A dohányzás visszaszorítása régóta cél.
Donald Trump keresztet vethet a vámokkal kapcsolatos döntéseire.
Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
2010. december 23., 06:46
Az Európai Parlament zöld frakciója szerdán bírálta az új magyar médiatörvényt, és azt kérte a Bizottságtól, valamint az Európai Unió országainak kormányaitól, hogy követeljék annak visszavonását - írja az MTI.
2010. december 23., 04:16
Padova karácsonyi díszbe öltözött. Óriási piros masnik tündökölnek a városkapukon, a sétáló utcák felett hullámzó csillagszőnyegek és világító gömbök szórják fényeiket a bámészkodó tömegre. A Prato della Vallei fákra idén is felkerültek a karácsonyi égők és persze az elmaradhatatlan karácsonyfa is ott áll a megszokott helyén. Ilyen környezetben nem is lehet nem arra gondolni, hogy mindjárt itt a karácsony.
2010. december 22., 21:12
Megtört a jég: Bugár Béla, a Híd-Most szlovákiai párt elnöke és Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár december 21-én Pozsonyban találkozott egymással. A hivatalos találkozó témája a Híd és a magyar kormány közti viszony kialakításának a lehetőségei voltak.
2010. december 22., 19:59
Egyelőre titok, milyen meglepetéssel rukkol elő 2010 utolsó éjszakáján Párizs jelképe, az Eiffel-torony, amely minden szilveszterkor új fényattrakcióval kápráztatja el rajongóit. A Szajna hídjait és a rakpartokat ellepő sok százezres tömeg pontban éjfélkor kapja meg az ajándékot, amellyel 120 éves kedvencük, az Öreg Hölgy köszönti az új esztendőt.
2010. december 22., 18:44
Fizet, így megússza a további vizsgálódást az amerikai Halliburton cég Nigériában. A korrupcióval gyanúsított társaság 32,5 millió dollárt fizet a nigériai kormánynak, amely cserébe megszünteti az amerikai olajvállalat elleni eljárást.
2010. december 22., 09:20
Hashim Thaci koszovói miniszterelnök azt akarja, hogy független vizsgálat „oszlassa el a ködöt” a vádakkal kapcsolatban, hogy egykoron egy maffiaszerű, szervezett bűnözéssel foglalkozó hálózatot vezetett, amely foglyokat gyilkolt meg, és eladta a veséjüket. Thaci azt mondta keddi interjújában, hogy „nincs rejtegetnivalója”, és megígérte a koszovói hatóság „teljes együttműködését” azoknak az állításoknak a kivizsgálásában, amelyeket az Európa Tanács (ET) jogi- és emberi jogi bizottságának a jelentéstevője fogalmazott meg vele kapcsolatban.
2010. december 22., 06:33
Rémálommá változott egy boldogan induló esküvő a Brazília északkeleti részén lévő Camaragibe nevű városában, amikor a vőlegény fegyvert rántott, majd agyonlőtte menyasszonyát, a vőfélyt, végül önmagával is végzett - közölte kedden a brazil média.
2010. december 21., 14:12
Nemcsak arca volt szigorú, stílusa is: játékosaival és a külvilággal egyaránt. Enzo Bearzot úgy marad meg a futball-szurkolók emlékezetében mint a világ egyik legmakacsabb edzője, aki minden viharon át kitartott az általa választott játékosok mellett, és végül világbajnokságra vezette az azzurrikat.
2010. december 21., 11:20
A német gazdaság jobban került ki a válságból, mint akár legtöbb európai versenytársa, akár az Egyesült Államok vagy Japán. A fellendülés széles alapokon nyugszik, írják decemberi konjunktúra-elemzésükben a BDI szakértői.
2010. december 21., 06:17
Az alapító, Julian Assange őrizetbe vételével nem ért véget a Wikileaks-sztori. Hisz az amerikai diplomáciai táviratok kiszivárogtatása olyan következményekkel jár, amelyek újraírhatják az internet világának eddigi szabályait. A több fronton és számtalan eszközzel zajló csatározások joggal nevezhetők a web első világméretű háborújának. NAGY CSABA haditudósítása.
2010. december 21., 06:00
Firenzében a karácsonyi szünet alatt 700 kisdiák járhat iskolába. Senki ne gondoljon azonban valamiféle büntetésre, az általános iskolák alsó tagozatos tanulói csak szórakozni, művelődni mennek az alma materbe.
2010. december 20., 23:25
Az új médiatörvény szellemiségében fogant koncepció szerint az MTI fogja elkészíteni a közszolgálati csatornák számára a híradókat.
2010. december 20., 17:59
Lejárt szavatosságú csirkék borzolják a kedélyeket Dél-Afrikában. A szupermarketek tonnaszámra értékesítettek romlott mélyhűtött szárnyasokat.
2010. december 20., 16:49
A szokatlan hideg és rendkívüli havazás tört Nagy-Britanniára, káoszt okozva a légi-, közúti és vasúti közlekedésben. Egyre többen teszik fel a kérdést: miért ilyen gyenge a felkészülés a téli nehézségekre?
2010. december 20., 16:07
Friss pályázati lehetőségek magyar diákoknak, fiatal szakembereknek: