Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2014. augusztus 30., 20:15
A megítélés javulásában szerepe van annak is, hogy az európai gazdasági-pénzügyi krízis és az ukrán válság közepette „vannak fontosabb dolgok is, mint állandóan Magyarország vélt vagy valós hibáin lovagolni”.
2014. augusztus 30., 18:32
Önbecsapás azt állítani, hogy az Európai Unió szankciós politikája Oroszországgal szemben sikeres, hogy ennek folytatása elegendő, és meg fogja oldani a konfliktust – jelentette ki az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozójára érkezve Orbán Viktor miniszterelnök.
2014. augusztus 30., 18:19
A magyar nyelv finnugor kapcsolódása a XVIII. század végétől foglalkoztatta behatóbban a szaktudomány művelőit. Az elmélet egyik neves képviselőjévé vált a kolozsvári születésű Gyarmathi Sámuel (1751-1830), akinek emlékét Németországban is őrzik.
2014. augusztus 30., 17:20
Az Iszlám Állam (IÁ) egyik tagjának laptopján olyan adatokat találtak, amelyek szerint a dzsihadista szervezet biológiai fegyverek kifejlesztésén és a bubópestis fegyverként történő alkalmazásán dolgozik – közölte pénteken az amerikai média.
2014. augusztus 30., 16:42
Mussolini idejében az olaszországi hegyoldalakon éjszaka neonfeliratok hirdették: „A Ducénak mindig igaza van.” Amikor Hitler nyitott gépkocsin végighajtatott a német városok utcáin, a két oldalon sorfalat álló nők hisztérikusan kiabálták: „Gyereket akarok a Führertől!” Sztálinról városok egész sorát nevezték el, nemcsak a Szovjetunióban, hanem Romániában és Magyarországon is. Putyin nevét mindössze néhány utcácska viseli, mégis elmondható, hogy személyi kultusza kibontakozóban van. KULCSÁR ISTVÁN írása.
2014. augusztus 30., 14:00
A NATO tagországok nem terveznek közvetlen katonai beavatkozást az ukrajnai válság rendezése érdekében – mondta Alexander Vershbow, az észak-atlanti szövetség amerikai főtitkárhelyettese.
2014. augusztus 30., 12:55
A magyar kormány számára nemkívánatos az autonóm, öntudatos, sőt esetleg vele szemben álló kultúra – írja Gregor Mayer a Der Standardban.
2014. augusztus 30., 08:55
Norvégia uniós fellépést kért csütörtökön a magyar kormány ellen azzal az indokkal, hogy aláássa a demokráciát – jelentette pénteken a The Local angol nyelvű norvég hírportál, hivatkozva Vidal Helgesen norvég európai ügyi miniszter interjújára, amelyet a norvég NRK közszolgálati rádiónak adott.
2014. augusztus 30., 05:30
Ismételten felhívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt telefonon az ukrajnai konfliktus miatt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke – közölte péntek este az Európai Bizottság.
2014. augusztus 29., 12:47
Újabb politikai botrány körvonalazódik Lengyelországban, ezúttal a Gazeta Wyborcza jutott olyan anyagokhoz, amelyekből kiderült: a Kaczynski vezette PiS (Jog és Igazságosság) kormányának idején a Központi Korrupcióellenes Hivatal vezetője húsz alkalommal kényszerített ki a biróságtól engedélyt az elnöki pár, Jolanta és Aleksander Kwasniewski lehallgatására.
2014. augusztus 29., 11:22
A lengyel média eddig is nagy terjedelemben tárgyalta a lehetőséget, hogy Donald Tusk kormányfőt jelölik az Európai Tanács élére. A miniszterelnök már többször is kifejtette, hogy számára a legfontosabb hazája érdeke, de most, hogy a Reuters brüsszeli forrásokra hivatkozva írta, a lengyel politikus a legvalószínűbb jelölt, ismét napirendre került a téma.
2014. augusztus 29., 08:21
A lengyel média eddig is nagy terjedelemben tárgyalta a lehetőséget, hogy Donald Tusk kormányfőt jelölik az Európai Tanács élére. A miniszterelnök már többször is kifejtette, hogy számára a legfontosabb hazája érdeke, de most, hogy a Reuters brüsszeli forrásokra hivatkozva írta, a lengyel politikus a legvalószínűbb jelölt, ismét napirendre került a téma.
2014. augusztus 29., 05:20
A NATO olyan műholdképeket tett közzé, amiken orosz fegyveres erőket lehet látni Ukrajna területén, írja a BBC. A NATO egyik magas rangú tisztje, Niko Tak szerint több mint ezer orosz katona van Ukrajna területén, akik a szeparatistákat segítik, illetve támogatják őket a harcokban.
2014. augusztus 28., 15:22
Csütörtökre virradóra Kismartonban, 95 esztendős korában, családja körében elhunyt Galántai Esterházy Melinda hercegné, szül. Ottrubay Melinda. Temetése szeptember 12-én lesz Kismartonban. Szeptember 22-én a budapesti Bazilikában Várszegi Asztrik püspök engesztelő szentmisét mutat be lelki üdvéért.
2014. augusztus 28., 11:33
Újabb politikai botrány körvonalazódik Lengyelországban, ezúttal a Gazeta Wyborcza jutott olyan anyagokhoz, amelyekből kiderült: a Kaczynski vezette PiS (Jog és Igazságosság) kormányának idején a Központi Korrupcióellenes Hivatal vezetője húsz alkalommal kényszerített ki a biróságtól engedélyt az elnöki pár, Jolanta és Aleksander Kwasniewski lehallgatására.
2014. augusztus 28., 11:30
Az egyik legolvasottabb erdélyi magyar internetes lap, a Transindex felelős szerkesztője, Balázsi-Pál Előd Bálványozunk című írásában azt is írta Orbán Viktor „illiberális” beszéde kapcsán: „Orbán Viktor Erdélyben, Tusnádfürdőn egy olyan rendszert vizionált, amelynek hazai gyakorlatba ültetése ijesztő következményekkel járna a romániai magyarság számára.” A szerzőt Kolozsvárott hívtuk fel. A 168 Órának arról is beszél: lehet, Orbán Viktornak az az álma, hogy a határon túliakkal létrehozza a Kárpát-medencei közös nemzetállamot, de ez nevetséges. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2014. augusztus 28., 10:56
Mostanában az egyik legsűrűbben felvetődő kérdés a politikában, hogy vajon jó főpolgármester-jelöltet választottak-e az összefogás pártjai, az MSZP, a DK és az Együtt–PM.
2014. augusztus 28., 09:35
Magyarország megsérti a norvég alapokról szóló megállapodást, amelynek legnagyobb haszonélvezője maga a kormány, ezért a civilszervezetek támogatását folytatják ugyan, de a kormánynak szánt pénzek folyósítását felfüggesztették.