Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2015. január 13., 13:23
A mértékadó lengyel média szinte mindegyike beszámolt a vasárnapi francia demonstráció visszhangjáról, amelyben egyes lapok kifejezték nemtetszésüket olyan vezetők részvételéről a nagy tüntetésen, akiknek tevékenysége ellentmond a manifesztáció céljainak, így arról is, hogy egyesek Orbánt is a sajtószabadság és a demokrácia ellenfelének tartják. A Gazeta Wyborcza keddi száma külföldi híreinek élén az a cikk áll, amelynek címe: A franciaországi merényletek után Budapest nacionalista hangot üt meg.
2015. január 13., 11:55
A kolloidkémia megalapítója és egyik legkiválóbb kutatója, a Nobel-díjas Zsigmondy Richárd (1865-1929), az osztrák fővárosba költözött magyar nemesi család gyermekeként, Bécsben született.
2015. január 12., 09:46
A szóvá teszi, hogy a terrorellenes menetben voltak olyan külföldi vezetők is, akiknek országa kevéssé a sajtó- és szólásszabadság tiszteletéről ismert, és ez bírálatokat vált ki. A lap a vitatott személyiségek között sorolja fel Orbán Viktort, a török kormányfőt, valamint az orosz külügyminisztert is.
2015. január 12., 07:35
A francia rendőrök azt az utasítást kapták, hogy töröljék magukat a közösségi médiából, terroristák ugyanis alvó sejteket aktiváltak az országban abból a célból, hogy levadásszák az egyenruhásokat.
2015. január 11., 14:45
A Charlie Hebdo-támadás áldozatainak családtagjai is megérkeztek a tüntetés helyszínére. A Place de la République-en már most százezrek gyűltek össze. Hozzájuk csatlakozik majd a világ számos országának vezetője, köztük Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is. A Brüsszelből, Amsterdamból és Kölnből Párizsba szóló vonatjegyek árát 29 euróra csökkentették a mai napra.
2015. január 11., 11:38
Köveket, majd egy égő tárgyat dobtak egy hamburgi újság szerkesztőségébe vasárnap hajnalban. A lap közölte a szerdán megtámadott francia szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo által publikált Mohamed-karikatúrákat – adta hírül az AFP. Két embert letartóztattak az eset miatt. A német rendőrség egyelőre nem tudja, milyen összefüggés van a párizsi események és a hamburgi gyújtogatás között.
2015. január 11., 10:14
Az életöröm és az improvizációs tehetség helyett Magyarországon manapság a puszta szükség és a politikai depresszió uralkodik. Orbán Viktor kormánya a fájdalmas múltba révedést támogatja, és nevetségessé teszi az országot – írja Wilhelm Droste a Der Standardban megjelent kommentárjában.
2015. január 11., 09:07
Egy a párizsi kóser üzletet megtámadó terroristához hasonlóan az afrikai Maliból származó alkalmazott segített több túsznak elbújni a támadás alatt. A szintén muzulmán vallású Lassana Bathily a megtámadott üzlet pincéjében lévő hűtőházban bújtatta el a túszok egy részét, míg ő maga visszament a többi túszt fegyverrel sakkban tartó terroristához.
2015. január 10., 15:58
Tízezrek vonultak szombaton utcára Franciaország vidéki városaiban az elmúlt három nap terrortámadásai 17 halálos áldozatának emlékére.
2015. január 10., 14:01
A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap e hétvégi száma „Charlie Hebdo”-ként jelent meg, címoldalán a francia lap nevével és karikatúrájával, a saját logója felett pedig azzal a felirattal: „Nekünk nem mindegy”. A főszerkesztő, Adam Michnik és első helyettese, Jaroslaw Kurski jegyzik a publicisztikát, amelyben az olvasóknak erre magyarázattal szolgálnak: „Miért vagyunk ma „Charlie Hebdo” címmel.
2015. január 10., 13:40
A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap e hétvégi száma „Charlie Hebdo”-ként jelent meg, címoldalán a francia lap nevével és karikatúrájával, a saját logója felett pedig azzal a felirattal: „Nekünk nem mindegy”. A főszerkesztő, Adam Michnik és első helyettese, Jaroslaw Kurski jegyzik a publicisztikát, amelyben az olvasóknak erre magyarázattal szolgálnak: „Miért vagyunk ma „Charlie Hebdo” címmel.
2015. január 10., 11:31
Péntek reggel, 68 éves korában, hosszú betegség után elhunyt a lengyel baloldal egyik legkiemelkedőbb, ugyanakkor egyik legellentmondásosabb alakja, Józef Oleksy, aki 1995-96 között miniszterelnök, kétszer pedig (1993-1995 között és 2004-2005-ben) a lengyel parlament, a szejm elnöke is volt.
2015. január 10., 09:31
Mér készen van a nyomtatott programfüzet is, így pontosan tudni, milyen előadások és kik szerepelnek a Bécsi Ünnepi Hetek műsorában. Azt például, hogy 1985 óta először színre kerül Bartók Kékszakállú herceg vára című operája, Andrea Breth rendezésében , magyar címszereplővel.
2015. január 10., 07:26
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium ügyészei azt javasolják, hogy emeljenek vádat David Petraeus nyugállományú tábornok ellen, aki titkos információkat szolgáltatott ki a szeretőjének, amikor a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója volt – írta pénteken internetes kiadásában a The New York Times.
2015. január 9., 19:00
Zürichben, Berlinben és Bécsben vehetnek búcsút a tisztelők Udo Jürgenstől. Hamvait előreláthatóan csak tavasszal helyezik végső helyére – Bécsben. Itt azonban már csak a legszűkebb rokoni és baráti kör lehet jelen.
2015. január 9., 17:38
A francia rendőrség különleges alakulata a rajtaütés során megölte a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadást elkövető terroristákat – közölte az AFP francia hírügynökség. Az általuk fogva tartott túsz kiszabadult. Ezzel párhuzamosan rajta ütöttek a párizsi kóser élelmiszerboltban túszokat ejtő Amedy Coulibaly-n is, akit lelőtték az akció során.