Belevaló fickó
Mussolini idejében az olaszországi hegyoldalakon éjszaka neonfeliratok hirdették: „A Ducénak mindig igaza van.” Amikor Hitler nyitott gépkocsin végighajtatott a német városok utcáin, a két oldalon sorfalat álló nők hisztérikusan kiabálták: „Gyereket akarok a Führertől!” Sztálinról városok egész sorát nevezték el, nemcsak a Szovjetunióban, hanem Romániában és Magyarországon is. Putyin nevét mindössze néhány utcácska viseli, mégis elmondható, hogy személyi kultusza kibontakozóban van. KULCSÁR ISTVÁN írása.
Június 12-én, az új nemzeti ünnepen, Oroszország napján a szemüket dörzsölték a Vörös téren járó moszkvaiak és külföldi turisták, akik arra figyeltek fel, hogy a GUM plázában – akárcsak hajdan – hosszú sor kacskaringózik egy üzlet előtt. Most azonban nem vasalóra, tűsarkú cipőre vagy illatos szappanra akartak szert tenni a Szovjetunió egykor első számú áruházának látogatói, hanem egy bizonyos fajta pólóra. A darabonként 1200 rubelért (8000 forintért) árusított nyári ruhadarabokon az orosz elnök volt látható különféle szerepekben és feliratokkal: „Tengerész Putyin”, „Pilóta Putyin”, „Harckocsizó Putyin” stb. Különösen nagy keletje volt annak a pólónak, amely az elnököt lóháton ábrázolta e felirat kíséretében: „Bennünket nem érnek utol.”
A tervezőket nem lehet azzal vádolni, hogy elragadta őket a fantáziájuk, hiszen az elmúlt hónapokban az orosz televíziók nézői számos alkalommal láthatták elnöküket lóháton, motorkerékpáron, harci vagy éppen ultrakönnyű repülőgép kormánya mellett, hadihajón, a tengerfenéken megbúvó antik amforákat a felszínre hozva, ellenfelét két vállra dobó dzsúdós vagy éppen tigriseket vakcinázó természetbarát szerepében.
Ilyen helyzetekben, továbbá Putyint külföldi államférfiakkal vagy saját minisztereivel, katonai vezetőkkel tárgyalva, a pátriárka oldalán állva, egy kolostor harangjának kötelét húzva, esetleg a nép egyszerű gyermekeivel csevegve bemutató filmbejátszások sorakoznak abban a videoklipben is, amely hosszabb ideje kering a világhálón. A képek alatt Vlagyimir Szlepak rendőr ezredes, írószövetségi tag, dalszerző és énekes adja elő Davaj, vperjod (gyerünk, előre), Vlagyimir Putyin! című lelkesítő számát, amelyben nemcsak az hallható, hogy „Mindnyájan egységesen követünk” vagy „Mi minden problémát leküzdünk”, hanem az is, hogy „Jöjjön akár holnap a csata”. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a putyinos pólók forgalomba hozatalához az elnöki hivatal nem járult hozzá (igaz, nem is akadályozta meg), továbbá hogy a Szlepak-féle agitka kifejezetten kortesdalnak készült, még az elnökválasztás előtt.
A szentpétervári önkormányzati közgyűlésben elhangzott olyan javaslat, hogy a város fő stadionja vegye fel a Putyin Aréna nevet. Úgynevezett aktivisták azzal az ötlettel álltak elő, hogy Szaratov és Engels városokat egyesítsék Putyingrád néven. A szibériai Gorno-Altajszkban a repülőteret akarták az elnökről elnevezni. Mindebből azonban eddig nem lett semmi, és egyelőre csak néhány orosz faluban meg Jeruzsálemben (!) hirdeti nevében utca Vlagyimir Putyin dicsőségét. Továbbá egy paradicsomfajta meg állítólag egy vodkamárka, a Putyinka – ez utóbbi azonban már az októberi bolsevik forradalom előtt is erre a névre hallgatott, mivel így hívták a gyártóját.
