Az extrém időjárás miatt egy-egy régen tervezett utazás is meghiúsulhat.
Donald Trump azt követeli, hogy Magyarország a GDP-je 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa, ami 2,6 ezer milliárd forint plusz kiadást jelentene ebben az évben.
A Fehér Ház bejelentést tett, és elárulták, Donald Trump hogyan döntött az Ukrajnának szánt segélyekkel kapcsolatban.
Donald Trump hivatalos nyelvvé tette az angolt az Egyesült Államokban, noha a nyelvet csak az ország lakosságának 78 százaléka beszéli.
Ferenc pápa állapotáról hétfőn este újabb információkat közölt a Vatikán.
2023. január 27., 10:19
A brit védelmi minisztérium szerint az orosz katonai források szándékosan terjesztenek dezinformációt az orkivi és a vuhledari támadásaikról, hogy azt a látszatot keltsék, hogy az orosz hadművelet lendületben van.
2023. január 27., 06:21
Kanada 4, azaz négy darab harckocsit küld Ukrajnának. A spanyol Leopardok fele bevethetetlen és üzemképtelen állapotban van, így nem tudni, hányat tudnak küldeni a frontra.
2023. január 26., 21:00
Az afgán nők és lányok a tálibok által bevezetett korlátozások miatt üldöztetés kockázatának vannak kitéve, ezért általában véve jogosultak a európai menekültstátuszra – olvasható az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) csütörtökön közzétett értékelésében.
2023. január 26., 20:22
Versenyt fut az idővel Németország legismertebb nácivadásza, Thomas Will, aki abban bízik, hogy – 78 évvel a második világháború befejezése után – a jövőben is lehetőség nyílik azoknak a náci bűnösöknek az elítélésére, akiknek a bűnössége bizonyítható.
2023. január 26., 19:47
Skócia áthelyez egy nemi erőszak miatt bebörtönzött „transznemű” elítéltet egy női börtönből, miután politikusok, aktivisták és jogászok is aggodalmukat fejezték ki a többi fogoly biztonsága miatt – közölte Nicola Sturgeon skót miniszterelnök csütörtökön.
2023. január 26., 17:09
Kilencéves csúcsot ért el a mianmari ópiumtermesztés a gazdasági nehézségek, a bizonytalanság és a 2021-es puccs óta elhúzódó polgárháború miatt.
2023. január 26., 17:04
Az orosz főügyészség felvette a nemkívánatos szervezetek listájára Oroszország egyik legnagyobb független hírportálját, a Meduzát.
2023. január 26., 16:59
Putyin egyik propagandistája, Vlagyimir Szolovjov „náci szemétládáknak” nevezte a németeket, amiért tankokat küldenek Ukrajnának.
2023. január 26., 15:33
A Google egyértelműbb tájékoztatást vállalt az európai fogyasztóvédelmi hatóságok nyomására; Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) erőfölényes vizsgálatot folytat az óriáscéggel szemben – közölte a versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel.
2023. január 26., 15:11
Oroszországnak történő kémkedés gyanújával újabb személyt tartóztattak le Németországban – közölte a német szövetségi főügyészség csütörtökön.
2023. január 26., 14:39
A holokauszt a történelem legnagyobb bűncselekménye volt, amelynek során több millió ártatlan embert gyilkoltak meg, és amelynek az volt a célja, hogy eltöröljön egy népet a föld színéről – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott beszédében.
2023. január 26., 13:30
A brit környezetvédelmi miniszter korábban úgy nyilatkozott, „az olaj- és gázipari engedélyek újbóli kiadása jót tesz a környezetnek”, illetve hogy nem minden fosszilis tüzelőanyag „ördögtől való”.
2023. január 26., 12:58
Moszkva szerint a Nyugat egyre inkább részesévé válik az ukrajnai konfliktusnak azzal, hogy harckocsikkal támogatják az ukránokat.
2023. január 26., 12:57
Ukrajna varsói nagykövete szerint az orosz támadók már a kulcsfontosságú ukrán infrastruktúra közel 50 százalékát megsemmisítették. Lengyelországban új logisztikai központot adtak át, amely Ukrajnának szánt energetikai eszközök átrakodására épült.
2023. január 26., 12:11
Zelenszkij szerint már érzékelhetők élénkebb orosz támadó hadműveletek. Az ukrán elnök szerint rendkívüliek az orosz veszteségek, de nem törődnek vele.
2023. január 26., 12:00
Egész Ukrajnában légiriadó van érvényben, Kijevben halálos áldozata is van az orosz bombázásnak.
2023. január 26., 09:21
Rekordnyereséget jelentett a Tesla Inc. amerikai elektromos járműgyártó a tavalyi utolsó negyedévről.
2023. január 26., 07:34
Legalább egy ember életét vesztette egy szúrófegyverrel felfegyverkezett férfi támadásában a dél-spanyolországi Algeciras városának egyik templomában – közölte szerdán a spanyol belügyminisztérium.