Olimpia Berlinben vagy Hamburgban?
Márciusban döntenek arról, Berlin vagy Hamburg pályázhat-e a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére. Az illetékesek reménykednek, míg a két nagyváros lakossága még alig tud a tervekről. A vélemények megoszlanak – annak tükrében is, hogy tavaly a bajorok népszavazással utasították el a 2022-es téli játékok megrendezését.
Pedig akkor nagy volt a bizakodás, hogy 1936 után, amikor a színhely ugyancsak Bajorország volt, ismét lehet téli olimpia az Alpok német szakaszán. Amikor azonban kiderült, hogy Garmisch-Partenkirchen festői tájain és más, tervezett helyszíneken is milyen nagy, a természetes környezetet csúfító, károsító építkezésekre lenne szükség, a lakosság többsége leszavazta a tervet – még Münchenben is. Így a pályázatot már be sem adták.
Míg éppen a bajor fővárosban volt már nyári olimpia, a Német Olimpiai Bizottság ezúttal Berlint vagy Hamburgot tervezi javasolni a 2024-es játékok helyszínéül. Nyomós érvek mindkét helyszín mellett vannak. Berlin, az európai idegenforgalom egyik központja lett, óriási szállodai kapacitással, kitűnő közlekedési infrastruktúrával, s mindenekelőtt: a játékok megrendezéséhez szükséges sport-létesítmények többsége már rendelkezésre áll.
Hamburg mellett többek között az szólhat, hogy a kisebb város, a tömörebb helyszín összhangban lehet a NOB törekvésével, hogy véget vessenek a költséges gigantomániának és takarékosabb olimpiákat rendezzenek. A hamburgiak az Elba egy szigetén és a folyó és környékén rendeznék a versenyeket, állítanák fel az olimpiai falut. Így a legtöbb helyszín gyalog, vagy a máris remekül kiépített kerékpár-utakon elérhető lenne – még a legtávolibbak is csak 10 km-re lennének a városközponttól.
A döntés, melyik város nyújthat be pályázatot, márciusban születik, míg a NOB csak 2017-ben választja ki a helyszínt. A németek reménykednek – azzal, hogy ha 2024-re nem sikerülne, 2028-ra biztosan...