2010. február 22., 00:17

Soha ennyi eredeti Caravaggio-művet nem állítottak még ki egyszerre, egy helyen, mint a szombaton, február 20-án Rómában a Scuderie del Quirinale palotában nyílt tárlaton, amellyel az itáliai barokk festészet zsenije halálának 400. évfordulójára emlékeznek, dacolva az alkalom szülte konkurenciával.

2010. február 21., 17:59

Még le sem zárult a szavazatok kiértékelése, amikor már egyértelművé vált: a bécsiek nagy többsége tart a támadó kedvű négylábúaktól. A közvetlen demokrácia, illetve a népakarat diadalmaskodott, és július 1. után már csak az előírt vizsgán sikerrel túljutó gazdik tarthatnak Bécsben harci kutyát. A népszavazáson feltett kérdés – amelyre a döntő többség igenlő választ adott -, úgy hangzott: akarja-e Ön vizsgához kötni a harci kutyák tartását?

2010. február 21., 17:42

Kölnben öt évvel ezelőtt ígéretes projektnek indult az észak-déli városi vasút bővítése. A város közlekedési vállalata, a KVB (Kölner Verkehrsbetriebe) több, mint egy millió eurós beruházással akarta javítani a tömegközlekedést a Rajna-parti városban. Azóta azonban botrányok sora kíséri az építkezést. Tavaly a Kölni Levéltár omlott össze az elővigyázatlanságok miatt, most naponta új csalásokra derül fény.

2010. február 21., 16:29

105 éves a berlini Dóm

Kőhajításnyira a híres Alexanderplatztól csodálhatják meg a német fővárosba látogatók a héten 105. születésnapját köszöntő berlini Dómot. Az óriás-kupolás építészeti remekmű nem csak a világörökség részét képező Múzeum-sziget legnagyobb épülete, hanem a főváros legnagyobb egyházi épülete.

2010. február 21., 13:07

Jóval kedvezőbb, gyorsabb növekedést sejtető képet vázoltak fel a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarai Szövetség (DIHK) szakértői annál, mint ahogy a szövetségi kormány látja a német gazdaság közeljövőjét. A napokban nyilvánosságra hozott, több mint 25.000 ipari, építőipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalat megkérdezésén alapuló felmérésük alapján 2,3 százalékos GDP-növekedést feltételeznek 2010-re, szemben a szövetségi kormány 1,4 százalékos előrejelzésével.

2010. február 20., 09:02

Csökkenő születési tendencia, korosodás, zsugorodó népesség – jelentős részben e témák uralják a közéleti vitákat Németországban. Borús a jövőkép: csupán 77 millió ember él majd 2030-ban Flensburg és a Bodeni-tó között. Nemrég még szűk 83 millió volt a népesség. A komor prognózisokról Dr. Steffen Kröhnert szociológust, a Berlini Népességkutató Intézet kutatóját faggattuk. Hécz-Obermann Andrea interjúja.

2010. február 19., 17:08

Romániában decemberben fogadták el az új oktatási törvényt, mely minden valószínűség szerint hátrányosan érinti majd a kisebbségek anyanyelven történő oktatását, mindenek előtt a szórványban élőket. Ennek tudatában van a kormányzásban résztvevő RMDSZ is: Markó Béla az elmúlt hetekben többször is hangsúlyozta, hogy a párt - a kisebbségi törvény mellett - kiemelt fontosságot tulajdonít az oktatási törvény módosításának.

2010. február 19., 15:35

Miután évszázadokig elfelejtették, Canossában immár másfél évtizede újra kultusza van a vár hajdani nagy hatalmú asszonyának, Mathilde hercegnőnek. Az Emilia-Romagna tartományban lévő helység a 11. században a legnagyobb itáliai feudális birtok volt. Hozzá tartozott a fél Pó-síkság, és az Appennineken túl Firenze, Pistoia, Lucca.

2010. február 19., 11:00

Nemcsak a fizikai és technikai felkészülés, nemcsak a taktika és stratégia, nemcsak a pszichológiai ráhangolás a fontos egy futballcsapatnak egy világbajnokság előtt. Nem árt, ha van egy szépséges kabalája is. Melissa Satta topmodell láttán alighanem minden olasz játékos és szurkoló szépséges ábrándokat szövöget.

2010. február 19., 08:15

Bécsben összesen 118 ezer vállalkozás működik, s úgy tűnik, a válság nem befolyásolja az alapítási kedvet. Legalábbis a munkájukat elvesztők körében, akik sok esetben e lépéstől várják helyzetük rendeződését. Igaz, az új vállalkozások 33 százaléka külföldi.

2010. február 19., 08:11

Montalbano felügyelő alakjának megteremtője, Andrea Camilleri kétségkívül a legsikeresebb író ma Olaszországban. Könyveit milliószámra veszik, holott még az úgynevezett „best-sellereket” is legtöbbször ötszámjegyű eladási példánnyal jegyzik. A veterán író most már azt is megengedheti magának, hogy új könyvét nem hagyományos kiadónál, hanem egy újraindult irodalmi folyóirat mellékleteként publikálja.

2010. február 19., 06:45

Hamarosan eltörlésre kerülhet az Egyesült Államokban a „don’t ask, don’t tell” („ne kérdezd, ne mondd”) néven is emlegetett törvény, melynek értelmében az ország hadseregében szolgáló melegek és leszbikusok nem vállalhatják nyíltan szexuális orientációjukat – tudósít a The New York Times. A széles körben súlyosan diszkriminatívnak tartott jogszabály megszüntetésével Obama egyik fontos kampányígérete válhat valóra.

2010. február 18., 20:56

Szögesen ellentétesen ítéli meg az amerikai kormánypárt és ellenzéke, milyen hatással járt a gazdaságra Barack Obama elnök egy évvel ezelőtt aláírt ösztönző csomagja - állapította meg a csütörtöki The New York Times. A lapot az MTI szemlézte