A találkozás iskolája

A közoktatás a szövetségi köztársaságban helyi ügy. Budapesten Baden-Württemberg tartomány tantervei alapján oktatnak. Aligha véletlenül: erről a vidékről jöttek hajdan Magyarországra a „sváb” telepesek – majd sokukat e délnémet tartomány fogadta vissza, amikor a háború után kitelepítettük őket. Az akkor elűzöttek közül sokan „hazajárnak”, és segítenek, ahol tudnak. Így is.

A német szövetségi kormány tizennégy tanárt küld és fizet, az iskolát fenntartó alapítványt jelentős összegekkel támogatja Baden-Württemberg, a magyar állam és Budapest is. A helyszínből, a körülményekből kitetszik, hogy ez sem lehet elég. Magániskoláról lévén szó, fizetni kell, nem is keveset. Ám téved, aki azt hinné: gazdag családok buta gyermekei élik itt a világukat. Szigorú a válogatás: nemcsak a németet kell már felvételkor jól tudni – értelmesnek, rátermettnek is kell lenni.

A négyosztályos elemibe csak német anyanyelvűek mehetnek. Itt persze mindent németül tanítanak. Másodiktól kezdik az angolt, harmadiktól a magyart. De hogyan lesz akkor „perfekt” német a magyar gyerek? Ő a Thomas Mann nevét viselő, nyolcosztályos gimnáziumban kezdi. Az első öt évben párhuzamos osztályokban tanulnak, külön a német ajkúak, külön a magyarok. Az utóbbiak beható német oktatást is kapnak, s egyes tárgyakban már ezekben az években a német anyanyelvűekkel együtt látogatják a német nyelvű órákat.

A két utolsó évben már maradéktalanul együtt találjuk őket a német nyelvű oktatásban, s végül választhatnak: a német vagy a magyar érettségit teszik-e le – vagy akár mindkettőt. Nem gond, hiszen a magyarok magyar irodalmat, történelmet, biológiát, kémiát az anyanyelvükön tanulhatnak, a németek pedig (nem kevés a gyerek vegyes házasságokból) felvehetik a magyar nyelv és irodalom, a magyar kultúra ismerete tárgyat.

A kérdésre, milyen helyet foglal el a vallásoktatás, megtudjuk: az 5. és a 6. osztályban ökumenikus hittant, etikai oktatást kínálnak, hetediktől van katolikus és protestáns hitoktatás. Aki nem igényli, etikaórákra járhat.

Begegnungsschule, a találkozás iskolája – határozza meg magát az intézmény. A német és a magyar kultúra találkozópontja. A nyolcosztályos gimnázium diákjainak kereken a fele magyar. A másik fele túlnyomórészt német, de vannak osztrákok s néhány svájci is. A magyar és német ajkú gyerekek között aztán életre szóló kapcsolatok születhetnek. Nemcsak egymás között – országaik között is, a gazdaságban, a kultúrában, a politikában. Erre nevelik őket. És toleranciára, a másik, a másfajta megbecsülésére.

„Kevesebb antiszemitizmust éreztem a budapesti Reichsdeutsche Schuléban, azaz a Német Birodalmi Iskolában, mint egy magyarban” – emlékezett Papp Zsigmond Gábor dokumentumfilmjében Kornai János a mai német tanintézet sajátos elődjére. Ő is oda járt, a Damjanich utcába, akárcsak Karinthy Ferenc, Székely Éva és más „nem árja” fővárosi polgárgyerekek. 1907-ben, a pesti német ajkú református gyülekezet Hold utcai házában alapították az első német magániskolát.

A magyarok „a germanizálás központjának” minősítették, s az Országgyűlés heves ellenérzésekkel viseltetett iránta. Így csupán három év után kaptak engedélyt, azzal a megszorítással: csak birodalmi német gyerekeket taníthatnak. 1917-ben költöztek az akkor még elegánsnak számító Damjanich utcába, utóbb aztán Klebelsberg Kunó személyében befolyásos támogatóra találtak, és fejlődhettek. A Reichsdeutsche Schule 1924-ben (!) bevezette a tizenkét osztályos, majd a koedukált oktatást.

A német mellett latint, angolt, franciát kellett tanulni, s naponta volt torna.

A weimari Németország állt az RDS mögött – majd egészen sajátosan alakult a története a hitlerájban. Későbbi tanárai túlnyomórészt éppen azért vállalták a budapesti munkát, hogy ne legyenek a Harmadik Birodalomban. Amely persze azért a magáénak tekintette az iskolát. Így ellátogatott a Damjanich utcába 1935-ben Von Neurath külügyminiszter, utóbb Baldur von Schirach, sőt Goebbels is.

Utóbbiak alkalmasint agyvérzést kaptak volna, ha megtudják, hogy a tiszteletükre felsorakozott diákok között nemcsak egy herceg Hohenlohe vagy Von Jagow német követ lánya található, hanem jelentős részük a nürnbergi faji törvények hatálya alá esik. Ám amikor valaki horogkeresztet festett a falra, az igazgató közölte: ebben az iskolában nincs politizálás! Ha a dolog ismétlődik, a tettest kicsapják. Nem ismétlődött.

Fritz Lange – 1937-től az RDS igazgatója – persze pontosan tudta, hány „nem árja” diákja van. Az izraelita vallásúaknak a magyar zsidótörvények elfogadásakor menniük kellett, de a kikeresztelkedettek maradhattak. Lange 1944-ben, a németek bevonulása utáni napon behívatta az érintett, végzős gyerekeket, mondván: másnap az ő számukra rendkívüli érettségi – azután vigyázzanak magukra... Októberben kitűzték a házra a nyilaskeresztes lobogót. Így a hordák az épületet elkerülték, megmenekültek a pincében bujkáló zsidó gyerekek.

Akik túlélték a háborút – németek, magyarok s más nációk fiai-lányai (tizenhét országból állt össze a diáksereg) –, nosztalgiával emlékeznek.

A szinte mindvégig demokratikus szellemű, humánus, toleráns, színvonalas oktatásra. A tanárokra, akiknek ugyan be kellett lépniük a náci pártba, de ez gondolkodásukon, magatartásukon mit sem változtatott. Egy volt közöttük „barna”, ő foglalkozott a Hitler-Jugenddel. Amit a német gyerekek nagy része rühellt, csak egyszer egy héten, szinte szégyenlősen húzták magukra az egyenruhát.

A Reichsdeutsche Schulét egy papa is megörökítette a Pesti Naplóban. Karinthy Frigyes írta 1932-ben:
„A fiatalabb gyerekem a Német Birodalmi Iskolába jár, a Damjanich utcába... Ebben a pesti német iskolában nem fukarkodnak a dicsérettel. Valahogy úgy érzi az ember, hogy ez az iskola örül a diákjainak, szereti őket. Az egész felett ott lebeg a humanista német szellem, a szó legjobb értelmében. A régi német erények szelleme – az új német hibák nélkül.”