Disney-örökös: ha Biden nem lép vissza, a demokraták veszíteni fognak

Abigail Disney addig szünetelteti az amerikai Demokrata Párt támogatását, amíg Joe Biden az elnökjelölt.

2024. július 5., 12:23

Szerző:

Szünetelteti a Demokrata Párt támogatását az egyik legnagyobb adományozójuk, a Disney-örökös Abigail Disney – írja cikkében a Guardian. Hangsúlyozta, hogy nem azért döntött így, mert nem tiszteli Joe Bident, hanem azért, mert esélytelennek tartja, hogy megnyerje a választást. Kamala Harris jelenlegi alelnököt alkalmas jelöltnek tartja.

„Ez realizmus, nem tiszteletlenség. Ha Biden nem lép vissza, a demokraták veszíteni fognak. Ebben teljesen biztos vagyok. A vereség következményei igazán súlyosak lesznek”

– nyilatkozta a CNBC-nek.

Joe Biden a 2024-es elnökválasztási kampány első vitáján nem erősítette meg a szavazók belé vetett bizalmát, még a saját elmondása szerint is majdnem elaludt. Emiatt már több donor, sőt, még a New York Times szerkesztősége is arra kérte, hogy lépjen vissza.

Disney szerint Harris megfelelő jelölt lenne. „Ha a demokraták csak egy tizedannyira tolerálnák az ő vélt hiányosságait, mint amennyire Bidenét tolerálták, megnyerhetjük ezt a választást” – jelentette ki.

Egyelőre nem sok adományozó osztja nyíltan Disney álláspontját, bár több nagy donor is felszólította a jelenlegi elnököt a visszalépésre. 

Biden stábja ugyanakkor a vita másnapján tartott egy online megbeszélést a legnagyobb donorokkal, hogy eloszlassák a kételyeiket. Elvileg több olyan kérdés is elhangzott, ami azt pedzegette, hogy az elnök végig tud-e csinálni egy kampányt, vagy ha úgy adódik, egy négy éves ciklust. A Reuters és az AP szerint egy hasonló hívásban az is felmerült, hogy Biden visszafizeti-e az adományokat, ha veszít.

Biden tudja, hogy kell talpra állni

Joe Biden egyébként a jelölti vita után maga is elismerte, hogy már nem fiatal, és nem beszél olyan gördülékenyen, mint régen, valamint lassabban jár, ugyanakkor tudja, miként kell az amerikai emberek érdekében teljesíteni. Karine Jean-Pierre a Fehér Ház szóvivője pedig egyenesen kijelentette, hogy Joe Biden tudja, miként kell ismét talpra állni.

Az elnök egészségi állapotára vonatkozóan a szóvivő elmondta, hogy Joe Biden átfogó orvosi vizsgálatának eredményeit a Fehér Ház évente nyilvánosságra hozza, így történt ez idén februárban is, de további, a kognitív képességekre vonatkozó vizsgálatot az elnök orvosai nem tartanak szükségesnek. Karine Jean-Pierre továbbá megerősítette a sajtóértesüléseket, hogy a televíziós vitára való felkészítésen az elnöki tanácsadók mellett részt vett Joe Biden fia, Hunter Biden is.

(Kiemelt képünkön Joe Biden amerikai elnök, amint beszédet intéz a nemzethez az izraeli-gázai konfliktusról és az ukrajnai orosz invázióról a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájából. Forrás: JONATHAN ERNST / POOL / AFP)

07:13

A magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott.