Őrület: 15000 pedagógus elbocsátását tervezik!

Romániában decemberben fogadták el az új oktatási törvényt, mely minden valószínűség szerint hátrányosan érinti majd a kisebbségek anyanyelven történő oktatását, mindenek előtt a szórványban élőket. Ennek tudatában van a kormányzásban résztvevő RMDSZ is: Markó Béla az elmúlt hetekben többször is hangsúlyozta, hogy a párt - a kisebbségi törvény mellett - kiemelt fontosságot tulajdonít az oktatási törvény módosításának.

2010. február 19., 17:08

Decemberben, közvetlenül az új Boc-kormány hivatalba lépését követően szavazta meg a román parlament az új oktatási törvényt, mely vélhetően igen káros hatással lesz majd a nemzetségi nyelvű oktatásra. „Az RMDSZ képviselői akkor - kellő információk híján - megszavazták a törvényt, most viszont, felismerve annak várható hatásait, azon vannak, hogy a törvény mielőbbi módosítására kerüljön sor” – mondta el Halász Ferenc, a párt Temes megyei elnöke pár napja a Kossuth Rádióban.

A törvény szerinti módosítások: Az új törvény iskolák összevonását, 15000 pedagógus elbocsátását, valamint az oktatási intézmények fejkvótán alapuló finanszírozását irányozza elő. A támogatás összegét ősztől rangsorolással állapítják meg: a viszonyítási alapot a városi gimnáziumi oktatás jelenti, ehhez képest határozódik meg egy-egy intézmény pénzügyi támogatása. Vagyis a vidéki, kevesebb diákszámmal bíró intézményeknek kevesebb pénz jut majd, s a rangsorolásnál ezen kívül számít az oktatás nyelve, az oktatott szakok száma, és az is, hogy az iskola vidéken vagy városban található-e. (A törvény okozta módosításokról bővebben a Krónika.ro hírportálon olvashat.)

A kilátásba helyezett változás csak ráerősíthet a mostani tendenciára; az egyre csökkenő tanulói létszám miatt már tavaly is rengeteg iskolabezárásra, összevonásra és elbocsátásra került sor, az intézményeknek juttatott támogatások pedig még tovább csökkenhetnek.

..leginkább a szórványt sújtja

Leginkább a szórványban működő magyar tannyelvű intézmények vannak kitéve a veszélynek, itt ugyanis nem ritka, hogy az anyanyelven tanulni szándékozók száma nem éri el a minimumot. Az Erdély.ma értesülései szerint az RMDSZ ígéretet tett: azon lesznek, hogy a törvényen változtassanak, s a szórványban akár pozitív diszkrimináció is érvényesülhessen (kisebb létszámú magyar osztályok indulásával, nagyobb fejkvóta bevezetésével).

Markó Béla egy február elején tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ prioritása a decentralizáció lesz, melyet az oktatásban is meg kell valósítani. „Ez az RMDSZ egyik sajátos célja, de egyben az egész romániai társadalom érdeke is” – idézte a Háromszék.ro a pártelnököt. Markó szerint a hatáskörök helyi szintre történő átruházása azt is magában foglalja, hogy az oktatási intézmények igazgatóit egy helyi bizottság nevezze ki, melyben a magyarul (is) oktató iskolák esetén a kisebbség képviselői is helyet kapnak.

Van remény a változtatásra?

Remélhetőleg az RMDSZ tervei támogatást kapnak majd a koalíciós partner Demokrata-Liberális Párttól, hiszen az oktatási törvény módosítása bizonyos magyar tannyelvű iskolák számára akár élet-halál kérdése is lehet. A Krónika.ro tudósítása alapján jelen állás szerint csak Szilágy megyében kilenc gimnázium összevonása és további tizenhárom intézmény megszűnése várható, de hasonló veszély fenyegeti a többi szórványtelepülésen működő iskolát is - számolt be a

Kitekintő.

Némi bizakodásra adhat okot Daniel Funeriu oktatási miniszter február elején tett kijelentése is, miszerint Románia multikulturális természetéből fakadóan támogatni kell a nemzetiségi nyelven folyó oktatást. A miniszter nagyszebeni látogatásakor ígérte meg a helyi polgármesternek, Klaus Johannisnak, hogy „megoldást találnak az elszigetelt közösségek gondjaira”. Hozzá kell tenni: beszédében a helyi németek és a magyar többségű területeken élő román lakosság oktatásában felmerülő problémákra utalt, a magyar nyelvű oktatásról nem ejtett szót...

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.