Első látszatra tehát úgy tűnhet, hogy van is Putyin-kultusz, meg nincs is. Holott van, és egyre inkább izmosodik. Formájában azonban ez a kultusz kétségtelenül különleges, és alapvetően különbözik például a Sztálinétól. Nemcsak azért, mert a Népek Bölcs Atyját nem lehetett volna, mondjuk, dzsúdóköpenyben, bányászkobakkal a fején vagy motorkerékpár nyergében elképzelni, hanem elsősorban azért, mert Sztálin maga volt az érinthetetlen isten, és aki akár egyetlen kétértelmű megjegyzést is tett rá, örülhetett, ha nem 9 gramm ólommal a tarkójában végezte. Putyinnak viszont, ha megjelenik „a nép körében”, következmények nélkül lehet viszonylag kellemetlen kérdéseket is feltenni. Nyilvánosan lehet őt bírálni, és ez gyakran előfordul az írott sajtóban, de főként internetes portálokon.
Alighanem a televízióban is lehetne bírálni őt, ha történetesen nem lenne minden országos csatorna az állam kezében. Így aztán a lakosságot döntő módon befolyásoló médiában, a televíziókban az a Putyin-kép jelenik meg, amelyet a kor követelményeihez alkalmazkodó tehetséges reklámszakemberek, pszichológusok alakítanak, és amely bizonyára találkozik a rájuk hallgató elnök céljaival és szándékaival. Ez a különleges kultusz a horgász, a természetbarát, a lovagló, a dzsúdós, a hatvan éve ellenére fiatalos, macsó férfi, vagyis a „belevaló fickó” imidzse. Putyin nem isten, hanem egy közülünk. Államügyeken kívül néha még esendő is. (Például amikor a kamerák előtt, szemmel láthatóan kissé zavarban előadja, hogy válik a feleségétől, mert házasságuk kiüresedett.) Mindez azonban nem Putyin gyengeségét, hatalmának korlátait jelzi, ellenkezőleg: az elnök és munkatársai kiváló manipulátori képességét.
Büntetlenül lehet róla vicceket, mémeket terjeszteni, fellépni ellene. Mindaddig, amíg ez érdemben nem veszélyezteti a hatalmát. Bár a rendszabályok az utóbbi időben szigorodnak, azt, aki felvonuláson, gyűlésen a leváltását, menesztését követeli, tíz nap elzárás is csak abban az esetben fenyegeti, ha a demonstráció nem volt engedélyezve. Mihail Hodorkovszkij olajmágnás, Oroszország egykor leggazdagabb embere viszont több mint egy évtizedet töltött rács mögött, mert valóban kikezd(het)te, veszélyeztet(het)te Putyin hatalmát, és csak akkor szabadulhatott, amikor gyakorlatilag letett erről a szándékáról.
Vlagyimir Putyin hosszú távra tervez: a 2020-as évek végéig vagy talán még tovább is az elnöki székben akar maradni. Persze nem olyan primitív módon, mint az ellenzék nélküli közép-ázsiai szovjet utódállamokban regnáló, életfogytiglan megválasztott államfők. Neki van – igaz, meglehetősen kezes – parlamenti ellenzéke, ő nem kíván az elnöki mandátum idejét korlátlanná tevő alkotmánymódosítást keresztülvinni. (Legfeljebb néhány évig – mint egyszer már tette – a miniszterelnöki székből gyakorolja a hatalmat.)
A Krím bekebelezése és a kelet-ukrajnai felkelők támogatása odahaza hallatlanul megnövelte Putyin népszerűségét. Megbízhatónak tűnő közvélemény-kutatási eredmények arról tanúskodnak, hogy a vele mindinkább elégedetlen nagyvárosi lakosságot és az értelmiség számottevő részét is magával ragadta legújabban a nagyorosz „öntudat”, az alig változott formában felmelegített orosz/szovjet birodalmi gondolat hulláma, és ezt meglovagolva Putyinnak egyelőre nem kell nyugtalankodnia. A kérdés csak az, hogyan fogja befolyásolni jelenlegi népszerűségét az ukrajnai válság még megjósolhatatlan kimenetele, valamint az orosz gazdasági helyzetnek a lakosság életszínvonalát hamarosan fenyegető rosszabbodása. Lehetséges, hogy Putyinnak akkor a hatalomgyakorlás és a saját kultusza új formái után kell majd néznie.
