Egy barcelonai bíróság döntése szerint vádat lehet emelni a Pegasus nevű kémprogram gyártója, az NSO Group társalapítói és két leányvállalat korábbi vezetője ellen.
Az extrém időjárás miatt egy-egy régen tervezett utazás is meghiúsulhat.
Donald Trump azt követeli, hogy Magyarország a GDP-je 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa, ami 2,6 ezer milliárd forint plusz kiadást jelentene ebben az évben.
A Fehér Ház bejelentést tett, és elárulták, Donald Trump hogyan döntött az Ukrajnának szánt segélyekkel kapcsolatban.
Donald Trump hivatalos nyelvvé tette az angolt az Egyesült Államokban, noha a nyelvet csak az ország lakosságának 78 százaléka beszéli.
2023. január 12., 13:38
A kijevi Center for New Europe agytröszt által, 2022 decemberében végzett kutatás szerint Orbán Viktor a negyedik legnépszerűtlenebb külföldi vezető az ukránok szemében.
2023. január 12., 12:34
Újabb titkosított dokumentumokat fedeztek fel az amerikai elnök munkatársai egy második helyszínen. Az amerikai törvények előírják, hogy a kormányzat hivatalban töltött ideje után minden iratot át kell adni az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárának, ezért az ügyben az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot folytat.
2023. január 12., 09:13
Japán új védelmi stratégiát jelentette be, és jelentősen növeli védelmi kiadásait. A két ország közötti védelmi megállapodás hatályát a világűrre is kiterjesztették.
2023. január 12., 07:51
A kínai hatóságok azért helyezték házi őrizetbe a Semcorp két tulajdonosát, mert a gyanújuk szerint titokban külföldre akarták menteni a vagyonukat. A hírek szerint 1,4 milliárd dollárt, jelenlegi árfolyamon mintegy 520 milliárd forintot csatornáztak ki a Semcorp Csoportból. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a hírre annyit közölt, hogy a vállalattól kapott információk szerint nincs fennakadás a debreceni építkezésben.
2023. január 12., 07:11
A Queen Mary Egyetem orvostudományi karán avatták fel Semmelweis Ignác szobrát.
2023. január 12., 06:48
A rocklegenda 78 éves volt.
2023. január 12., 06:32
Mérgeskígyók és mérges pókok szöktek ki egy lakásból, ami miatt a lakókat evakuálni kellett.
2023. január 11., 21:15
Akár húsz-huszonöt áldozata is lehet annak az öngyilkos merényletnek, amelyet Kabulban, a Külügyminisztérium közelében követtek el szerda este, írja az AFP információi alapján az MTI.
2023. január 11., 20:25
Ekrem İmamoğlu isztambuli főpolgármestert választási rendellenesség vádjával fogták le a török hatóságok, most azonban már közbeszerzési jogsértéssel is meggyanúsították.
2023. január 11., 20:15
Andrej Plenković miniszterelnök szerdán menesztette két fontos kormánytagját is: az építési és az EU-s fejlesztési pénzekért felelős minisztereket.
2023. január 11., 19:49
Zelenszkij elnök szerint nem igaz, hogy a Wagner elfoglalta Szoledar városát Kelet-Ukrajnában, ahogyan azt a putyinista zsoldosvezér, Jevgenyij Prigozsin szerdán reggel kijelentette.
2023. január 11., 19:26
Korábban a dán királyi ház is bojkottálni akarta az ifjúsági irodalmi Andersen-díj átadóját, mivel a zsűriben ott ült Anasztaszija Arhipova író is, akit orosz háborús propaganda terjesztésével vádolnak.
2023. január 11., 18:23
Valerij Geraszimov vezérkari főnök közvetlen megbízást kapott az ukrajnai orosz erők főparancsnokságára. Az eddigi főparancsnokot, Szergej Szurovikint pedig leváltotta.
2023. január 11., 17:44
Karácsony Gergely a kijevi polgármester meghívására az ukrán fővárosba utazott Varsó, Pozsony és Prága főpolgármestereivel
2023. január 11., 14:07
Karácsony a kijevi polgármester meghívására utazott el az ukrán fővárosba.
2023. január 11., 10:14
Legalább hat ember megsérült egy késes támadásban a párizsi Gare du Nord vasúti pályaudvaron. Az elkövetőt elfogták, akit többször meglőtt egy szolgálaton kívüli rendőr.
2023. január 11., 09:45
Jelentős fordulat, hogy az új kormány ismét megteremtené az atomerőművek építésének törvényi hátterét Svédországban. Erre eddig nem volt lehetőség.
2023. január 11., 09:33
Hivatalosan tiltakozott a szerdán a japán kormány Kínánál, amiért korlátozták állampolgáraiknak a vízumok kiadását. Ennek oka viszont az volt, hogy Japán és Dél-Korea is korlátozta a kínaiak belépését a koronavírus új hullámára hivatkozva.