Befogadnak és integrálnak
Miközben nálunk kormányzati kezdeményezésre kerítés épül és óriásplakátok uszítanak a menekültek ellen, a szomszédos Ausztriában nem múlik el nap, hogy az állam, valamelyik tartomány vagy település ne jelentené be: hol és hány fő elhelyezésére alkalmas újabb épületet sikerült találnia számukra. Használaton kívüli szálloda Salzburgban, konténerváros Innsbruck közelében éppúgy van közöttük, mint üres kaszárnya, magánszemélyek által felajánlott kisebb épület, kihasználatlan fogadó.
Csitulni látszik a vita arról, vajon a kaszárnya mint olyan egyáltalán alkalmas-e ilyen célra, s mintha – az Osztrák Szabadság Párt híveit (FPÖ) leszámítva – a helyi politikusok is kisebb vehemenciával próbálnák védelmezni választóik érdekeit a „gonosz betolakodókkal” szemben. Mindent felülírni látszik a feltartóztathatatlan áradat és az ijesztő előrejelzés: míg a belügyminisztérium pár hónapja ötvenezerre tette a menekültstátust idén kérelmezők számát, ám újabban már hetvenezer kérelemre számítanak, miközben tavaly huszonnyolcezer volt ez a szám. Vagyis nemcsak ennyi ember elhelyezése és élelmezése a feladat, hanem ennyivel több lesz a papírmunka is.
Figyelemre méltó, hogy az egyébként nehézkes hivatali gépezet is megmozdult. Május végén a parlament módosította a menekülttörvényt, s az eddigi két első bejelentkezési pont helyett immár minden idegenrendészeti és menekültügyi kirendeltségen lehetővé teszi a személyes adatok felvételét, a kérelmek beadását. A cél nemcsak az eddigi két tábor, az alsó-ausztriai Traiskirchen és a tiroli Thalham tehermentesítése, hanem az elbírálás gyorsítása is. Egy másik módosítás a jövőben ellátást biztosít majd azoknak a másodfokú döntésre váróknak is, akiknek kérelmét első fokon elutasították.
A törvénymódosítást egyéb döntések is követték – ha nem is azonnali hatállyal. A belügyminisztériumban létesített idegenrendészeti és menekültügyi hivatal jelenlegi, 750 fős létszámát jövő évtől 150 fővel kiegészítik, és hasonló létszámemeléseket jeleznek a tartományi hivatalok is. Az itt dolgozók egyébként a felajánlott új szálláshelyek ellenőrzéséért és a lakhatási engedélyek kiadásáért is felelnek. Tíz százalékkal növelik emellett a közigazgatási bíróság létszámát.
A túlzsúfoltság enyhítése érdekében Mikl-Leitner belügyminiszter a minap a szomszédos Szlovákiával kötött megállapodást arról, hogy Traiskirchenből ötszáz menekültet a jövőben Szlovákia helyez el, bár az ellátásukat továbbra is Ausztria fizeti. A kritika persze nem maradt el: a bírálók hibásnak tartják ezt az ide-oda utaztatást, bár a távolság nem több 30 kilométernél. Azt persze senki nem vitatja, hogy valamit tenni kell: az eredetileg kevesebb mint ötszáz fő befogadására alkalmas Traiskirchenben jelenleg ugyanis háromezren szorongnak, több százan sátrakban, és ugyanannyian ágy nélkül, a földön fekve. A nagy nyári viharok elől autóbuszokba menekítették őket.
Miközben a kormányzat szövetségi és tartományi szinten kétségbeesetten keresi a megoldást, a civilszervezetek, mozgalmak és magánszemélyek is kitesznek magukért. De hol van az egyház? A kérdést először a Wiener Zeitung dobta be a köztudatba (e lap egyik része egyébként a kormány hivatalos közlönyeként is működik), mostanában azonban a kereszténydemokrata színezetű Osztrák Néppárt is ugyanezt fogalmazta meg, félreérthetetlenül utalva arra, hogy a katolikus egyháznak igenis több lehetősége lenne, mint amennyit tesz. Az egyetlen egyházi intézmény ugyanis a Caritas, amelynek segítsége figyelemre méltó, igaz, tőlük az elesettek felkarolása megszokott.
