2015. augusztus 1., 12:53

„A különleges rendőrségi erők piroti osztagában volt az a rendőr, aki meglátott egyet az albán holttestek között, akinek néhány aranyfoga volt. Levágta a fejét, megfőzte, kivette az aranyfogakat, megszárította, megnyúzta, majd kilakkozta. Hazavitte a fejet, és asztali lámpát készített belőle. Utána azt mesélte, hogy egy halott albán nőnek a fejével is ezt tette, hogy a feleségének is legyen saját asztali lámpája.” Ez nem egy horrorfilm nagyjelenete, hanem részlet egy szerb rendőr tanúvallomásából, amely a Tanúk (Svedoci) című – a napokban a tényfeltáró újságírásért járó nemzetközi díjat elnyert – szerb dokumentumfilmben szerepel.

2015. augusztus 1., 12:22

Egy magánrepülőgépen utazott a néhai Oszama bin Laden több családtagja, amikor a gép brit területen lezuhant – adta hírül az AFP hírügynökség Szaúd- Arábia londoni nagykövetségének a közleményére hivatkozva.

2015. augusztus 1., 09:05

Egy guineai teszten jól szerepelt egy új, kísérleti oltóanyag: kutatók szerint közel lehet a megoldás a Nyugat-Afrikában ezrek halálát okozó kór elleni harcban – adta hírül az AFP hírügynökség.

2015. július 31., 11:55

Amint azt a legtöbb autós megtapasztalja: kocsija jóval többet fogyaszt, mint amit a gyártók a hirdetésben, sőt, a használati utasításban ígérnek. A német Zöldek most felszólították a kormányt: lépjen az ügyben, mert ez a csalárd rendszer nem csak a fogyasztókat csapja be, hanem csökkenti az állam adóbevételeit is.

2015. július 31., 10:25

Miközben nálunk kormányzati kezdeményezésre kerítés épül és óriásplakátok uszítanak a menekültek ellen, a szomszédos Ausztriában nem múlik el nap, hogy az állam, valamelyik tartomány vagy település ne jelentené be: hol és hány fő elhelyezésére alkalmas újabb épületet sikerült találnia számukra. Használaton kívüli szálloda Salzburgban, konténerváros Innsbruck közelében éppúgy van közöttük, mint üres kaszárnya, magánszemélyek által felajánlott kisebb épület, kihasználatlan fogadó.

2015. július 31., 10:04

A visszatérő vendégek már az étlap külleméről látják a változást, pedig Fancsali Tamás, a Benczúr szálloda éttermének új konyhafőnöke most még csak kisebb ötletekkel varázsolta újjá a kínálatot. Szeptembertől jönnek aztán az igazi újdonságok – ahogy ő mondja, hagyományokat is őrző fogások, de új megfogalmazásban.

2015. július 31., 08:23

Félreértette az ugrást előkészítő segítőt az a brit turista, aki múlt héten vesztette életét bungee jumping közben Dél-Spanyolországban – jelentették be a spanyol hatóságok.

2015. július 30., 17:30

A nyári meleg melegben sokszor nem kívánunk nehéz ételeket enni, ám egy ízletes desszertnek ritkán tudunk ellenállni. Az őszibarack nem csupán finom gyümölcs, de szépíti a bőrünket, építi a csontunkat és védi a szívünket. Ilyen, könnyen elkészíthető angol nyári édességet kínálunk most.

2015. július 30., 14:14

Amikor az Iszlám Állam (IS) megtámadta a szír területen fekvő Kobanit, a kamerák és azokon keresztül a világ szeme a városra és az azt amerikai támogatással védelmezett kurdokra irányult. A harcok egy részét, majd a januári győzelmet a Kobanitól tíz kilométerre fekvő Surucban éltem meg, abban az Amara kultúrházban, ahol a múlt héten öngyilkos merénylő robbantott.