2014. december 10., 11:04

Az 1892-ban Apatinban született és 1960-ban Hamburgban elhunyt Ábrahám Pál páratlan pályát futott be a húszas, harmincas évek Berlinjében, majd Bécsben. Európa egykor legsikeresebb operett-szerzőjének műveit a napokban nagy sikerrel vitte újra színre a Ruhr-vidék két színháza is és megjelent német szerző Ábrahámról írt életrajza.

2014. december 9., 18:03

A 25 éve, Máltán tartott szovjet–amerikai csúcstalálkozó a lexikonok szerint a legfontosabb volt az ily események sorában a híres-hírhedt, az 1945-ös jaltai után. Az újabban kutatható iratok alapján mégsem volt annyira fontos. Megtudhatjuk viszont, mennyire óvatosak voltak Málta előtt az amerikaiak Varsóban, majd Budapesten – nemkülönben azt, hogy egy szovjet diplomata magánakcióján alapult Kohl kancellár 1989 őszi terve a két német állam szövetségéről.

2014. december 9., 18:03

David Cameron brit miniszterelnök kiásta a csatabárdot. Múlt pénteken – óriási várakozástól övezve – végre előrukkolt azzal, milyen adóengedményektől, szociális juttatásoktól kívánja megfosztani a nem brit állampolgárságú, de „uniós állampolgárnak” számító munkavállalókat, korábban használatos nevükön a vendégmunkásokat. Az ügy természetesen bennünket is érint, de nem igaz, hogy csak az unió szegényebb országait, hiszen Nagy-Britannia tele van spanyol, portugál, olasz „migránsokkal”. Minthogy a remélt megtakarítások – például az adókedvezmények esetében – legfeljebb százmilliós tételek a több tízmilliárdos büdzséhez képest, melynek a haszonélvezői természetesen szegényebb sorú brit állampolgárok, elképzelhetetlen, hogy itt csak a pénzről van szó.

2014. december 9., 12:09


A Dziennik Polski című lap beszámolt arról, hogy lavina módjára nőtt azoknak a kérelmeknek a száma, amelyeket a házasság érvénytelenítésére adtak be a lengyelek. 2013-ban csaknem 15 ezer ilyen beadványt nyújtottak be, s ebből a szempontból még az olaszokat is megelőzték.

2014. december 9., 07:37

Őrizetbe vettek egy magyar férfit Norvégiában, aki túszul ejtett egy szállodai alkalmazottat, robbantással fenyegetőzött és egymillió eurós váltságdíjat követelt – jelentette a helyi média hétfőn.

2014. december 8., 18:31

Vlagyimir Zsirinovszkij orosz botránypolitikus, aki azonban a parlament alelnöke, ismét megdöbbentő kijelentéseket tett, ezúttal a TVN kamerái előtt – adta hírül a . Közölte: egy „nagy háború” kitörése esetén Lengyelországból nem marad semmi, mert egyike azoknak az államoknak, amelyekben NATO bázis található – számolt be az eseményről az onet.pl.

2014. december 8., 17:05

Márciusban döntenek arról, Berlin vagy Hamburg pályázhat-e a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére. Az illetékesek reménykednek, míg a két nagyváros lakossága még alig tud a tervekről. A vélemények megoszlanak – annak tükrében is, hogy tavaly a bajorok népszavazással utasították el a 2022-es téli játékok megrendezését.

2014. december 8., 15:21

Advent utolsó hétvégéjére az Esterházy Magánalapítvány Kismartonba várja a kicsiket és a nagyokat. Péntek este – december 12-én – krampuszok és busók versengenek, és persze áll már az életnagyságú Betlehemi jászol is.

2014. december 8., 11:39

Steven Spielberg, a világhírű filmrendező megérkezett Lengyelországba. Wroclawban forgatja új filmjét, amelynek főszerepét Tom Hanks játssza – adta hírül a . A film forgatókönyvét a Coen testvérek írták. A környezet ugyan új, de az ország ismerős lehet, hiszen évekkel ezelőtt Krakkóban készítette a Schindler listáját.

2014. december 8., 11:27

Vlagyimir Zsirinovszkij orosz botránypolitikus, aki azonban a parlament alelnöke, ismét megdöbbentő kijelentéseket tett, ezúttal a TVN kamerái előtt. Közölte: egy „nagy háború” kitörése esetén Lengyelországból nem marad semmi, mert egyike azoknak az államoknak, amelyekben NATO bázis található – számolt be az eseményről az onet.pl.

2014. december 8., 09:41

A francia kormány szerdán ismerteti Francois Hollande államfő egyik legjelentősebbnek ítélt törvényjavaslatát. A gazdaság fellendítése és a munkahelyteremtés érdekében kidolgozott tervezet legnagyobb visszhangot kapott pontja a boltok vasárnapi nyitva tartásának bővítése.

2014. december 7., 12:45

Az egész lengyel sajtó azonnal beszámolt az amerikai republikánus McCain szenátor véleményéről, amelyben Orbán Viktort „neofasiszta diktátornak” nevezte, s amely miatt a magyar külügy azonnal bekérette az amerikai ügyvivőt a minisztériumba, hogy magyarázatot kérjen. Ennek kapcsán a lengyel média ismét hosszabban irt az egyre jobban romló amerikai-magyar kapcsolatok okairól.

2014. december 6., 17:05

A Balpárt jelöltjét, Bodo Ramelowot választották pénteken Türingia tartomány miniszterelnökévé. Ramelow az SPD-vel és a Zöldekkel koalícióban, minimális többséggel kormányoz. Az NDK állampártjának utóda először ért el ilyen sikert – ami idővel utat nyithat számára az országos politikában is.

2014. december 5., 12:03

Lehetséges, hogy Türingiában, Németország egyik kisebb, csak 2.2 millió lakosú tartományában a Balpárt adja a miniszterelnököt. A szélesebb nyilvánosság erre csak most figyelt fel, amikor Joachim Gauck köztársasági elnök aggodalmának adott kifejezést a fejlemény felett. Miközben lehetséges, hogy az „utódpárt” még ebben az évtizedben a szövetségi kormányba is bejut.

2014. december 5., 12:03

A Balpárt jelöltjét, Bodo Ramelowot választották pénteken Türingia tartomány miniszterelnökévé. Ramelow az SPD-vel és a Zöldekkel koalícióban, minimális többséggel kormányoz. Az NDK állampártjának utóda először ért el ilyen sikert – ami idővel utat nyithat számára az országos politikában is.