XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2014. december 5., 12:03
Lehetséges, hogy Türingiában, Németország egyik kisebb, csak 2.2 millió lakosú tartományában a Balpárt adja a miniszterelnököt. A szélesebb nyilvánosság erre csak most figyelt fel, amikor Joachim Gauck köztársasági elnök aggodalmának adott kifejezést a fejlemény felett. Miközben lehetséges, hogy az „utódpárt” még ebben az évtizedben a szövetségi kormányba is bejut.
2014. december 5., 12:03
A Balpárt jelöltjét, Bodo Ramelowot választották pénteken Türingia tartomány miniszterelnökévé. Ramelow az SPD-vel és a Zöldekkel koalícióban, minimális többséggel kormányoz. Az NDK állampártjának utóda először ért el ilyen sikert – ami idővel utat nyithat számára az országos politikában is.
2014. december 5., 05:27
Az amerikai részről kifejtett nyomást kihasználva nagyon sok átlagmagyar száll szembe Orbán Viktor szándékával, hogy ti. a polgári szabadságjogok visszaszorításával szilárdítsa meg hatalmát – írja az AP hírügynökség.
2014. december 4., 13:11
Az egész lengyel sajtó azonnal beszámolt az amerikai republikánus McCain szenátor véleményéről, amelyben Orbán Viktort „neofasiszta diktátornak” nevezte, s amely miatt a magyar külügy azonnal bekérette az amerikai ügyvivőt a minisztériumba, hogy magyarázatot kérjen. Ennek kapcsán a lengyel média ismét hosszabban irt az egyre jobban romló amerikai-magyar kapcsolatok okairól.
2014. december 4., 12:17
McCaint nem érdekli, miként fogadják megjegyzését magyar részről, mert már januári budapesti látogatásakor irányváltoztatást szorgalmazott Orbánnál – nyilatkozta a szenátor az AFP francia hírügynökségnek.
2014. december 4., 11:22
A szemfülesebbek már november közepén felfedezték, így az új bécsi Szamos cukrászda híre már jóval a hivatalos megnyitó előtt, a tesztüzem idején futótűzként terjedt az itt élő magyarok között. Ők pedig – hiszen többségük otthonról ismeri a híres nevezetes Esterházy tortát és a többi remek terméket – szinte azonnal elkezdték odaszoktatni osztrák barátaikat is. Az pedig nyilvánvaló, hogy Bécs a magyarok számára, beleértve a turizmus nagyköveteit, új találkahellyel gazdagodott!
2014. december 3., 14:16
Kétmillió eurót (612 millió forintot) utalt át Jean-Marie Le Pennek, a francia szélsőjobboldali párt, a Front National tiszteletbeli elnökének az orosz Juri Kudimov egykori KGB-s hírszerző – a francia című lap nyomán.
2014. december 3., 13:07
Steven Spielberg, a világhírű filmrendező megérkezett Lengyelországba. Wroclawban forgatja új filmjét, amelynek főszerepét Tom Hanks játssza. A környezet ugyan új, de az ország ismerős lehet, hiszen évekkel ezelőtt Krakkóban készítette a Schindler listáját.
2014. december 3., 08:03
Az F–16-os fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, amint az orosz vadászgép alig méterekkel húz el mellette. A pilóta kitérő manőverbe kezdett, és még azt is hallani, ahogy meglepetésében felkiált.
2014. december 2., 14:24
December elsején vette át Herman Van Rompuytól az Európai Tanács vezetését Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök. A Der Spiegel című vezető német lap szuperlatívuszokban írt az új uniós vezetőről. Úgy értékeli, hogy hazai és külföldi tapasztalatai alapján az unió pragmatikus főnöke lesz – és ezt a cikket a lengyel média természetesen ismertette.
2014. december 2., 14:14
Különleges módon emlékezett meg az abortusz engedélyezésének negyvenedik évfordulójáról a francia parlament: a képviselők ünnepélyesen és szinte egyhangúlag elfogadtak egy határozatot, amely kimondja, hogy a művi terhességmegszakításhoz „minden nőnek joga van Franciaországban, Európában és a világon”.
2014. december 2., 14:14
Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte a 3sat. A német nyelvű országok műholdról, ingyenesen fogható közös közszolgálati tévécsatornája reklámtól mentes, igényes adásával Magyarországon is népszerű. Azért is, mert színvonalával, elfogulatlan sokszínűségével olyan műsort nyújt, amely nálunk fájdalmasan hiányzik.
2014. december 2., 11:58
Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte a 3sat. A német nyelvű országok műholdról, ingyenesen fogható közös közszolgálati tv-csatornája reklámtól mentes, igényes adásával Magyarországon is népszerű. Azért is, mert színvonalával, elfogulatlan sokszínűségével olyan műsort nyújt, amely nálunk fájdalmasan hiányzik.
2014. december 2., 11:20
Krug Emília Erőszak a gólyatáborban című (szeptember 18-i lapszámukban megjelent) írására reflektáltam a Száll a gólya fészkére című gondolatkísérletemben. Ekkor ért a szerkesztőhöz/cikkíróhoz intézett levelében és személyemet is megszólítva Mártonffy Dániel olvasójuk: „Lehet hangulatot kelteni, és a neveléstudományi doktori kontrázással élni.”
2014. december 2., 09:50
Különleges módon emlékezett meg az abortusz engedélyezésének negyvenedik évfordulójáról a francia parlament: a képviselők ünnepélyesen és szinte egyhangúlag elfogadtak egy határozatot, amely kimondja, hogy a művi terhességmegszakításhoz „minden nőnek joga van Franciaországban, Európában és a világon”.
2014. december 1., 19:06
Szinte az egész lengyel sajtó beszámolt a legutóbbi közvélemény-kutatások eredményeiről, a jobboldali Rzeczpospolitától kezdve az onet.pl hírportálig és a TVN24-ig – adta hírül a .
2014. december 1., 11:42
December elsején vette át Herman von Rompuytól az Európai Tanács vezetését Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök. A Der Spiegel című vezető német lap szuperlatívuszokban írt az új uniós vezetőről. Úgy értékeli, hogy hazai és külföldi tapasztalatai alapján az unió pragmatikus főnöke lesz – és ezt a cikket a lengyel média természetesen ismertette.