Összecsaptak a tüntető diákok és a rendőrök Isztambulban

2021. január 4., 20:39

Szerző:

A diákok az ellen tiltakoztak, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök rendeletben nevezte ki az ország egyik vezető egyetemének rektorát.

A tüntetők szerint az államfő nem demokratikus úton nevezte ki Melih Bulu közgazdász professzort az isztambuli Bogazici Egyetem élére.

Az intézkedés tiltakozást váltott ki az akadémikusok soraiban is. A közösségi médiában megjelent tudósítások szerint diákok százai tüntettek Bulu lemondását követelve.

"Melih Bulu nem a mi rektorunk", "Nem akarunk államilag kijelölt rektort"- skandálták az isztambuli diákok,

Néhány diáknak sikerült bejutnia az egyetem kampuszára, ahol elfoglaltak egy épületet. Későbbi felvételeken a diákok és a biztonsági erők tülekedését lehetett látni, több tüntetőt előállítottak.

A török rendőrség egyelőre nem reagált a történtekre.

Bulu a török sajtó szerint a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselőjeként akart indulni a 2015-ös parlamenti választásokon. Az 1980-as török katonai puccs óta Bulu az első rektor, akit nem az egyetem választott saját berkeiből a felsőoktatási intézmény élére.

A Bogazici Egyetem tantestülete közleményben tudatta, hogy nem fogadják el a kinevezést, mert az világosan sérti az egyetemi szabadságot, a tudományos autonómiát és az egyetem demokratikus értékeit. Hozzátette, hogy ez a lépés "a 2016 óta zajló antidemokratikus intézkedések újabb megnyilvánulása". A tantestület ezzel az elvetélt puccskísérletet követő nagyszabású kormányzati megtorlásra utalt, amelynek során a hatóságok az eltelt lassan négy és fél évben százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ezreket ítéltek szabadságvesztésre, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, orvosokat, tanárokat, üzletembereket és újságírókat, ami miatt az ankarai kormányzatot számos nemzetközi bírálat érte.

Korábban a török felsőoktatási intézmények maguk választották meg rektoraikat, de 2016 óta Erdogan magához vonta a kinevezés jogát.

2018-ban az egyetem több diákját is őrizetbe vették, mert tüntettek Törökország szíriai katonai beavatkozása ellen. Erdogan akkor árulóknak és terroristáknak nevezte a diákokat.

A kormánypárt szóvivője, Omer Celik az AKP sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Bulu kinevezése nem irányul a tudományos élet szabadsága ellen.

A főleg angol nyelven oktató Bogazici Egyetemet 1863-ban alapították akkor még Robert College néven. Ez volt az első amerikai egyetem az Egyesült Államok területén kívül. 1971-ben nevezték át a Boszporusz után, amelynek európai partján fekszik Isztambul.

 

(MTI)