Orbán Putyinnal flörtöl

A mértékadó lengyel sajtó teljes egésze kiemelt figyelmet szentelt Vlagyimir Putyin budapesti látogatásának. Már az azt megelőző tüntetés képei is szinte minden lapban megjelentek, a köztévé összes híradója is részletesen beszámolt a demonstrációról, és sorra jelentek meg a kommentárok, beleértve azon cikkek sorát, amely a magyar lapok véleményeit is idézték az orosz elnök látogatásának jelentőségéről.

2015. február 18., 13:10

A Putyin-Orbán találkozó legfontosabb eseményének a sajtótájékoztatót tekintette a lengyel sajtó, amelyből címben emelték ki az orosz elnök mondatát: „Ukrajnában már van más államok által küldött fegyver”. – Külföldi fegyvert már eljuttattak az ukrán erőkhöz – mondta Putyin elnök budapesti látogatása során, arra az újságírói kérdésre felelve, amely Ukrajnának az amerikaiak általi felfegyverzése iránt érdeklődött. Ugyanakkor az orosz elnök nem nevezte meg, melyik állam szállított állítólag fegyvert az ukránoknak, csak úgy értékelte, hogy az ilyen tevékenység „mindig rossz”. – Remélem, hogy az ukrán fél megengedi katonáinak a fegyverletételt Debalcevében – jelentette ki.


Úgy értékelte, hogy ez lehetővé tenné az ukrán katonák biztonságos hazatérését. Hozzátette, hogy az ukrajnai háború addig folytatódik, míg Kijev nem veszi tudomásul, hogy a konfliktust csak békés módon lehet megoldani.


Az orosz elnök – írja a lengyel sajtó – gázszerződésekről is tárgyalt a magyar kormányfővel, Orbán Viktorral, akinek szavait az orosz Ria-Novosztyi hírügynökség is idézte, ennek a forrásnak az alapján Orbán biztosított mindenkit, hogy a megállapodáshoz csak a technikai részletek hiányoznak.


A Gazeta Wyborcza mai számában Michal Kokot terjedelmes kommentárját közölte a magyar-orosz találkozóról, „A magyarok inkább üzletelnek Oroszországgal, mintsem elszigeteljék azt” címmel.

Az EU-ban az ukrán agresszió miatta persona non grata orosz elnök kihasználta Orbán Viktor kormányfő meghívását, Budapest főleg olcsóbb gázra számít – írja Kokot.

– A jó kapcsolatok Oroszországgal nemcsak a magyarok érdekei, de az egész Európai Unióé – mondta Orbán. Magyarország az első uniós tagállam, amelyben az orosz elnök hivatalos látogatást tett azóta, hogy Brüsszel szankciókat vetett ki Moszkvára.

Budapesten Putyin ismét Ukrajnát vádolta a válság kirobbantásáért és óvta a Nyugatot attól, hogy felfegyverezze Ukrajnát, s megvádolta az Egyesült Államokat, hogy már szállított fegyvereket. Felhívta az ukrán vezetést, hogy ne akadályozza meg az ukrán katonák fegyverletételét. Orbán erre még csak nem is reagált: – El kell érnünk a tartós békét.

Putyin látogatását szimbolikusan kezdte – megkoszorúzta a Vörös Hadsereg katonáinak emlékművét, akik Budapest felszabadításakor estek el a II. világháborúban. A temetőben vannak nyugalomba helyezve az 1956-os felkeléskor meghalt orosz katonák is, a sírokat az utóbbi években egy orosz milliárdos újította fel. – Néhány éve egy ilyen gesztust Orbán úgy értékelt volna, mintha elődjei Putyin marionett bábújai lennének, ma Orbán Putyin egyik legnagyobb szövetségese Európában – mondja Krekó Péter, a Political Capital igazgatója.

A magyarok határozottan kiálltak a Déli Áramlat jövőbeli megépítése mellett, s az oroszokkal még 10 milliárd eurós szerződést is kötöttek Paks kibővítéséről. Kedden Orbán újratárgyalta Putyinnal a gázszerződést, amely ez év végén jár le. De a részletekről nem lehet tudni semmit. Azt sem, mennyi lesz az ár, azt sem, meddig lesz kötelező. Csak az biztos, hogy Magyarország nem fizet azért a gázért, amelyet megrendelt Oroszországtól, de nem használt fel.

Az alacsony gázár javíthatná a Fidesz egyre zuhanó népszerűségét – írja Kokot. Putyin látogatása Budapesten neki is fontos, hiszen hétfő óta hatályosak a kiszélesített uniós szankciók Oroszország ellen. „Magyarország a mi emberünk Európában” – hangsúlyozta az egyik orosz TV.

– Orbán későn értette meg, hogy az ukrán konfliktus mindent megváltoztatott Európában. Korábban büntetlenül lehetett volna saját politikát folytatni Moszkvával, ma ez nem lehetséges – mondja Krekó. – Ez a látogatás, majd a néhány hét múlva esedékes török miniszterelnöké a bizonyítéka annak a tézisnek, hogy „a Nyugat haldoklik, a Kelet virágzik”. Mégsem hiszem, hogy Orbán megtörné az uniós politikát Moszkvával szemben, mert ez politikai öngyilkosság lenne számára – véli Krekó.

Putyin látogatásának a szélsőségesen jobboldali, oroszbarát Jobbik örült, amely a második legnagyobb politikai erővé nőtte ki magát Magyarországon – írta a Gazeta Wyborcza.

A jobboldali Rzeczpospolita című lapban Jaroslaw Gizinski cikkének címe szerint „Orbán Putyinnal flörtöl”. Ez a látogatás azt akarta mutatni, hogy az orosz elnök egyáltalán nincs elszigetelve Európában – hangsúlyozta a szerző.


A fő cél a Budapest és a Moszkva közötti jó viszony demonstrálása volt. Orbán pár nappal azután, hogy Angela Merkelt fogadta a magyar fővárosban, azt próbálta bebizonyítani, hogy jók a kapcsolatai a Kelettel és a Nyugattal is. Ugyanakkor a Kreml meg azt demonstrálta, hogy elnökük rendes vendég az EU államaiban.


A látogatás súlyát aláhúzta a miniszterek és az orosz elnököt kísérő fontos üzletemberek kivételesen nagy száma. Az alig néhány órás vizitet nagy előkészületek jellemezték. A magyar főváros lakóinak hatalmas nehézségekkel kellett megküzdeniük, a 23 budapesti kerületből 14-ben lehetetlen volt mozdulni is. A korlátozások még az orosz delegáció repülőinek leszállását is megnehezítették, így Putyin elnök egy órát késett – jegyezte meg Gizinski.


A vélemények különösen érdekesek annak fényében, hogy Orbán Viktor csütörtökön Varsóba látogat.