Emelkedik a nyugdíjkorhatár, mivel ebben az európai országban már biztosan 70 éves korukig fognak dolgozni az emberek.
A navigációs alkalmazások használata teljesen megváltozhat a gyorshajtók miatt.
Donald Trump áthatolhatatlan védőpajzsot hozna létre az országa körül, így növelve a nemzetbiztonságot.
Rekordszámú, két és fél millió gyermekbántalmazást ábrázoló felvétel eltávolítását kezdeményezték 2024-ben világszerte.
Sokkal szigorúbb szabályozást vezetne be az Európai Unió a Facebook és más közösségi oldalak esetében is.
2023. július 18., 08:52
Ukrajna a Krím félsziget, Oroszország pedig Odessza és más ukrajnai városok ellen intézett dróntámadásokat keddre virradóra – közölték hivatalos orosz és ukrán források.
2023. július 18., 08:45
„A béke ideje" mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében.
2023. július 17., 20:42
Sok rendkívül fontos feladat áll az emberiség előtt annak érdekében, hogy meg lehessen őrizni jelenlegi formájában a Földet a következő nemzedékek számára, de erre csakis a világ ismételt blokkosodásának megelőzésével lehet még némi esély – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
2023. július 17., 20:38
Közösségi oldalán tett közzé felhívást az Ortodox Testvériség, amelyhez a Nemzet Útja vezetője is csatlakozott.
2023. július 17., 20:13
Horvátországban a bírósági és ügyészségi dolgozók sztrájkja miatt teljes összeomolhat az igazságügy – jelentette ki Radovan Dobronic, a legfelsőbb bíróság elnöke hétfőn, miután megbeszélést tartott a felsőbb fokú bíróságok vezetőivel.
2023. július 17., 20:10
Bíróság elé került a vádemelés Viktor Janukovics régebben menesztett ukrán elnök és Volodimir Bogatir volt igazságügyi miniszterhelyettes ellen jogellenes hatalomátvétel miatt – hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR).
2023. július 17., 19:09
Hollandiában büntetőjogi következményekkel fog járni a holokauszttagadás, a rasszizmus és a diszkrimináció tilalmára vonatkozó törvényt kiterjesztik más háborús bűncselekmények megtörténtének tagadására is – döntött a holland ügyvivő kormány.
2023. július 17., 18:42
A Poslovni Dnevnik hírportál közlése szerint bár eddig is biztosította az alkotmány, hogy a tenger közkincsként mindenkié, de immár részletszabályozás is született az ügyben.
2023. július 17., 18:39
Meghosszabbítja brit kormány az előzetes letelepedett státus alapján Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok számára a végleges letelepedési jogosultság megszerzésére rendelkezésre álló időt, és az átminősítés is várhatóan automatikussá válik. A bevándorlási törvény erről szóló módosítási javaslatát hétfőn terjesztette a brit belügyminisztérium a londoni alsóház elé.
2023. július 17., 18:20
Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) győzelmét jelzik a parlamenti választások előtti utolsó, hétfőn megjelent közvélemény-kutatások.
2023. július 17., 17:49
A volt amerikai elnök azt állítja, hogy ha ő lenne az Egyesült Államok elnöke, akkor 24 óra alatt véget vetne az Ukrajnában dúló háborúnak. Most azt is elárulta, hogyan csinálná.
2023. július 17., 16:13
Kína északnyugati részén egy településen országos rekordmeleget, több mint 52 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek a hétvégén – jelentette be a kínai meteorológiai szolgálat hétfőn.
2023. július 17., 16:05
Oroszország hétfőn, órákkal a megállapodás lejárta előtt közölte, hogy felfüggesztette a kulcsfontosságú ukrán gabonafélék globális piacokra történő szállítására szolgáló humanitárius folyosó biztosítását. A búza ára a hír hatására 3,5 százalékkal ugrott meg.
2023. július 17., 15:54
Von der Leyen, aki Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnökkel tartott sajtótájékoztatót, hangsúlyozta: Brazília ismét a világszínpad egyik főszereplője lett, ez pozitív lendületet ad a két térség közötti stratégiai partnerségnek.
2023. július 17., 12:46
Egy „rendkívüli esemény” következtében megrongálódott a Krími híd, az Ukrajnában harcoló orosz csapatok kulcsfontosságú utánpótlási vonala, egy férfi és egy nő meghalt, lányuk megsérült.
2023. július 17., 12:17
A Biden-kormányzat beleegyezett, hogy ukrán pilótákat képezzenek ki európai országok amerikai F-16-os vadászgépekre.
2023. július 17., 11:56
Kórházba került egy fiatal ausztráliai nő, miután futás közben megtámadta egy dingófalka hétfő reggel.
2023. július 17., 11:53
Négy hónapig hánykolódott a Csendes-óceánon egy ausztrál tengerész a kutyájával, megmenekültek.