóvivő.

A héten már Olaf Scholz kancellár is azt állította, hogy Putyin orosz elnök és a háború a felelős a világ Ukrajnától távol fekvő térségeiben is érezhető válságért és áremelkedésért.

A háború sok ország számára „nagyon messze van, de a következmények nagyon is közel vannak”, éhínséggel, az energiaellátás és a biztonság megrendülésével fenyegetnek. Ezeknek az országoknak segíteni kell, a „legnagyobb szolidaritással” kell kiállni mellettük – fogalmazott szerdán Scholz, aláhúzva, hogy „a déli félteke feltörekvő demokráciáit” meg kell tartani szövetségeseknek.

Az ENSZ pénteken ismét éhínségre figyelmeztetett a háború elhúzódása esetén.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Mathieu Thomasset / Hans Lucas via AFP)