Gyarmathi Sámuel emléktáblája Göttingenben
A magyar nyelv finnugor kapcsolódása a XVIII. század végétől foglalkoztatta behatóbban a szaktudomány művelőit. Az elmélet egyik neves képviselőjévé vált a kolozsvári születésű Gyarmathi Sámuel (1751-1830), akinek emlékét Németországban is őrzik.
Eredetileg orvosnak tanult, e hivatását gyakorolva helyezkedett el erdélyi főúri családoknál, emellett tanított, sőt az ásványtan is érdekelte. A doktori cím elnyerése után hosszabb utazást tett német földön, ahol hasznos kapcsolatokat épített ki más tudományok képviselőivel is. Ezek hatására második útja 1796-ban már egyenesen Göttingenbe vezetett, az ottani egyetem mágnesként vonzotta a tanulni vágyó európai, így magyar fiatalokat is.
Göttingában – ahogy a helységet a magyarok nevezték – hősünk már egyértelműen a nyelvtudomány felé fordult. Ehhez nagy segítséget jelentett számára az egyetem több tekintélyes tanára. Két esztendő után itthonról is tovább levelezett Blumenbachchal, Lichtenberggel és Schlözerrel, az ő indításukra kezdett érdeklődni a finnugor nyelvészet iránt. Schlözer hatására írt, röviden csak Affinitás címmel idézett művében (Affinitas linguae Hungaricae cum linguis fennicae originis grammatica demonstrata. Göttingen, 1799) már a finn, lapp, észt, mordvin, cseremisz, csuvas, votják, zürjén, vogul, osztják, szamojéd nyelv magyarhoz való viszonyát elemezte. Munkája az első valóban tudományos értekezés a finnugor összehasonlító nyelvtudomány területéről A nyelvrokonság kérdésében döntő súlyúnak tartotta a nyelvtani egyezéseket.
Farkas József György
