2010. július 14., 17:46

Manapság mindent megtesznek a cégek azért, hogy alkalmazottaik „felvegyék a ritmust”, magukévá tegyék a vállalat „vízióját, filozófiáját és stratégiáját”, ezért hajlandók mindenféle „brainstormingra” (lánykori nevén fejtágításra) és egyéb hókuszpókuszra. Egy olasz ingatlancég spirituálisan félművelt vezetője is szerette volna, ha dolgozóinak nő az önbecsülése és a munkába fektetett energiája, de törekvés sajnos hamvába, sőt, parazsába holt és még örülhet, ha megússza ennyivel.

2010. július 14., 15:22

Soha rosszabb választási trükköt! Bécs közlekedési lámpáinak átállítása lassan befejeződik, s ha nem is készül el teljes egészében az őszi helyhatósági választásig, az autósok máris érezhetik áldásait. Hogy aztán meghálálják-e voksaikkal, az a jövő kérdése.

2010. július 14., 14:32

A Mexikói-öböl olajszennyezéséért felelős brit olajvállalat, a BP ellen hajtottak végre kedden szokatlan tiltakozóakciót Londonban. AZ aktivisták a British Museum egyik szobrának talapzatát öntötték le fekete, nyúlós anyaggal. A múzeum szerint nem olajjal, hanem melasszal borították be a követ. A 3000 éves, a Húsvét-szigetről származó alkotásnak azért kellett elszenvednie a leöntést, mert a BP szponzorálásának köszönhetően állították ki Londonban. A szoborban nem esett kár - írta a Független Hírügynökség.

2010. július 14., 13:09

Angela Merkel kancellár július 21-én, szerdán 13 órakor fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Kancellári Hivatalban. A két kormányfő találkozóján várhatóan a magyarországi reformok, a két ország politikai és gazdasági kapcsolatai, valamint a 2011 első félévében esedékes magyar EU- elnökség áll majd előtérben

2010. július 14., 12:05

Sokkoló ötlettel állt elő az egyik kozmetikumokat gyártó cég Indiában. A Vaseline nevű, arckrémet forgalmazó vállalat marketingesei azt találták ki, hogy a profilfotót kérésre kifehérítő alkalmazást tesznek közzé a Facebookon.

2010. július 14., 11:34

A Commerzbank kapta egymillió forintért a német labdarúgó-válogatott tagjai által aláírt labdát. A jótékony célú árverést a budapesti német nagykövetség kezdeményezte. Dorothee Janetzke-Wenzel nagykövet Kozma Imrének, a Máltai Szeretetszolgálat vezetőjének jelenlétében adta át Kozma Andrásnak, a Commerzbank magyarországi elnök-vezérigazgatójának a labdát. Az összegből a Máltai Szeretetszolgálat az árvíz sújtotta felsőzsolcai óvoda újjáépítését támogatja.
(A képen balról jobbra a nagykövet-asszony, Kozma Imre és Kozma András)

2010. július 14., 07:12

Aligha 3x8-as rendben élő többgyermekes családanyáknak, de még csak nem is menedzsertípusú, karrierépítő nőknek való ruhák viselői vonultak végig bikavadító, esetleg révült tekintettel a római Alta Moda divatbemutató kifutóján. Lorenzo Riva, az olasz divatcézárok egyike mintha a császárkort idézte volna fel, megragadva a dekadencia előtti utolsó perceket.

2010. július 14., 06:34

Az izraeli hatóságok kedd éjfélig adtak ultimátumot annak a Görögországból indult hajónak, amely líbiai segélyt szállít a blokád alatt álló Gázai övezetbe, hogy módosítson útvonalán, különben elfogják. Erről a szállítmány egyik kísérője számolt be az AFP hírügynökségnek. Masallah Zvei hozzátette: az izraeliek azt akarják, hogy a hajó az egyiptomi El-Aris kikötőben kössön ki. Zvei, aki a Kadhafi Alapítvány jótékonysági szervezet munkatársa, azt mondta az izraelieknek, hogy "tanulmányozzuk a javaslatot, mielőtt válaszolnánk."

2010. július 14., 05:26

Politikai karrierjének – eddigi – csúcsára érkezett Tőkés László: az Európai Parlament tagjai 334 szavazattal alelnöknek választották. A kinevezés mögött sajátos, konfliktusokkal terhes különbéke van. Akadnak, akik a magyar-román megbékélés újabb állomásaként értékelik, és vannak – elsősorban romániai ellenzékiek –, akik a kapcsolatok romlásától tartanak. PARÁSZKA BORÓKA írása.

2010. július 14., 04:53

Az amerikai elnök iránti bizalom az Egyesült Államokban minden korábbinál gyengébb, tíz választó közül csaknem hat nem bízik abban, hogy Barack Obama az ország számára helyes döntéseket hoz - derült ki a Te Washington Post és az ABC News kedden közölt felmérési eredményeiből. Ezzel Obama tetszési indexe - négy hónappal a novemberi kongresszusi választások előtt - újabb mélypontot ért el. Az amerikai közvélemény egyértelmű többsége nem ért egyet azzal, ahogy az elnök a gazdasági problémákat kezeli.

2010. július 13., 23:47

Életünk fontos, vagy kevésbé fontos eseményeit megkoronázhatjuk rafinált italokkal, például az alábbi pezsgő alapú koktéllal is.

2010. július 13., 16:09

Létezik egy növény, melynek levelei 30-szor, kivonatai pedig akár 300-szor édesebbek a finomított fehér cukornál. Nincs mellékíze, mint a mesterséges édesítőknek, nem toxikus és a világ számos pontján évtizedek óta használják alternatív cukorként. Az Unió azonban semleges tartózkodó álláspontot képviselt sokáig: csak táplálék-kiegészítőként és bőrápoló szerként forgalmazható, a termék csomagolásán semmi sem utalhat az édesítő hatásra.

2010. július 13., 09:04

Húsz éves a budapesti Deutsche Schule. és érdemes megismerkedni vele. Nem elsősorban azért, mert irigylésre méltó tágas, korszerű épülete a Svábhegy lejtőjén, a zöldben, a jó levegőn. Hanem azért, mert onnan nem csak sokrétű, alapos nyelvtudással kerülnek ki a diákok, hanem magukkal viszik a világra nyitottság, a tolerancia szellemét is - amint az jobb német iskolákban szokás. Szinte minden érettségizőjük előtt megnyílik az egyetem: az első számú német és magyar intézmények - vagy éppen Oxford.

2010. július 13., 08:10

Miközben egész Európa szenved a hőségtől, vannak, akik enyhet nem a vízben, tengerben, tóban, szökőkútban keresnek, hanem a hegyekben. Valóságos felüdülés látni az északi Trentino tartomány csodálatos szikláit, gleccsereit, ahová télen-nyáron funicularék, azaz libegők visznek fel.

2010. július 13., 05:22

A budapesti Deutsche Schule nemrég volt húszéves. Érdemes megismerkedni vele. Nem elsősorban azért, mert irigylésre méltóan tágas és korszerű az épülete a Sváb-hegy lejtőjén. Inkább azért, mert onnan nemcsak alapos nyelvtudással kerülnek ki a diákok, hanem magukkal viszik a világra nyitottság, a tolerancia szellemét is. Szinte minden érettségizője előtt megnyílik az egyetem kapuja: az első számú német és magyar intézményeké – vagy éppen Oxfordé. HELTAI ANDRÁS írása.