Kínos volt Orbán a terror elleni menetben

A szóvá teszi, hogy a terrorellenes menetben voltak olyan külföldi vezetők is, akiknek országa kevéssé a sajtó- és szólásszabadság tiszteletéről ismert, és ez bírálatokat vált ki. A lap a vitatott személyiségek között sorolja fel Orbán Viktort, a török kormányfőt, valamint az orosz külügyminisztert is.

2015. január 12., 09:46

Hozzáteszi, hogy a Riporterek határok nélkül nevű szervezet listáján a sajtószabadság korlátozását tekintve a törökök 180 állam közül a 154., az oroszok a 148., a magyarok pedig a 64. helyet foglalják el. Magyarországról szólva az újság külön kiemeli, hogy amióta Orbán Viktor hatalmon van, az ultrakonzervatív és populista politikust erőteljesen kritizálják, mivel támadja a sajtó és a média függetlenségét. 2010-ben olyan törvényt fogadtatott el, amely igencsak megnöveli a lehetőséget, hogy a kormány ellenőrizze az információkat. Válaszul a nagy számú európai bírálatra, a kormányfő lépéseket tett, hogy javítson a szóban forgó jogszabályon és jobban gátolja a gyűlöletbeszédet. Az Európa Tanács üdvözölte ezeket a kezdeményezéseket, de így ítéli meg, hogy az eredmény még jócskán hagy maga után kívánnivalót.

A francia elnöki hivatal úgy foglalt állást, hogy a terrorizmus világméretű fenyegetést jelent, ezért mindenkit üdvözölni kell, aki kész segíteni a harcban e veszély ellen. Az érintett politikusok valamennyien egyértelműen elítélték a Charlie Hebdo elleni merényletet