A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2015. február 19., 19:59
Mialatt a magyar miniszterelnök szívélyes vendéglátásban részesítette Vlagyimir Putyint és aláírtak néhány semmitmondó szerződést, amiket azután ottfelejtettek a széken, nem pihent az orosz hadigépezet. A brit védelmi miniszter, Michael Fallon szerint Ukrajna után az orosz elnök a NATO keleti szárnyát, a balti államok destabilizációját célzó kampányt indíthat.
2015. február 19., 19:02
A német regionális lap, a Stuttgarter Zeitung azt sürgeti, hogy az Európai Unió mostantól ne tanúsítson türelmet az autokrata , csupán félig-meddig demokrata Orbán Viktorral szemben, mivel a magyar kormányfő Putyinnak udvarol, és ezzel sérti az EU-t.
2015. február 19., 17:18
Orbán provokálja az EU-t, és ismételten megerősíti Putyinhoz fűződő barátságát. A kelet-ukrajnai fegyverszünetért érzett növekvő aggodalom közepette Vlagyimir Putyin orosz államelnök villámlátogatást tett Magyarországon. A Kreml főnöke közös szereplését Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel arra használta fel, hogy országát földgáz-szállítóként magasztalja fel – – írja Kathrin Lauer a Wiener Zeitungban.
2015. február 19., 17:12
Jarosław Kaczyński, a konzervatív Jog és Igazságosság Párjának (PiS) elnöke visszautasította, hogy találkozzon a ma Varsóban tárgyaló magyar miniszterelnökkel. Minthogy a két pártot igen szoros baráti és ideológiai kapcsolat fűzte eddig egymáshoz, sokak számára igen meglepőnek tűnt Kaczyński döntése – írja a DK mai közleménye.
2015. február 19., 12:00
A lengyel média még mindig elemzi Putyin orosz elnök budapesti látogatását, a Rzeczpospolita című jobboldali lap napok óta 2-3 cikket is szentel a magyar témának. Most Grzegorz Schetyna külügyminiszter interjúját idézik, míg a Gazeta Wyborczának a miniszterelnök szóvivője nyilatkozott. Az Onet.pl fogalmaz a legélesebben, szerintük a magyar kormányfő látogatásakor Lengyelországnak valamit tennie kell – írja a Lengyelnet.hu.
2015. február 19., 11:01
A lengyel média még mindig elemzi Putyin orosz elnök budapesti látogatását, a Rzeczpospolita című jobboldali lap napok óta 2-3 cikket is szentel a magyar témának. Most Grzegorz Schetyna külügyminiszter interjúját idézik, míg a Gazeta Wyborczának a miniszterelnök szóvivője nyilatkozott. Az onet.pl fogalmaz a legélesebben, szerintük a magyar kormányfő látogatásakor Lengyelországnak valamit tennie kell.
2015. február 19., 09:23
A magyar miniszterelnök harcra készül Brüsszellel az energiaunió ügyében. Így kommentálja a hírügynökség, hogy Orbán Viktor nem ért egyet az elképzeléssel, miszerint az EU be akar kapcsolódni a tagállamok kormányai, illetve az olaj- és földgázszállító cégek közötti tárgyalásokba – írja a Wall Street Journal.
2015. február 19., 09:07
A német konzervatív lap a FAZ honlapja riportfilmet közöl arról, hogy az utóbbi hónapokban többször is sok ezren vonultak Magyarországon az utcákra, tiltakozva a korrupció és az urambátyám-rendszer ellen.
2015. február 19., 05:44
Az orosz kormányfő nagyvonalú ajándékokat vitt magával Budapestre, ám az ukránok számára az a drasztikus üzenet, hogy vesztettek, és nem érhetnek el mást, mint még több halottat – írja a Die Welt.
2015. február 18., 18:07
A kétezres évek elején, közepén az a szóbeszéd járta Pekingben, hogy a pártközpontban tanácskozásokat tartanak, amelyeken a nyugati demokratikus szisztémákat tanulmányozzák. Találgatásokkal, reménykedésekkel teli időszak volt. Aztán garmadával jöttek s jönnek a reformok, strukturálisak is, átfogóak is, nemcsak a gazdaságban, hanem az élet minden területén, de a nyugati szisztémák tanulmányozása kevéssé érződik. Vagy nagyon is...
2015. február 18., 17:50
A mértékadó lengyel sajtó teljes egésze kiemelt figyelmet szentelt Vlagyimir Putyin budapesti látogatásának. Már az azt megelőző tüntetés képei is szinte minden lapban megjelentek, a köztévé összes híradója is részletesen beszámolt a demonstrációról, és sorra jelentek meg a kommentárok, beleértve azon cikkek sorát, amely a magyar lapok véleményeit is idézték az orosz elnök látogatásának jelentőségéről.
2015. február 18., 13:10
A mértékadó lengyel sajtó teljes egésze kiemelt figyelmet szentelt Vlagyimir Putyin budapesti látogatásának. Már az azt megelőző tüntetés képei is szinte minden lapban megjelentek, a köztévé összes híradója is részletesen beszámolt a demonstrációról, és sorra jelentek meg a kommentárok, beleértve azon cikkek sorát, amely a magyar lapok véleményeit is idézték az orosz elnök látogatásának jelentőségéről.
2015. február 18., 11:15
A német közszolgálati rádió szerint Orbán gyengíti az EU-t azzal, hogy ápolja a kapcsolatait Moszkvával és az ukrajnai háború kellős közepén platformot kínál Putyinnak. Két héttel ezelőtt Merkel nem sokat ért el Budapesten. A Deutsche Welle úgy látja: vitatható, ha valaki a jelenlegi geopolitikai helyzetben fogadja az orosz elnököt.
2015. február 18., 10:33
Nem valószínű, hogy a hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate tudott volna Gömöri György szerepéről az 1956-os magyar forradalomban – ha tudták volna, vagy nem adnak vízumot, vagy erdélyi látogatásai során nagyon szigorúan figyelik. Így viszont 1977 nyarán mint a cambridge-i egyetem tanára, a British Council ösztöndíjasa kutatóutat tehetett Erdélybe.
2015. február 17., 20:03
Tulajdonképpen mikor lesz német az olyan ember, akinek felmenői más országban születtek? A kérdést a bevándorlók második és harmadik nemzedékének képviselői tették fel, s meg is válaszolták: „Mi is a német néphez tartozunk, és megfelelő képviseletet igénylünk.”
2015. február 17., 18:24
Magyarország mérlegeli, hogy katonailag részt vesz az Iszlám Állam dzsihádista szervezet elleni fellépésben – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett a közép-lengyelországi Łódźban rendezett VIII. Európa–Ukrajna Fórum egyik panelbeszélgetésén.