Orosz dróntámadás áldozata lett péntek hajnalban Csernobil, azaz az atomerőmű, természetesen azonnal ellenőrizték, hogy a sugárzási szint változott-e.
Donald Trump első intézkedései között volt, hogy kimondta, hogy az USA számára a Mexikói-öböl már nem mexikói.
Már nem kell sokáig várni, hogy a Notre-Dame visszanyerje a régi fényét.
Újabb gázolás történt Németországban, ezúttal Münchenben hajtott a tömegbe egy autó, amit egy afgán férfi vezetett. A férfi bevallotta, hogy szándékosan követte el a tettét.
Hosszú évek után megnyitották Észak-Korea határait.
2023. július 30., 12:25
Több tüzet is ellenőrzés alá vontak a tűzoltók az a Görögország nyugati részén lévő Olümpia romváros környékén vasárnapra virradóra, egy embert gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek– jelentették be helyi hatóságok.
2023. július 30., 12:17
Legkevesebb nyolc ember meghalt, és tízen kórházba kerültek, mert hurrikán söpört végig egy kempingen az Oroszországi Föderációhoz tartozó Mariföld székhelyén, Joskar-Olában – közölték a helyi hatóságok vasárnap.
2023. július 30., 11:59
Két helyszínen is lövöldöztek Rotterdamban egy nyári utcai fesztiválon, hárman megsebesültek, köztük az egyik elkövető, akit a rendőrök lőttek meg – tudósított az NL Times című angol nyelvű holland hírportál vasárnap.
2023. július 30., 11:51
Rakétatámadás érte a dél-ukrajnai Zaporizzsja városát, legalább ketten meghaltak, egy ember megsebesült – közölte helyi idő szerint szombaton a zaporizzsjai városi tanács titkára.
2023. július 30., 10:17
„Kedves Péter, kérlek, ne mondd meg, hogy mások mit gondolnak, mielőtt megkérdeznéd őket” – üzente Miroslav Wlachovský szlovák külügyminiszter magyar kollégájának, Szijjártó Péternek.
2023. július 30., 10:02
Tűz ütött ki egy karaoke bárban az Üzbegisztán keleti részén lévő Fergánában, hatan meghaltak, hét ember pedig megsérült – jelentette be a közép-ázsiai ország katasztrófavédelmi minisztériuma szombaton.
2023. július 30., 08:18
Több mint 20 600 embert evakuáltak az észak-kínai Hopej tartomány fővárosából, Sicsiacsuangból a tartományt a Doksuri tájfun miatt sújtó heves esőzések nyomán – jelentették be helyi hatóságok vasárnap.
2023. július 30., 08:09
Összecsapások törtek ki vasárnapra virradóra a dél-libanoni Ajn el-Helva nevű palesztin menekülttáborban, legalább egy ember meghalt, hatan, köztük gyerekek megsebesültek – közölte a sajtóval vasárnap egy palesztin tisztségviselő.
2023. július 30., 07:58
Az orosz elnök Szentpéterváron afrikai vezetőkkel találkozott, és azt mondta, hogy egy afrikai és kínai kezdeményezés szolgálhatna a béke megtalálásának alapjául.
2023. július 29., 19:52
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő jelezte, egyre aggasztóbb az orosz zsoldosok mozgása a belarusz-lengyel határ mentén.
2023. július 29., 18:30
Legalább kilenc ember veszítette életét, és több százan sebesültek meg amikor kigyulladt egy tűzijáték-raktár Thaiföldön.
2023. július 29., 17:05
Bahmut mellett látogatta meg az ukrán katonákat Zelenszkij, az utóbbi napokban ugyanis ismét áttörést értek el a térségben az oroszok ellen.
2023. július 29., 15:54
A katonai puccs utáni, bizonytalan politikai helyzetben az EU leállítja az országnak nyújtott segítséget.
2023. július 29., 13:12
A kellemetlen esetről videó is készült. Ezúttal Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökre várakozott a Szentpéterváron zajló afrikai–orosz csúcstalálkozón.
2023. július 29., 12:33
Három embert agyonlőtt és kettőt megsebesített egy férfi pénteken, a bajorországi, Augsburg melletti Langweidben – közölte szombaton a német szövetségi állam rendőrsége.
2023. július 29., 09:52
A drag show megtekintése az iskola vezetősége szerint nem Istennek tetsző, erkölcsös viselkedés, márpedig az iskolai belső szabályzat ezt várja el a tanároktól.
2023. július 29., 09:27
Egy medve támadta meg egy illegális oroszországi állatfarm két látogatóját.
2023. július 28., 21:08
Két ember a mélybe vetette magát egy égő berlini magasház felső szintjeiről, a lángok elől menekülő emberek szörnyethaltak.