A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2011. június 5., 09:19
Mostanában, munkám során egyre többet hallom rendes, tisztességes emberektől a következőket: hitelre vettem egy lakást, nem tudtam fizetni a törlesztő részleteket, most eladják majd a lakásom ezen felül még több millió forintot is követel majd tőlem a bank.
2011. június 5., 08:32
Nyáron nagy a konkurencia. Szép idő van, a városi örömök ilyenkor háttérbe szorulnak, a turisták inkább valamilyen vízparton hűsölnek (mellesleg Bécs ilyesmit is nyújt a Duna holtágának partjain), ha pedig lemegy a nap, rengeteg szabadtéri program kínál kellemes esti szórakozást. A múzeumok ilyenkor még gondosabban válogatják meg a kiállítások témáit.
2011. június 4., 19:55
A spanyol legfelsőbb bíróság pénteken felmentett négy neonácit, akiket korábban szélsőjobboldali nézetek terjesztéséért többévi börtönre ítéltek.
2011. június 4., 17:50
Jemenben megsebesült Ali Abdalláh Száleh államfő, amikor gránáttűz találta el pénteken az elnöki palota épületegyüttesét - jelentették hivatalos források.
2011. június 4., 15:44
Azokban a hatvanas években mindössze egy puceráj viselte Bécsben a Habsburg nevet, úgyhogy nem a nosztalgia tűzte címoldalakra a monarchikus rövidítést. Amerikai lapokból vette át a napi sajtó, az angol ugyanis Khrushchev-ként írta át a cirill betűs eredetit. A Kennedy névvel nem volt gond, sem a két K-hoz csatolt summittal. A csúcstalálkozó fogalmát gyorsan megtanulták az osztrákok. Június 3-át, 4-ét mutatta a naptár most ötven éve azon az esős, mégis napfényes hétvégen. A másfél ezer különtudósító közt BOKOR LÁSZLÓ is ott volt.
2011. június 4., 13:31
Az első filmes Václav Havel volt cseh köztársasági elnök mozijával is versenyez Elek Judit Visszatérés című filmje a június 23-án kezdődő Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon. A fő programba tizenhét alkotás került be, a legtöbbnek ez a világpremierje, s egyben lehetőség arra, hogy elnyerje a Moszkva védőszentjéről, Szent Györgyről elnevezett díjat, egy 24 karátos arannyal bevont szobrocskát.
2011. június 4., 08:46
Bár előnytelen külsővel verte meg a sors, Camillo Benso, Cavour grófja a 19. század egyik legintelligensebb, legtalálékonyabb, kortársai szerint leggátlástalanabb politikusa volt. Életcéljának az egységes olasz állam megteremtését tekintette, de fő művének megszületését alig három hónappal élte túl.
2011. június 4., 06:29
Az Oroszországi Föderáció magyarázatot vár az Európai Uniótól az Oroszországba szállított zöldségek minőségét illetően a kialakuló "uborkabotrány" kapcsán - jelentette ki Vlagyimir Putyin kormányfő pénteken egy értekezleten Szocsiban.
2011. június 3., 15:27
A magyarországi kulturális tevékenység 2006 óta folyamatosan bővül. Most új kezdeményezés egészíti ki a restaurálási munkálatokat, közös publikációk megjelentetését, együttes kiállításokat és az Uniqua támogatásával létrehozott Esterházy Művészeti Díjat: az alapítvány három szobrot vásárolt a Szépművészeti Múzeum által rendezett Art on Lake kiállítás anyagából.
2011. június 3., 14:17
A Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport vállalta magára a héten elkövetett pokolgépes támadásokat Nigériában. A robbantásokban 16 ember vesztette életét. A pokolgépek pár órával azután léptek működésbe, hogy Goodluck Jonathan nigériai elnök letette hivatali esküjét – írja az .
2011. június 3., 13:23
Nyugdíjasok dolgoznának a katasztrófa sugárzó helyszínén. Azt mondják, inkább ők menjenek oda, mint a fiatalok.
2011. június 3., 10:07
A kijevi főügyészség szigorú titoktartás mellett a héten kihantoltatta az autóbalesetben 1999-ben elhunyt Vjacselav Csornovilnak, az Ukrán Népi Mozgalom (RUH) elnökének holttestét – írta pénteken a Kommerszant című orosz napilap ukrajnai kiadásának internetes változata.
2011. június 3., 06:32
Adathalászok: tömegesen törik fel a Gmail-postafiókokat - A Google szerdán bejelentette: több száz Gmail postafiókot törtek föl Kínából – közöttük több fiók amerikai kormányzati, valamint katonai vezetőké volt.
2011. június 3., 05:10
Mladics vacsorára hívhatja egykori ellenségeit - Luxusbörtönbe szállították a népirtással vádolt egykori szerb parancsnokot. Mladics a börtönben számítógépes tanfolyamon is részt vehet, tévézhet, sportolhat sőt ha akar festeni is megtanulhat.
2011. június 2., 20:22
Könnyebb volt dönteni az atomenergia feladásáról, mint a döntést végrehajtani: a kormánypártok is még vitatkoznak, az ellenzék cselt gyanít, a nagy erőmű-cégek pedig milliárdos káraik és különadójuk miatt perelni készülnek az államot.
2011. június 2., 12:17
Könnyebb volt dönteni az atomenergia feladásáról, mint a döntést végrehajtani: a kormánypártok is még vitatkoznak, az ellenzék cselt gyanít, a nagy erőmű-cégek pedig milliárdos káraik és különadójuk miatt perelni készülnek az államot.
2011. június 2., 11:48
Piacképes tudás birtokában a lábukkal szavazhatnak a rezidensek. A 168 Óra stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.