Csúcs Máltán

Dicséretes ütemben szabadítják fel a Fehér Ház, a CIA és egyéb helyek forrásait, sőt egyes oroszokat is. Így a december eleji máltai csúcsot megelőző időszak eddig titkos dokumentumaiban böngészve megtudhatjuk, hogy az idősebb Bush elnöknek tanácsadói maximális óvatosságot javalltak. „Nem akarjuk magukat választásra kényszeríteni Kelet és Nyugat között, és a szovjetekhez fűződő jó viszony is fontos önöknek” – mondta ezért Bush a lengyel vezetőknek.

Az elnök júliusban Varsóból Budapestre látogatva immár Straub F. Brunó államelnököt biztosította: nem azért jött, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra vagy vetélkedjen Gorbacsovval. A vendég Németh Miklóstól megtudhatta, hogy Magyarország igyekszik kerülni a lengyelországihoz hasonló hatalmi vákuum kialakulását, hiszen az veszélyeztetné a nagyhatalmi egyensúlyt. Németh a fehér házi feljegyzés szerint azt is kijelentette Bushnak: az MSZMP képes lesz megújulni, és a szabad választások után vezető szerepe lesz a jövendő koalícióban. Veszély akkor fenyeget, ha az MSZMP-t legyőzik, mert az ellenzék még nem áll készen a kormányzásra, pártja ezért szervezett segítséget kíván nyújtani ezeknek az erőknek – így a miniszterelnök.

Ugyancsak koalíciós kormányról beszélt Pozsgay Imre, akit történetesen Kovács László államtitkár társaságában fogadott Bush a zugligeti nagyköveti rezidencián. Megfordultak ott ismeretesen ellenzéki vezetők is. A dokumentumok szerint nem tettek nagy benyomást az elnökre, aki többek között óvott attól, hogy Kis János lehessen miniszterelnök... Ilyesmire alkalmasint a filozófus maga sem gondolt, de az elnöki megjegyzés is mutatja, hogy Mark Palmer – akkori budapesti nagykövet – az SZDSZ-t istápoló magánpolitikájával egyedül maradt.

Az amerikaiaknál sokkal kevésbé óvatos nyugat-németekkel együttműködő magyar politikusok szeptemberben azután megnyitották a határt. (Ehhez olvashatjuk az amerikai iratokban Gerd Vehres NDK-nagykövet jelentését, miszerint Nyers Rezső pártelnök biztosította: e kényszerintézkedés csak átmeneti...) Novemberben aztán ledőlt a berlini fal, majd hamarosan vele dőlt a kelet-berlini rendszer is, akárcsak a prágai. S Kohl kancellár már négy nappal Málta előtt előterjesztette tízpontos tervét az újraegyesüléshez vezető útról.

Ehhez képest Busht tanácsadói óvták még a Gorbacsovval való találkozótól is, mert szerintük a főtitkár az amerikai csapatok Európából való kivonását igényelte volna. Az elnök az év folyamán nem is reagált Moszkva nagyvonalú fegyverzetkorlátozási javaslataira. London, Párizs és Bonn azonban tárgyalásokat sürgetett, és Bush emlékezett Lech Wałęsa és Németh Miklós szavaira is: ragadja meg az alkalmat, beszéljen a szovjet vezetővel, mert ezzel érdemes. Így december 2-án amerikai cirkáló horgonyzott le Málta egyik öblében: Bush, a háborús veterán Rooseveltet utánozta, aki szeretett hadihajón világpolitikát csinálni. Gorbacsov a Hamburgban készült, immár Gorkij nevét viselő szovjet óceánjárón érkezett, ám Valletta kikötője sem nyújtott védelmet: olyan vihar kerekedett, hogy Bush délután már nem tudott átjutni a szovjet hajóra, így hát a matrózok ették meg az elnöki bankett finomságait.

