A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2013. július 13., 08:35
Befejeződött péntek este a sérültek mentése az elmúlt 25 év legsúlyosabb franciaországi vasúti szerencsétlensége után, amelyben a belügyminisztérium nem végleges adatai szerint hatan vesztették életüket, kilencen súlyosan, 22-en pedig könnyebben megsérültek.
2013. július 12., 20:45
Július elsején Horvátország csatlakozásával huszonnyolcra emelkedett az EU-tagállamok száma. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepségen a közösség vezetői mellett jelen volt Zágrábban a szerb államelnök, a kormányfő és a koszovói miniszterelnök asszony is. Horvátország éjszakába nyúló, a zágrábi színpadon több száz szereplőt felvonultató ünnepséggel köszöntötte több tízezres közönség előtt a csatlakozást. Az ünnepséget számos disszonáns hang előzte meg. KASZA LÁSZLÓ hírmagyarázata.
2013. július 12., 18:07
Edward Snowden, az amerikai hírszerzés titkos adatgyűjtéséről információkat kiszivárogtató, az Egyesült Államok által hazaárulással vádolt informatikus bejelentette pénteken a moszkvai Seremetyjevo repülőtéren, hogy politikai menedékjogot kér Oroszországtól.
2013. július 12., 15:58
Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság Relu Fenechiu román liberális párti közlekedési minisztert egy korrupciós perben.
2013. július 12., 14:48
Kína reméli, hogy az Egyesült Államok tiszteletben tartja a tényeket és ígéretéhez híven nem áll a Kína szuverenitását érintő területi vitákban érintett felek egyikének oldalára sem – hangoztatta a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteki nyilatkozatában.
2013. július 12., 11:38
A szerb parlament mély részvétét fejezte ki az ártatlan bosnyák áldozatok miatt, illetve együttérzéséről biztosította családjaikat a srebrenicai mészárlás évfordulóján – adták hírül a pénteki belgrádi napilapok a törvényhozás erről szóló közleményét ismertetve.
2013. július 12., 09:07
A horvát államügyészség szerint az ország uniós csatlakozásával megváltoztak a jogi feltételek, így az ottani korrupció-ellenes rendőrség egy hete felújította a vizsgálatot a MOL vezetője ellen.
2013. július 12., 08:23
Az Európai Unió új mechanizmus bevezetését fontolgatja, hogy szavatolja a tagállamokban a demokrácia és a jogállam elveinek betartását, nehogy megint olyan aggasztó irányváltás következzen be, mint amilyenre Magyarországon és Romániában volt példa.
2013. július 12., 07:57
Vesztegetés gyanújával vizsgálódnak a kínai hatóságok a GlaxoSmithKline (GSK), a világ egyik legnagyobb – brit székhelyű – multinacionális gyógyszeripari vállalatának helyi tevékenysége kapcsán – jelentette a kínai média pénteken.
2013. július 12., 06:30
Visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a népszavazási törvényt Traian Basescu román államfő, mert szerinte az érvényességi küszöb leszállítása a jelenlegi ötvenről harminc százalékra nem biztosítana elegendő reprezentativitást a népakarat tükrözéséhez.
2013. július 11., 09:34
Csak Németországban mintegy 4.300 boltja van az óriás diszkont-láncnak, amely boltok százaival van jelen Nyugat-és Kelet-Európában és milliárdos forgalmat bonyolít le az USA-ban is. Mennyire megbízható az Aldi áruinak minősége – és hogyan bánik az óriás cég munkatársaival? Ezt vizsgálta az ARD közszolgálati TV-csatorna – és vegyes eredményre jutott.
2013. július 11., 05:30
Világos, őszinte és részletes válaszokat vár a Vatikántól a katolikus papok által elkövetett gyermekmolesztálások ügyében az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága (CRC), amely számos konkrét kérdést írásban tett fel ezzel kapcsolatban, s azokat kitette saját honlapjára.
2013. július 10., 22:12
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy lemond tisztségéről, miután ismeretessé vált, hogy az általa felügyelt titkosszolgálatnál törvénytelenségeket követtek el.
2013. július 10., 17:48
Először ismerte el a japán atomenergetikai hatóság, hogy „nagy valószínűséggel” a Csendes-óceánba is beleszivárog a súlyosan sugárszennyezett talajvíz a fukusimai erőmű területéről.
2013. július 10., 12:08
Megalakult az új cseh kormány. A Jirí Rusnok miniszterelnök vezette kormány 14 miniszterét szerda délben nevezte ki Milos Zeman államfő.
2013. július 10., 10:49
Több mint tucatnyi ember eltűnt, és sokan megsérültek szerdán a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban a heves esőzések miatti áradások, illetve hegyomlások, földcsuszamlások következtében.