Joe Biden kínos hibát vétett, egyre nagyobb veszélyben a jelöltsége

Joe Biden egyre nagyobb kételyeket ébreszt támogatóiban azzal kapcsolatban, hogy képes lesz sikerre vinni az amerikai Demokrata Pártot az őszi választásokon.

2024. július 12., 09:25

Szerző:

Joe Biden véletlenül Putyin elnökként mutatta be Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és ezzel olyan baklövést követett el, amely tovább növeli a szellemi frissességével kapcsolatos aggodalmakat – írja cikkében a 444. A portál szerint ezek már azzal fenyegetnek, hogy Biden elnökválasztási kampányát is meghiúsítják, az pedig jelenleg keveseket érdekel, hogy a republikánus jelölt, Donald Trump is vétett már hasonló hibát, amikor mondjuk Orbán Viktort török elnöknek nevezte.

Joe Biden egyébként a washingtoni NATO-csúcstalálkozó utolsó napján, a Zelenszkijjel közös aláírási ceremónián bakizott. Az elnök a következő szavakkal adta át a szót:

„Most átadom a szót Ukrajna elnökének, akinek a bátorsága éppúgy megvan, mint az elszántsága. Hölgyeim és uraim, Putyin elnök úr!”

És elindult a helyére, de amikor felismerte a hibát, visszalépett a mikrofonhoz, és így próbált javítani:

„Putyin elnök úr? Meg fogjuk verni Putyin elnököt. Zelenszkij elnök úr. Annyira arra koncentrálok, hogy legyőzzem Putyint. Van miért aggódnunk miatta. De mindegy is, elnök úr!”

Erre Zelenszkij empatikusan csak annyit reagált:

„Én jobb vagyok.”

Ezután az ukrán elnök gyorsan és mosolyogva kezet rázott Joe Bidennel, aki erre azt felelte: „Nem is kicsit jobb.” 

Fogyatkoznak Joe Biden támogatói

Az elmúlt időszakban sorra szólítják fel a Demokrata Párthoz kötődő politikusok és mecénások Joe Bident, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől. Legutóbb például Angie Craig, Minnesota állam demokrata párti kongresszusi tagja adott ki közleményt ennek kapcsán, amelyben azt írta:

„Joe Biden elnök jó ember, és elismeri egész életében tett szolgálatát, de félre kellene állnia a vezetők következő generációjának javára.”

De már a demokraták mecénásai is szkeptikusak a Joe Biden alkalmasságát illetően. Ezt bizonyítja Abigail Disney döntése, miszerint addig szünetelteti az amerikai Demokrata Párt támogatását, amíg Joe Biden az elnökjelölt. Állítása szerint persze nem azért döntött így, mert nem tiszteli Joe Bident, hanem azért, mert esélytelennek tartja, hogy megnyerje a választást. Kamala Harris jelenlegi alelnököt alkalmas jelöltnek tartja.

„Ez realizmus, nem tiszteletlenség. Ha Biden nem lép vissza, a demokraták veszíteni fognak. Ebben teljesen biztos vagyok. A vereség következményei igazán súlyosak lesznek” 

– nyilatkozta a CNBC-nek.

A Kongresszus 211 demokrata párti tagja közül eddig amúgy a nyilvánosság előtt öten szólították fel Joe Bident, hogy mondjon le az elnökjelöltségről.

(Kiemelt képünkön Joe Biden amerikai elnök. Forrás: Celal Gunes / Anadolu via AFP)