Végül is csak tárgyaltak, s a pártfőtitkár ilyen mondatokkal lepte meg partnerét: „Biztosítom, soha nem indítok háborút az USA ellen”, majd kijelentette: Amerika és a NATO európai haderői stabilizáló erőt jelentenek, „elsősorban a német revansizmus ellen”. Javasolta, működjék együtt a KGST a nyugati gazdasági szervezetekkel, majd sikertelenül próbálta magyarázni Bushnak, aki főként Közép-Amerikáról akart vele tárgyalni, hogy a nicaraguai felkelők nem szovjet ügynökök, szociális kérdésről van szó, Castro pedig nem sátán, tárgyalni kéne vele. Fegyverkorlátozásról az amerikaiak érdemben most sem kívántak beszélni, a tanácsadói által az elnöknek készített feljegyzésben e kérdések a lista legvégén szerepeltek, akárcsak Kelet-Európa ügyei.

Washington számára Máltán a fő szempont a PR volt. Ellensúlyozni a médiában Gorbacsov növekvő népszerűségét, megmutatni, hogy az amerikai elnök felelősen, megfontoltan intézi a világ ügyeit. Bush a jegyzőkönyvek szerint méltatta a nyugati értékek és a glasznoszty hasonlóságát, amire Gorbacsov (egy későbbi magyar kormányfőt megelőzve) azzal válaszolt: nem gondolja, hogy a „közös európai háznak” a nyugati értékek alapján kéne felépülnie.

A szovjet feljegyzések a pártfőtitkárt mutatják a máltai tárgyalások aktívabb szereplőjének, a fehér háziak persze Busht, ám a szövegeket összevetve nyilvánvaló: Gorbacsov volt az, aki kezdeményezett, megállapodásokat sürgetett, míg partnere tartózkodóan, türelmesen érvelt, anélkül hogy bármire is elkötelezte volna magát. Bush kényelmesen várhatott, az idő neki dolgozott.

Míg Varsó, Budapest és a társaik csak érintőlegesen kerültek szóba a megbeszéléseken, a németek annál inkább. Az elnök, aki még nem reagált Kohl említett, az államszövetséget sugalló tervére, Gorbacsovnak most kijelentette: Amerika nem ellenezheti, ha a németek egyesülni akarnak, s feltehető, hogy az egyesült Németország a NATO tagja kíván maradni. Ha pedig a szovjetek netán erővel próbálnák akadályozni ezt a folyamatot (amint arra voltak utalások), az véget vetne mindenfajta közeledésnek.

Gorbacsov is a német önrendelkezésről beszélt, s arról: nem kívánják gátolni a térség változásait – de a cél a stabilitás. A főtitkár akkor még nem ismerhette a Kohl-féle tízpontos program bizarr előtörténetet, azt, hogy az Moszkvából származott... Valentyin Falin, a KB külügyi osztályának vezetője, korábbi bonni nagykövet ötlete volt a két német állam szövetsége. Indoka szerint csak így lehet megmenteni és fenntartani az NDK-t. Személyi ellentétek miatt Falin nem tudta eljuttatni javaslatát Gorbacsovhoz – megküldte hát azt november 21-én, közvetítő útján, régi ismerősének, Horst Teltschiknek, Kohl főtanácsadójának. Bonnban persze, derül ki a most betekinthetővé tett iratokból, abból indultak ki, hogy Gorbacsov elgondolásáról van szó, s úgy döntöttek: meg kell ragadni a kedvező alkalmat, mielőtt Moszkva meggondolja magát. Kohl nem tájékoztatta a dologról külügyminiszterét, Genschert sem, még kevésbé a szövetségeseket – Busht is csak 28-án, amikor éppen beterjesztette a Bundestagban a Falin Teltschik által némileg átdolgozott s immár Kohl nevéhez fűződő tízpontos tervét...

Azt London nyíltan, Párizs burkoltan ellenezte, s Kohl Málta másnapján tartott találkozójukon azzal nyugtatta Busht: legalább két év, amíg megszülethet az új államszövetség. A kancellár sem gondolta, hogy tíz hónap után szövetség helyett egyesülés lesz, és soha nem tárta fel Falin sajátos szerepét.