A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2013. július 4., 16:17
Az Európai Parlament elmarasztalta Orbán Viktort és kormányát, mert oly módon változtatták meg az ország alkotmányát és más törvényeit, hogy az a bírálók szerint a demokráciát fenyegeti. Ez a legutóbbi össztűz a magyar vezetőre a nemzetközi kritikák sorában, ám nyilvánvalóan ideget talált el – írja a Washington Post/AP.
2013. július 4., 13:32
A magyarság részaránya 6,5 százalék, alig kisebb, mint a tíz éve regisztrált 6,6 százalék. A magyarok száma: 1 227 600. Abszolút értékben a romániai magyarok száma egy évtized alatt több mint kétszázezerrel csökkent.
2013. július 4., 10:06
Kora hajnalban több forrásból megerősítették, hogy az egyiptomi katonai vezetők őrizetbe vették a megbuktatott államfőt, az elnöki stáb több tagját, valamint a Muzulmán Testvériség politikai szárnyának tekintett Szabadság és Igazság Párt (FJP) néhány vezetőjét.
2013. július 4., 09:25
Szinte az összes mértékadó lengyel lap és hírportál nagy terjedelemben számolt be az Európai Parlament vitájáról a Tavares jelentésről, Orbán strasbourgi beszédéről és az EP határozatáról. Nem csupán hírügynökségi jelentések alapján írtak az eseményekről, hanem önálló kommentárok sora gazdagította a választékot.
2013. július 4., 05:30
A hadsereg megbuktatta Mohamed Murszi elnököt, és felfüggesztette az alkotmányt. Ideiglenes államfőnek az alkotmánybíróság elnökét nevezték ki – jelentette be a hadsereg parancsnoka.
2013. július 3., 23:58
Szinte az összes mértékadó lengyel lap és hírportál nagy terjedelemben számolt be az Európai Parlament vitájáról a Tavares jelentésről, Orbán strasbourgi beszédéről és az EP határozatáról. Nem csupán hírügynökségi jelentések alapján írtak az eseményekről, hanem önálló kommentárok sora gazdagította a választékot.
2013. július 3., 22:22
Egyelőre nem változtat a Külügyminisztérium az Egyiptommal kapcsolatos utazási ajánlásain, de a helyzet rendkívül gyorsan változhat az országban, ezért érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a konzuli szolgálat figyelmeztetéseit és a híradásokat – mondta Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI-nek.
2013. július 3., 20:17
Több mint egynapos keresés után szerdán megtalálták a kelet-szibériai Jakutföldön történt helikopterbaleset 4 túlélőjét.
2013. július 3., 17:42
Az osztrák sajtó részletesen foglalkozik a strasbourgi eseményekkel, elemzi Orbán Viktor beszédét. A cikkek közül a szervuszausztria.hu a Kurier tudósítását közli (dr. Gonda László szószerinti fordításában), mert ez a legátfogóbb és a legszemléltetőbb beszámoló. párba állítja a szemrehányásokat a válaszokkal.
2013. július 3., 16:38
Liebhaber-Concerte nevet kapta a rendezvénysorozat, nem véletlenül: a zene szerelmeseinek szólnak ezek a hangversenyek. A szervezők – az Esterházy Magánalapítvány a házi muzsika, a szalonzene műfaját szeretnék életre kelteni, mintegy jelezve, hogy a dinasztia történetében milyen nagy szerepe volt az efféle zenei életnek.
2013. július 3., 13:08
Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló jelentést, állásfoglalást.
2013. július 3., 13:05
Magas rangú, tartományi szintű pártvezető vesztette el állását az észak-kínai Belső-Mongóliában, a kommunista párt központi bizottságának illetékesei szerint „súlyos fegyelemsértés” következtében, vagyis korrupció és más vétségek miatt – jelentette a kínai média szerdán.
2013. július 3., 11:42
Martonyi János külügyminiszter szerdán tájékoztatást kért Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől arról, hogy magyar kormányzati vagy egyéb intézmények ellen folyt-e titkos adatgyűjtés, akár Magyarországon, akár külföldön – közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.
2013. július 3., 11:13
Államosítástól az új nyugdíjpolitikáig – számolnak-e az egészségügyben a következményekkel? Meddig növekedhet a várólista? Ezekről a témákról beszélgettünk a 168 Óra rádióműsorában, a Szerda 11-ben.
2013. július 3., 09:35
Orbán Viktor összecsapott az Európai Parlamenttel a demokratikus értékek ügyében. Orbán Viktor nem kér az EU gyámkodásából. A magyar politika összeegyeztethetetlen az európai értékekkel. Ilyen és ehhez hasonló vélemények jelentek meg a nemzetközi sajtóban a magyar miniszterelnök tegnapi, strasbourgi felszólalását követően, amelyen megvitatták a Tavares-jelentést. A jelentés megállapította, hogy Magyarországon az elmúlt három évben elfogadott törvények szembemennek európai alapelvekkel, mint az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, demokrácia, a jog uralma és a kisebbségek védelme. Magyarország továbbá megsérti az unión belüli lojális együttműködés elvét.
2013. július 3., 06:51
Legkevesebb 11 halottja van az elmúlt napok heves esőzéseinek Délnyugat-Kínában, négy embert a mentők nem találnak – jelentette szerdán az állami média helyi forrásokra hivatkozva.
2013. július 2., 13:48
Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő arra utasította kedden Dmitrij Rogozin űrkutatásért és űriparért felelős miniszterelnök-helyettest, hogy állítsa össze azoknak a listáját, akiket felelősség terhel a kazahsztáni Bajkonurban fellőtt hordozórakéta felrobbanásáért.