Az osztrák katolikus egyház az ország harmadik legnagyobb ingatlantulajdonosa, bár ezt a témát egyházi körök inkább kerülik. Pontos adat sincs, a Wiener Zeitung is csak egy tanulmányra hivatkozva jegyzi meg, hogy a kilenc egyházkerület és számtalan szerzetesrend gazdasági eredménye évente 6,5 milliárd euró, az ingatlanvagyon félmilliárdra tehető. Kolostorok, apátságok, nagy befogadóképességű templomok nyújthatnának elegendő szálláshelyet. Alsó-Ausztriában, ahol a legtöbb kolostor található, a tartomány menekültügyi illetékese hónapokkal ezelőtt hatszáz levél címzettjétől kért segítséget. Az eredmény: 15 válasz és kilenc menekült elhelyezése. Azóta kicsit sűrűsödtek az inkább kisebb, mint nagyobb felajánlások, paplakokban, kolostorokban összesen háromszázan találtak átmeneti szállást. Állítólag több egyházi tulajdonú épületben már megkezdődtek az elengedhetetlen átalakítások, amelyek alkalmassá teszik ezeket nagyobb létszám befogadására, emberhez méltó mindennapi létre.
Eközben most éppen mit sem hallani a belügyminiszter asszony minapi, nem kis zavart okozott bejelentéséről: mostantól előreveszik a kifejezetten gazdasági menekültnek minősülő, minden bizonnyal visszaküldésre kárhoztatott kérelmezők ügyét. Ez annyit jelent, hogy az áhított menedékstátusra jogosan igényt formálók tovább maradhatnak az átmeneti táborokban. A tétlenség, amelyre a várakozás kárhoztatja őket, újabb problémákat okoz, ilyen tapasztalatokkal minden táborban rendelkeznek már. Munkavállalási engedélyt azonban csak a menekültstátusszal rendelkezők kapnak, s nekik sincs sok esélyük, ha nem beszélnek németül.
Az integráció első lépcsője tehát a nyelvtanulás: az állam újabban tízezer nyelvtanfolyamot indít. Ellentétben a Szabadságpárt idegenellenes agitációjával, gazdasági körök is vallják, hogy az így az országban letelepedők nem feltétlenül az osztrákok elől veszik el a munkát. A havi ezereurós mosogatói állás ugyanis egyetlen osztrákot sem vonz, viszont más, hasonló munkakörökkel együtt nagyon is várja a jelentkezőket. Egyelőre hiába, pedig márciusban rekordot döntött a munkanélküliség: 9,2 százalékra nőtt, ami 360 ezer főt jelent.
Ugyanakkor az idegengyűlölet Ausztriában is megtalálja a maga közönségét. Aligha véletlen, hogy az FPÖ, a néhai Jörg Haider egykori pártja egyre több szavazatot szerez, és épp a minap alakíthatott kormányt a szocialistákkal Burgenlandban. Ez pedig nekünk sem közömbös, hiszen itt rekordszámú magyar dolgozik, nemcsak ingázóként, hanem az előbb-utóbbi letelepedés reményében is. Ők az FPÖ számára megélhetési bevándorlók, akik ellen harcolni kell. Kérdés, hogy kormányra kerülve milyen lépéseket tesznek majd ellenük.
Az viszont elgondolkodtató, hogy az idegengyűlölet mintha nem lenne szalonképes. Különben miért perelte volna be a Szabadságpárt a Kuriert azzal a váddal, hogy az erdbergi menekültotthon előtt FPÖ-plakátokkal tüntetőkről készült fotó beállított kép volt? A pert a Kurier nyerte meg – s az ügy így nagyobb nyilvánosságot kapott, mint maga az akció és a fotó.
Csak remélni lehet, hogy az ingadozók számára vonzóbb példa az üldöztetések áldozatainak mentése érdekében tett kormányzati erőfeszítés. Előfordult már a szemlélet „felülről kezdeményezett” változtatása: Ausztria ma már nem az a homofób ország, amelyik évtizede még volt, s ez örvendetes, még ha néha olykor erőltetettnek vagy túlzónak tűnik is az „agitáció”.
A menekültek befogadása terén ráadásul van is mire hivatkozni. Nem csak az 1956–57-ben érkezett 180 ezer magyarra vagy a ’68-ban Csehszlovákiából érkezett 160 ezres tömegre. 2000 táján Ausztria 30 ezer csecsenföldi háborús menekültet helyezett el, miközben szomszédai egyet sem. Persze a nyolcvanas évek utáni számok is eltörpülnek a mostanihoz képest: a csúcs 2002-ben 39 300 kérelem volt. A kilencvenezer boszniai – akiknek kérelmet sem kellett benyújtaniuk – a kilencvenes években érkeztek, de nem egyetlen esztendő alatt, és a többségük mára már integrálódott.
