2011. június 10., 18:04

Helyileg termesztett növényi csírák okozzák az eddig huszonkilenc ember életét követelő, és csaknem háromezret megbetegítő járványt, így a paradicsom, uborka és saláta fogyasztására vonatkozó figyelmeztetést feloldották, mondta Reinhard Burger, a németországi Robert Koch Intézet elnöke pénteken.

2011. június 10., 13:28

Számos ponton elmarasztalja az Európa Tanács Velencei Bizottsága az új magyar alkotmányt, mert az a kormánykoalíció hatalmának bebetonozását segítheti – ez áll abban a jelentéstervezetben, amely a hvg.hu birtokába jutott.

2011. június 10., 11:40

Kémkedéssel és terrorizmussal gyanúsítanak négy brit állampolgárt Eritreában. A briteket még 2010-ben tartóztatták le, egy pénzügyi vita után. Az eritreai hatóságok vizsgálatot indítottak a britek ellen, akikről kiderítették, hogy titkos fegyverarzenált tartottak fenn az egy szigeten – írja az .

2011. június 10., 10:16

Június 26.-tól a címvédő Németország a házigazdája a női labdarúgók világbajnokságának. Általános vélemény szerint a házigazdáknak jó esélyük van rá, hogy megvédjék világbajnoki címüket.

Akármiként is: a bajnokcsapat néhány tagját a Playboy német kiadása rábírta, hogy a pályán kívül is mutassanak meg magukból egyet és mást. Ez a bemutatkozás alkalmasint máris sikeres.

2011. június 9., 19:56

Kertész Imrét, a Berlinben élő Nobel-díjas magyar írót azzal a kéréssel kereste meg a Libération című francia lap, idézze fel emlékeit Jorge Semprúnról, a francia nyelven publikáló világhírű spanyol íróról, aki 87 éves korában a héten hunyt el Párizsban.

2011. június 9., 16:21

A németek 85 százaléka helyesli a politikusok elhatározását, hogy 2022-ig leállítják az ország valamennyi atomerőművét. A gazdaság viszont tiltakozik és nem-hivatalosan a döntéshozók is megvallják: nem az észszerűség, hanem a politika áll a drámai döntés mögött.

2011. június 9., 14:42

Nigériai kábítószercsempészeket vettek őrizetbe a malajziai rendőrök Kuala Lumpurban. Az akció során az egyik afrikai meghalt. Valószínűleg a korábban lenyelt heroin kapszulák egyike oldódott föl a gyomrában.

2011. június 9., 12:51

Talán vége a Salzburgi Húsvéti Fesztivál körüli legújabb kálváriának: Christian Thielemann és a Drezdai Állami Zenekar (Staatskapelle Dresden) minden remény szerint pótolja majd az űrt, amit Sir Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok váratlan és fájdalmas távozása hagy maga után. Thielemann személye garancia arra, hogy a Karajan által alapított és megálmodott Húsvéti Fesztivál közönsége színvonalas műsorhoz, elsősorban operaelőadásokhoz jut.

2011. június 9., 11:56

A Greenpeace ma nyilvánosságra hozott vizsgálata szerint Barbie, a világ leghíresebb játékbabája is érintett az esőerdők kipusztításában. A babák csomagolásához ugyanis olyan faanyagot használnak, amelyet számos veszélyeztetett állatfajnak, például a szumátrai tigrisnek is otthont adó indonéziai esőerdők irtásával termelnek.

2011. június 9., 06:49

A pillanat legirigyeltebb jegygyűrűje az angol trónörökös feleségének, Kate Middletonnak az ujján ragyog. A sárga karikát egy wales-i bányából származó aranyrögből készítették és II. Erzsébet ajándékozta unokájának, Vilmos hercegnek házasságkötése alkalmából. A karikagyűrű Olaszországban is dívik és az ékszerészeknek nem kell a szomszédba menniük egy kis fantáziáért, klientúrájuk igényeinek kielégítéséért.

2011. június 8., 18:47

Nyikolaj Vlaszik huszonegy éven át szolgált Sztálin személyi testőrségében, az utolsó hat esztendőben annak parancsnokaként. Istenként tisztelte, kutyahűséggel a Gazdát. Az FSZO (orosz kormányőrség) archívumából nemrégiben bányászták ki naplóját, visszaemlékezéseit, mi több, a titkosságukat is feloldották. KULCSÁR ISTVÁN írása.

2011. június 8., 15:15

A mai médiavilágban esély sincs arra, hogy ha egy neves közéleti személyiség (férfi) félrelép, tartós viszonyt „ápol”, vagy bármilyen szexuális természetű kicsapongására fény derül, abba valamilyen módon bele ne keveredjék a feleség. Már ahol van. A harminc-negyven évvel ezelőtti állapotokról pontosan az ellenkezője mondható el. Ki merte volna valaha is megkérdezni Jacqueline Kennedyt, mit gondol azokról a szóbeszédekről, hogy férjét, az elnököt több mint szoros érzelmi kapcsolat fűzi a kor legszebb színésznőjéhez, Marilyn Monroe-hoz? Senki. Soha, egyetlen nyilatkozatot se olvashattunk tőle, amelyben a leghalványabb utalás történt volna Jack kalandjaira, amelyek közül nem Marilyn volt az első. Nota bene: öccse, az ugyancsak meggyilkolt Robert életében se, noha ő tizenegy gyermeket nemzett ugyanannak a feleségnek. ACZÉL ENDRE kor- és kórképe.

2011. június 7., 19:30

A magyar kormány akciótervet jelentett be a súlyosan eladósodott háztartások védelmére címmel közölt cikket június 7-i számában a Le Monde. Joelle Stolz, a francia liberális lap bécsi tudósítója ismerteti a devizahitelesek megsegítésére szánt mentőcsomagot, és beszámol az Orbán-kormány gazdaságpolitikai intézkedéseinek kritikus hazai fogadtatásáról.

2011. június 7., 18:15

Alig több, mint 56 évet kellett várni a megoldásra, ennyi idő telt el azóta, hogy az osztrák államszerződés előírta a kétnyelvű – szlovén-német – helységnévtáblák kihelyezését azokon a karintiai településeken, ahol jelentős szlovén anyanyelvű kisebbség él. A megállapodás szerint 164 kétnyelvű táblát helyeznek el. A Szabadságpárt minden más politikai erő tiltakozása ellenére nép megkérdezési akciót indít a megállapodásról.

2011. június 7., 18:08

Moszkvában a legrövidebb a munkaidő, lakosai egy munkahelyről szerzett jövedelemből is megélnek, a moszkvai férfiak többet alhatnak, mint az oroszországi átlag. A statisztikai átlag fővárosi kevesebb időt fordít a háztartásra, a tv-re, az újság- és könyvolvasásra, mint egy oroszországi átlaglakos, a megspórolt időt a moszkvaiak dugókban töltik: olykor két, olykor négy-hat órát. Egy átlag oroszországi lakós átlag egy órát, egy átlag moszkvai legalább két órát tölt el a munkájával kapcsolatos közlekedéssel.